rss      tw      fb
Keres

Bécsi lap: Orbán csak akkor válik meg Schmittől, ha az ő népszerűségét is veszélyezteti




A Wiener Zeitung című bécsi lap Az egyetem plágium miatt megvonta a tudományos fokozatot – Követelik a lemondást címmel közölte tudósítója, Karin Rogalska cikkét: Schmitt magyarországi elnök megszabadult doktori címétől – A politikus percről percre veszíti el a kormánypárt támogatását.
(A német nyelvterület sajtójában ezen kívül még több mint 120 nyomtatott és elektronikus orgánum  közölte a hírt, részben a dpa hírügynökség jelentését ismertetve, részben saját cikkben.)


A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) szenátusa megvonta Schmitt Pál magyar államfőtől doktori címét. A szenátus 33 tagja szavazott arra, hogy a testület kövesse a SOTE doktori bizottságának ajánlását, amely szerint Schmittnek vissza kell adnia doktori címét. A testület mindössze négy tagja ellenezte a döntést.

Az egyetem kedden megerősítette, hogy a mai államfő az 1992-ben, az akkori Testnevelési Egyetemen benyújtott disszertációjának nagy részeit két más sporttudóstól, a bolgár Nyikolaj Georgievtől és a német Klaus Heinemanntól vette át, a megfelelő forrásmegjelölések nélkül. Ebben újak voltak a Georgievről szóló megállapítások. A magyar elnök eddig a bolgár tudóssal való közös munkával magyarázta az azonos részeket.

Schmitt ellen az első szemrehányások január elején merültek fel. A Semmelweis Egyetemen először az hangzott el, hogy nem látnak okot a felülvizsgálatra. Ám már január 19-én megerősítést nyert, hogy Schmitt disszertációjának jelentős részeiben Heinemann gondolatait vette át.

Az egyetemi szenátus döntésével azonban még messze nem dőlt el Schmitt politikai sorsa. A Magyar Nemzet című, kormányhoz közelálló napilap ugyan már a csütörtökön az elnök figyelmébe ajánlotta a lemondást. A nemzeti konzervatív kormánypárt, a Fidesz, amely szavazataival Schmittet 2010. júniusában hivatalába emelte, hivatalosan kitart mellette.  A párt soraiból még kedden is az hangzott el, hogy az egyetem jelentésével az ügyet lezártnak tekintik. Lázár János az egyetemi szenátus döntő ülése előtt kifejezetten körültekintésre intett, „mivel a magyar államfőről van szó”. Ugyanakkor a hvg.hu, amely a plágiumot leleplezte, több Fidesz-képviselőt idézett, akik szerint Schmitt elnökként már nem tartható.

Orbán mögötte áll?
Schmitt maradása a legfőbb állami tisztségben mindenekelőtt attól függ, hogy továbbra is mögötte áll-e Orbán Viktor miniszterelnök. Két évvel ezelőtt a kormányfő forszírozta Schmitt államfővé választását, hogy megszabaduljon Sólyom Lászlótól, aki alighanem azt útjában lett volna Magyarország tervezett politikai átépítésében. Sólyom ugyanis korábban nagyon komolyan vette a törvényekre vonatkozó vizsgálati felhatalmazásait.

Schmitt ezzel szemben a Fidesz hű exponensének számított, aki nem fog szembeszállni a kormányfő semmilyen tervével. Egyébként a legkevésbé kedvelt politikus, így ez az affér sem árthat neki sokat. E háttér előtt Orbán csak akkor válik meg Schmittől, ha az ő népszerűségét is veszély fenyegeti.

A jobboldali párt, a Jobbik, a szocialista MSZP, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Demokratikus Koalíciója és a zöld-liberális LMP, vagyis mind a négy ellenzéki párt Schmitt lemondását követelte. Az MSZP és a DK a parlamentben határozati javaslatot terjesztett be, amely felszólítja Schmittet a lemondásra. Tény azonban, hogy a Fidesz bő kétharmados többséggel kormányoz.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!