rss      tw      fb
Keres

A Budapesti Értéktőzsdén is bizonytalanságot okozott Kósa Lajos nyilatkozata

MTI 2010. június 3., csütörtök 18:46

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,50 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 22.023,79 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 42,1 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Az MTI által megkérdezett piaci szakértők szerint bizonytalanságot okoztak a piacon Kósa Lajosnak, a Fidesz alelnökének a magyar gazdaság állapotára vonatkozó kijelentései. A kormánypárti politikus államcsőd közeli helyzetről, kríziskezelés szükségességéről beszélt, és úgy fogalmazott: "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg".
A szakértők egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a befektetők megijedtek, előtérbe került a kockázatkerülés, és azonnal kezdték eladni a magyar papírokat, beleértve a kötvényeket is. A forint euróval szembeni jegyzése a délelőtti 274-es szintről késő délutánra 280 fölé emelkedett. Mindeközben a vezető nyugat-európai tőzsdék nyereségben voltak, és az amerikai piac is emelkedéssel nyitott.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint "politikai kockázat" jelent meg a magyar piacon, amire már régóta nem volt példa. A Kósa-beszéd pánikot okozott, aminek eredményeként mintegy ezer pontot esett nap közben a BUX.
Illés László, a QUAESTOR nemzetközi üzletág vezetője szerint is megijedtek a külföldi befektetők, és a kockázatot eladással árazták. Megemlítette azt is, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel közös brüsszeli sajtótájékoztatóján óvatosságra intette Magyarországot a meglévő problémák miatt, és arra biztatott, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket a hiány leszorítása és a strukturális reformok megvalósítása érdekében.
A Mol árfolyama 390 forinttal, 2,10 százalékkal 18.200 forintra csökkent, 5,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 160 forinttal, 2,86 százalékkal 5.440 forintra esett, forgalmuk 29,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,14 százalékkal 695 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 750 forinttal, 1,71 százalékkal 44.500 forintra nőtt, a részvények forgalma 6,3 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 210,8 millió forintos forgalom mellett 295 forinttal, 1,46 százalékkal 19.900 forintra gyengült.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.007,55 ponton zárt csütörtökön, ez 14,07 pontos, 0,70 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Az áruszekcióban csütörtökön az euró búza ára két lejáratra emelkedett, egy lejáratra pedig csökkent, a takarmánybúza ára változatlan maradt, a takarmánykukorica ára pedig egy lejáratra emelkedett, egyre pedig csökkent.
Az euró búza ára augusztusra 300 forinttal 30.500 forintra, decemberre 300 forinttal 30.300-ra emelkedett, míg jövő márciusra 1.000 forinttal 33.000 forintra csökkent.
A takarmánykukorica elszámoló ára szeptemberre 590 forinttal 37.000 forintra nőtt, míg novemberre 300 forinttal 32.400 forintra csökkent.
A nagy olajtartalmú napraforgó elszámoló ára decemberre 200 forinttal 76.200 forintra emelkedett, a többire változatlan maradt.