rss      tw      fb
Keres

Tádzsikisztán - Romlik a helyzet a korrupció, a szólás- és vallásszabadság terén, jelentés

MTI 2012. március 30., péntek 16:42

Romlott az emberi jogi helyzet tavaly Tádzsikisztánban a korrupció, valamint a szólás- és a vallásszabadság terén - állapítja meg éves jelentésében az országban működő emberi jogi iroda (BHR).

Mint az iroda szakértői pénteken a CA-News regionális hírszolgálatnak elmondták, a 2011-es évet mindenekelőtt az tette emlékezetessé, hogy a közép-ázsiai volt szovjetköztársaság benyújtotta első országjelentését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, a testület új eljárásrendjének megfelelően.

Kedvező fejlemény volt, hogy Tádzsikisztánnak sikerült javulást elérnie az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Ennek eredményeképpen az amerikai külügyminisztérium illetékes osztálya levette az országot emberkereskedelmi jelentésének (Trafficking in Persons Report) feketelistájáról - közölte a BHR.

A korrupcióval kapcsolatos helyzet ugyanakkor romlott - hangsúlyozták az iroda szakértői. Tádzsikisztán a 152. helyre került a vizsgált 182 ország közül a Transparency International éves indexén (Corruption Perceptions Index).

"Továbbra is széles körű a kínzás és a rossz bánásmód gyakorlata, s problémás maradt a szólásszabadság és a média helyzete, ahogy gondok vannak a vallásszabadság terén, valamint az ingyenes jogsegélyhez való szabad hozzáférésben" - foglalta össze a jelentés főbb pontjait az iroda.

Január végén közzétett világjelentésében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi szervezet is rossznak minősítette az emberi jogi helyzetet Tádzsikisztánban.

A köztársaságot 1992 óta vaskézzel vezető Emomalii Rahmon elnök tavaly az ország titkosszolgálatait a vallási iskolák szigorúbb ellenőrzésére utasította, azt állítva, hogy azok gyakorta vallási radikalizmust szítanak. Ami a szólás- és sajtószabadságot illeti, március elején az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet felszólította az ország hatóságait, hogy hagyjanak fel a Facebook közösségi portál és több ellenzékinek tekintett hírportál blokkolásával.