rss      tw      fb
Keres

Lábjegyzet

Sipos András
Lévai Júlia: Zsidótörvények, a Klubrádió figyelmébe című írásához


Magam is hallottam a beszélgetést Székely Évával. Ha már - mellékesen - szóba került kitiltása a Sportuszodából, szerettem volna hallani a folytatást. 1944-ben végül minden uszodából kitiltották, az ún. nemzetközi gettóba kényszerítették, s a Pozsonyi úti nyolcemeletes ház lépcsőin folytatta edzéseit. Bizony! A nagyszerű sportember nem adta fel, miközben túlélési esélyei igen csekélyek voltak.

Ha már szóba kerültek a zsidótörvények, illik megjegyezni, hogy az 1920. évi XXV. törvény, amelyet a magyar országgyűlés a trianoni béke másnapján szinte azonnal megvitatott és elfogadott, nem szólt másról, mint:

Az 1.§ kijelenti, hogy az 1920/1921-es iskolai évben csak azok iratkozhatnak be felsőoktatási intézménybe, akik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók, és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

A 3-ban meghatározzák, hogy a beiratkozási engedélyhez “a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.”

Prohászka Ottokár püspök mondta ki a törvény mélyén rejlő igazi okot:

"…nem szabad-e nekem védenem a magyar kultúrát? nem szabad-e nekem védenem a mi magyar faji meglátásainkat, faji érzéseinket, mindazt amit a magyar kultúrának, magyar léleknek és magyar szellemnek hívunk? íme, a probléma oly pőrére vetkőztetve, hogy mindenki megláthatja. Ismétlem, ez nem gyűlölség, hanem a magyar kultúrának és sajátságainak védelme."

Azaz: a zsidók kiszorítása az értelmiségi pályákról.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!