Közszolgálati interjú kisdoktori-megvonás után
- Részletek
- 2012. március 31. szombat, 07:16
- Kuncze Gábor
Riporter: Kedves Elnök úr! Ne haragudjon, hogy rögtön egy kemény kérdéssel kezdem. Fantasztikus, hogy Ön mennyire népszerű! Minek tulajdonítja ezt?
S.P.: Nem voltam itthon az utóbbi napokban.
Riporter: Most viszont haza tetszett érkezni, mindannyiunk legnagyobb örömére. A repülőtéren tömegek gyűltek össze az üdvözlésére, találkozott velük?
S.P.: Sajnos nem, sietnünk kellett, tudja, az államügyek.
Riporter: A Sándor Palota előtt is sokan várták, hogy egy pillantást vethessenek Önre, volt, aki sátrat is vert. Velük sem beszélt?
S.P.: Sajnos nem, sietnünk kellett, tudja, az államügyek.
Riporter: Elnézését kell kérnem, de muszáj megkérdeznem, hiszen a munkatársaival a délelőtti, több órás egyeztetésen ebben maradtunk: mit szól a doktori címe körüli történésekhez?
S.P.: Hallottam ezekről. A viták miatt kénytelen voltam elolvasni a dolgozatot. Életemben először. Nagyon színvonalas munkának látom, ez a Georgiev alapos munkát végzett, indokolt a summa cum laude minősítés. Igaz, nem filozófiatörténetről szól, mint azt korábban gondoltam és nyilatkoztam is, de így is megteszi.
Riporter: Na igen, de ez mégiscsak az Ön dolgozata.
S.P.: Természetesen! Hiszen több helyen oldalakat hagytunk ki az eredeti szövegből. Az, amit kihagytunk, az én szellemi termékem.
Riporter: Akkor ha jól értem, a doktori dolgozat lényege az, ami nincs benne a szövegben. Ez fantasztikus, ilyesmi még senkinek se jutott eszébe! Ne haragudjon, hogy a szemébe mondom, de Ön zseniális.
S.P.: Kicsit neheztelek, hogy csak most vette észre, pedig már öt perce beszélgetünk.
Riporter: Elnézését kérem, majd bevágjuk a riport elejére, úgyis abban maradtunk a munkatársaival, hogy ma délután felveszünk néhány órát, és este bemutatjuk azt az öt percet, ami ebből értékelhető.
S.P.: Helyes, fontos, hogy pontosan tájékoztassuk az embereket. Hiszen én vagyok az emberek embere. Visszatérve a dolgozatra: valóban, eddig még senki nem kapott doktori címet azért, ami nincs benne a dolgozatában. Nem tehetek róla, hogy ez nekem jutott először az eszembe. Sőt, ez már a továbbfejlesztett változat. Ugyanis nem is végeztem kutatásokat ezen a területen. Hiszen ha valaki évekig kutat, úgy könnyű, úgy a bolond is tud doktori címet szerezni. De úgy, hogy semmit sem csinált az adott területen és mégis képes értékes részeket kihagyni valamiből, nos ehhez kell a becsület, a jellem, a kitartás. Ne feledje, olimpiai bajnok voltam. Ami azt illeti, még rohanó korunkhoz is tudtam alkalmazkodni: beadtam a kérelmet, egy hónap múlva pedig már doktor voltam.
Pigeons in love – flickr/jessy.bryan
Riporter: Elképesztő! Hihetetlen! Bocsánat, hogy ismét akadékoskodom, de miért csak kisdoktori címet kapott az Elnök úr?
S.P.: Mert akkor még a PhD nem létezett. Ha lett volna, azt kérek magamnak. Biztos vagyok benne, hogy azt is megkaptam volna, hiszen jól ismertem a bíráló bizottság tagjait, mindannyian a MOB alkalmazásában álltak abban az időben.
Riporter: Hogyan tovább, Elnök úr?
S.P.: Azt tervezem, hogy megszerzem a PhD fokozatot, így hetvenévesen. Úgy látom, lesz rá időm, nem nagyon mozdulhatok ki majd a Sándor Palotából a következő hónapokban.
Riporter: Már alig várjuk! Megtudhatnak a nézők valamit az új dolgozatról? Esetleg ismét valami fordítás? Hiszen Elnök úr egész életében jól tudta hasznosítani a kitűnő nyelvi képességeit!
S.P.: Nyelvi képességek, hát, mit tagadjam, tényleg nem rosszak... Örülök, hogy észrevette. Nos, az is fordítás lesz biztosan, még nem tudom a témát, de a munkatársaim már keresik. Szeretek teamben dolgozni, ne felejtse el, az olimpiai bajnoki címet is teamben szereztem, ott is dolgozott a csapat többi tagja. Biztos hogy valami nagyon vastag, több száz-, esetleg ezeroldalas munkáról lesz szó, hiszen a PhD azért már komoly dolog. Egyrészt szeretnék még több részt kihagyni az utókor számára, másrészt a miniszterelnök is biztatott, hogy tartsak ki, mert még akár a Kossuth-díj is összejöhet. A napóleoni háborúkkal szeretnék foglalkozni. Az ideiglenes cím: Béke és háború.
Riporter: Köszönöm az interjút. Kedves nézőink, önök az MTV1 tényfeltáró interjúját láthatták. Ne menjenek sehova, az Elnök úr is marad.
Kuncze Gábor
egykori SZDSZ-elnök (a képen Kovács Pistivel),
ma a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke,
klubrádiós műsorvezető
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!