rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. március 7.

Lehet-e jogerős az, aminek nem járt le a fellebbezési ideje?
Lövétei István közigazgatási jogász


Bolgár György: - Mennyire normális dolog az, amit itt az elmúlt egy órában többekkel megbeszéltem, és az V. kerület önkormányzatának honlapján olvastam, hogy ugyanis a műszaki osztály határozatban engedélyezte a fakivágást a Kossuth Lajos téren. Hetvenhat fát vágtak ki nem sokkal ezelőtt, és az van benne a határozatban, hogy ez ellen tizenöt napon belül fellebbezéssel lehet élni. Ám rá van írva a határozatra kézzel, hogy jogerős. Nem tudjuk, hogy pontosan melyik napon, vagy február 24-én, tehát a határozat meghozatala napján vagy 29-én. Én inkább 29-nek olvasom, de bármelyik. A lényeg az, hogy egyik sincs a fellebbezésben meghatározott tizenöt nap után, hanem lényegében azonnal jogerőssé tette a megfellebbezhető határozatot. Ez hogy van?

Lövétei István: - Hát egy kicsit bonyolultan hangzik a dolog, mert ahogy én ezt most itt hallottam, én magam nem láttam a kitett határozatot egyébként, de ahogy itt most elhangzott, az biztos nem stimmel. Tudniillik és egy furcsa helyzet van ilyen fakivágás ügyben is. Tehát lehetséges, hogy a fellebbezési határidő tizenöt nap, és az is lehet, hogy jogerős, illetve nem jogerőssé, hanem végrehajthatóvá válik a dolog, mert vannak esetek, amikor egy határozatot jogerőre emelkedésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánít a hatóság.

– Milyen alapokon vagy milyen esetekben?

– Hát ez egy nagyon bonyolult dolog, mert az erre vonatkozó közigazgatási hatósági eljárási törvényben egy nagyon hosszú lista van és időnként nagyon bonyolult is ezt a listát igazából kibogozni, hogy milyen speciális feltételek kellenek ahhoz, hogy végrehajthatók. Mondjuk a legegyszerűbb az, hogy életveszély van vagy jelentős kár bekövetkezését próbálja így a végrehajtással megelőzni.

– Szóval ésszerű okok alapján. Azt mondják, hogy hát ezt most meg kell csinálni, nem szabad megvárni az egyébként jogszerű határidőt, mert különben összeomlik az a valami.

– Nagyon egyszerű lenne, ha minden ilyen ok igazán ésszerű lenne. Mert én most tényleg csak az ésszerű okot mondtam.

– De nemcsak ilyen van benne.

– Olyan utalások, olyan jogszabályok, amiket még belátni se nagyon lehet, hogy pontosan miért csinálják.

– Ne vegye el a kedvünket a jogtól. Hát csak abban bízhatunk.

– Vannak speciális nemzetbiztonsági érvek és ilyenek, tehát ezeket nem tudjuk pontosan belőni. Tehát ez az első dolog, hogy végrehajthatóvá kell, de akkor azt jelenti, hogy a határozatban kell legyen egy olyan megfogalmazás, egy mondat, hogy jelen határozatot a jogerőre emelkedésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítom. Ami nem azt jelenti, hogy jogerős a határozat.

– Ezek szerint azt nem írhatták volna rá semmiképpen sem, hogy jogerős, hiszen az csak azután válhat jogerőssé, ha tizenöt nap után senki nem jelenti be a fellebbezését?

– Hát pontosan erről van szó, hogy ha nem nyilvánítják szabályszerűen

végrehajthatóvá, jogerőre tekintet nélkül. Speciel azért hagy jegyezzem meg, hogy sima fakivágásnál ilyen ok nem nagyon lehetséges, hacsak nem akar rádőlni a fa valakire.

– Azt mondja nekünk egy hallgató, nem tudom, hogy igaza van-e, hogy élő fát csak február 29-éig lehet kivágni. Március elsején már nem szabad.

– Igen, de ettől még nem válik életveszélyessé.

– Ebben igaza van. De sürgőssé válhat.

– Hát igen, de a sürgősség önmagában nem indok. Tehát valamilyen más indok kell. De térjünk vissza a dologra. Tehát ha nem jogerős a határozat, és nincs végrehajthatóvá nyilvánítva, és csak simán kézzel rá van írva, hogy egyébként jogerős, akkor valószínűleg jogsértő a határozat, és akkor a jogsértésnek a különböző körülményeit vagy következményeit kell megállapítani.

– Na milyen következményei lehetnek a jogsértésnek?

– Hát, itt van a gond, hogy mivel itt nincs olyan fél, amelyik önmagában véve mondjuk kárt szenvedne azért, mert kivágták a fát, tehát nem valakinek a fáját vágják ki, nem valakinek az ingatlanán okoznak kárt és így tovább, szóval ez egy köztevékenységet érintő dolog…

– Hát egy közpark fáit vágták ki.

– Így van. Így ennek ilyen közvetlen kártérítési és egyéb következményei nem nagyon vannak. Mert ilyenkor tulajdonképpen az a helyzet, hogy megállapíthatja a fellebbezést elbíráló hatóság a jogszerűtlenséget, de hát ennek nincsen olyan következménye, hogy mondjuk vissza kell állítani az eredeti állapotot, hogy jogszerű legyen. Hiszen ha már egyszer kivágták szegény fákat, akkor nagyon nehéz lenne újra beágyazni őket a földbe és úgy tenni, mintha nem lennének kivágva.

– De ha egy hatóság vagy egy fellebbezési… ez nem tudom mi lehet, nyilván bíróság talán.

– Hát ha fellebbezés, akkor egy felettes hatóság.

– Tehát a felettes hatóság kimondja, hogy ez jogszerűtlen volt, akkor azért annak talán van valami visszatartó ereje. Legyünk ennyire optimisták.

– Hát itt meg kell mondjam, hogy nem ez az egyetlen ilyen, fakivágásnál különösen nem ez az egyetlen ilyen eset, amikor ilyesmi történik.

– De hát ha ez még csak egy volna a fakivágások közül, ez ennél ugye sokkal mélyebb tartalmat hordozó esemény.

– Szándékosan nem érintettem ennek mondjuk ezt a politikai értelemben vett vonzatát, hiszen nyilvánvaló, hogy ez végső soron ide tartozik. De most csak a jogszerűség szempontjából nézve a dolgot, hát sajnos ilyenkor megállapítják a jogsértés megtörténtét, de nem lehet hozzá valamilyen speciális restitúciót, visszaállítást vagy akár csak bírságot is alkalmazni. Elvben az eljáró hatóság vezetője az ilyen hibás határozatért alkalmazhatna mondjuk valamilyen fegyelmi büntetést vagy egyebet, mert ez akkor is fennáll, hiszen hibázott az a tisztviselő aki ilyet állított ki. De hát én gondolom, hogy nem ez az első dolog, ami eszébe fog jutni az eljáró hatóságnak.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái