rss      tw      fb
Keres

LMP: a kormány korlátozhatja a közérdekű információk megismerését

MTI 2012. április 1., vasárnap 12:59

Az LMP véleménye szerint a kormány a jövőben korlátozhatja a közérdekű információkhoz való hozzáférést - jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

Az ellenzéki képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény tárgyalása során a fideszes Font Sándor olyan javaslatot nyújtott be, amely az információszabadságra vonatkozó jogszabályt is módosítja. Schiffer András az elképzelést ismertetve azt mondta, hogy az a megértéshez szükséges szakértelem miatt korlátozhatja a közérdekű adatok megismerését.

A politikus szerint a "kormány hülyének nézi az embereket", amikor úgy gondolja, hogy eldöntheti, egy-egy közérdekű információ megismeréséhez az érdeklő állampolgár rendelkezik-e a szükséges szakértelemmel.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a javaslat benyújtója eközben indokolatlanul megőrzi azt a gyakorlatot, amely alapján nem tekinthet be bárki az állami alaptérkép elkészítéséhez szükséges mérési és számítási adatokba. Hozzátette, eközben a módosítás bevonná a korlátozásba az egyes objektumok határvonalaira vonatkozó információkat.

Véleménye szerint a javaslat arra is lehetőséget ad, hogy "kormány közeli oligarchák szabadon halászhassanak a zavarosban". A politikus, aki a javaslat visszavonására szólította fel Font Sándort, azt is kijelentette: jól látható az a folyamat, amely során a kabinet szinte hetente nyújt be az átláthatóságot felszámoló törvényjavaslatokat.