Schmitt-ügy - Orbán: ha az elnök harcolni akar az igazságáért, ezt a jogot nem lehet elvenni tőle

MTI 2012. április 2., hétfő 9:58

A miniszterelnök szerint, ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle; Orbán Viktor így nyilatkozott újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfő reggeli frakcióülésére érkezőben.

A kormányfő, a Fidesz elnöke kijelentette: azt az ellenzéki felvetést, "hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció (Schmitt Pált), hiszen ő szavazta meg, ezt vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani".

Az elnök ügyében csak és kizárólag az elnök dönthet, hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék elnökéhez vagy éppen az igazságszolgáltatás vezetőihez - közölte, hozzátéve: a Fidesznek ezt a méltóságteljes, higgadt, nyugodt kormánypárti álláspontot kell képviselnie.

Az ellenzék említett ötletét egyúttal alkotmányosan rossznak, erkölcsileg helytelennek minősítette a miniszterelnök.

Orbán Viktor megerősítette - és közölte, ezt fogja elmondani a kormánypárti frakciószövetség tagjainak is -, hogy a helyzet szerinte teljesen világos, az alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

Orbán Viktor pártelnök Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének társaságában érkezett a hétfő délelőtti frakcióülésre, amely után a képviselőcsoport vezetője tart sajtótájékoztatót.