A Schmitt-bizottság szerint plágium
- Részletek
- Napi apró
- 2012. március 29. csütörtök, 04:04
- Vermes Mátyás
A Schmitt-bizottság jelentésének nyilvánosságra kerülése után magasra csaptak az indulatok. Se szeri, se száma a sajtóban az efféle címeknek, mint „Schmitt dolgozata megfelelt”, „Schmitt doktor maradhat” stb. Kormánypárti képviselők úgy nyilatkoznak, hogy az ügy végre le van zárva. Schmitt maga is úgy hiszi, hogy a jelentés őt igazolja. Más szempontból még Lendvai L. Ferenc is szégyenfalat emleget a jelentés kapcsán. Szerintem azonban ezek a reakciók elhamarkodottak, és a szöveg felületes megértésén alapulnak. Vegyük át ezért újra, higgadtabban a Schmitt-jelentés összefoglalójának Következtetés című bekezdését.
Az első mondat: „A doktori eljárás – a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de – formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.”
Mi az, ami itt megfelelt? Az eljárás. Az eljárás, nem pedig a dolgozat. Hangsúlyozom, szó sem esik arról, hogy Schmitt dolgozata bárminek is megfelelt volna.
Hogyan felelt meg az eljárás? Formailag. Értsd, megvoltak az eljárás formai kellékei. Volt doktorandusz, volt disszertáció, voltak opponensek, volt vizsga. Legalábbis formálisan. Ugyanakkor említés esik bizonyos formai hiányosságokról is.
A második mondat: „A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna hogy képezze.”
Megállapítja tehát a szöveglopás tényét, egyúttal azt, hogy a szöveglopásnak ki kellett volna derülnie a korabeli védési eljárásban.
Az utolsó mondat: „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben...”
Valóban, a szövegazonosság feltáratlan maradt, és ez kétségkívül az egyetem hibája. Nem hiszem, hogy ezekkel a megállapításokkal bárki vitatkozhatna.
Tudomásom szerint a bizottság feladata a tényfeltárás volt, elsősorban azt kellett megállapítaniuk, hogy történt-e plágium. Ezt a feladatukat teljesítették. Megállapították a szövegazonosságot, vagyis a plágiumot. A bizottság létrehozásakor a hírek úgy szóltak, hogy a tényfeltárás után az egyetemi szenátus fog majd dönteni a kérdéses dolgozat érvényességéről. A magam részéről tehát azt várom, hogy az egyetem a bizottság jelentése alapján el fogja venni Schmitt doktori címét.
Az utolsó mondat vége ez: „... s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”
Hát igen. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, még most is azt hiszi. Feltehetően a bizottsági tagok nagy nyomás alatt döntöttek, talán nem merték felvállalni Schmitt teljes erkölcsi megsemmisítését. Én mégis azt mondom, megtették a magukét, és amit tettek az még így sem kockázat nélküli. Ezért meg is kérem Lendvai L. Ferencet, gondolja át újra azt a bizonyos szégyenfalat.
Más is van azonban a bizottságosdiban, ami nem tetszik, amiről nem esik szó. Először is, mérhetetlenül gyáva dolognak tartom a politikától, hogy egy ilyen kényes döntésben egy (vélhetően megfélemlített tagokból álló) bizottság mögé próbálnak bújni. Márpedig, hogy bújni próbálnak, az nyilvánvaló Selmeczi és Schmitt megnyilvánulásaiból, akik a maguk számára kedvezőnek hiszik a jelentést.
Több szempontból sem tetszik a vizsgálódás célpontja. Mi az, hogy szabálytalanok a forráshivatkozások? Hogy is lehetnének szabályosak? Ha kiteszek a 35. oldal elején egy idézőjelet, és azt bezárom az 50. oldal alján, az szabályos? Egy idézet egy-két mondat, maximum egy-két bekezdés lehet. Tizenöt és 180 oldalas idézet nem létezik. Az szöveglopás.
Mielőtt még a Heinemanntól való lopásra (34-50 oldalak) fény derült volna, Schmitt úgy nyilatkozott, hogy az ún. törzsanyagon (a bolgár kutató munkáján) kívüli rész a sajátja. Balszerencséjére azonban pár napon belül Heinemann dolgozata is előkerült. A hvg.hu szerkesztője szerint tehát az is bebizonyosodott, hogy Schmitt hazudott.
Nem feltétlenül, vagy inkább úgy mondom, nem tudatosan hazudott. Talán egyszerűen csak nem tudott róla. Méghozzá azért nem, mert nem ő készítette a dolgozatot. A magam részéről nem gondolom, hogy Schmitt plagizált, legalábbis nem személyesen. Életszerűbb az a feltételezés, hogy rendelt egy dolgozatot, és a dolgozat ismeretlen készítője végzett selejtes munkát.
(Vermes Mátyás)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!