rss      tw      fb
Keres

MSZP: július 31-ig dönthessenek a magánpénztártagok!

MTI 2012. március 28., szerda 11:53

Az MSZP azt javasolja, a március 31-i határidő helyett július végéig kapjanak lehetőséget a magán-nyugdíjpénztári tagok arra, hogy eldöntsék, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe.

A szocialista párt - mint Korózs Lajos elnökségi tag szerdán sajtótájékoztatón elmondta - határozati javaslatot nyújt be ennek érdekében a parlamentnek. Az indítvány azt is garantálná, hogy a visszalépők a 2012. január 1-jét követő időszakra 100 százalékos állami nyugdíjra legyenek jogosultak. Emellett sürgeti a magánpénztárak működését biztosító jogi környezet megteremtését, illetve hogy a magánnyugdíjrendszerben maradók egyéni befizetésekkel is segíthessék a pénztárak működését.

A politikus, aki korábban többször kinyilvánította, hogy fenntartotta magán-nyugdíjpénztári tagságát, az MTI kérdésére elmondta: ezúttal is így tesz. Hangsúlyozta azonban, hogy a 102 ezer magánpénztártag mindegyikének mérlegelnie kell a döntését. Véleménye szerint akinek néhány tízezer forint van a számláján, jobban teszi, ha visszalép az állami nyugdíjpillérbe, 500 ezer forintnál nagyobb összegnél viszont az ellenkezőjét javasolja, már csak azért is, mert a "Fidesz nem marad az idők végezetéig kormányon", az MSZP pedig, ha lehetősége lesz, első intézkedései között rendezi a magánpénztártagok helyzetét.

Korózs Lajos kijelentette: a kormány nem tudott gazdálkodni az állami kezelésbe vett magánnyugdíjvagyonnal, "eltőzsdézte" azt. Mint mondta, a Nyugdíjvédelmi Alap 1342 milliárd forinttal kezdett el működni, ebből az év végéig 459 milliárd forintot fizetett be az államnak, így a december végi állományának 883 milliárdot kellett volna érnie, ezzel szemben a portfólió értéke csak 684 milliárd forint. Hozzátette, továbbra sem tudni, mihez kezd az állam az ebből a pénzből 518 milliárd forintért visszavásárolt orosz tulajdonú Mol-részvényekkel, csak az látszik, hogy a "pénztárakat a vagyon eltőzsdézésével támadó kormány 200 milliárd forintot bukott az árfolyamesésen".

Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy a legutolsó adatok szerint a 195 ezer felülvizsgálatra kötelezett III. csoportos rokkant és szociális járadékos közül eddig mindössze 126 ezren jelentkeztek a nyugdíjbiztosítási igazgatóságon. Aki ennek március végéig nem tesz eleget, május 1-jétől nem kap rokkantsági ellátást - figyelmeztetett Korózs Lajos, hozzáfűzve, hogy mivel a munkaügyi hivatalhoz csak azok jelentkezhetnek be álláskeresési járadékért, akiknek az elmúlt három évben legalább 360 napig volt állásuk, az ellátásukat elveszítő rokkantnyugdíjasok nagy része a 3 hónapig tartó járadékot sem kapja meg, vagyis rosszabbul jár azoknál az egészséges embereknél, akiket elbocsátanak.

Véleménye szerint az, hogy csaknem 70 ezer érintett még nem jelentkezett, felveti a gyanút, hogy nem mindenki kapta meg vagy tudta értelmezni az értesítést, amelyben pontos cím helyett csak annyi szerepelt, hogy a felülvizsgálatra jelentkezést az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságnak kell megküldeni.