rss      tw      fb
Keres


         Andor Mihály

A négy éve elmúlt kerek öt év


         Fleck Zoltán

Levél galamusos barátainknak


         Lánczos Vera

Gyorsfénykép
 


         Lévai Júlia

Lehetne-e...


         Hanák András

A Galamus szurdok
 


         Krémer Frenc

A nemzeti elnyomás szomorúsága


         Lendvai L. Ferenc

A tiszta erkölcs, melly ha megvész…

Ingyenes utazás

Van egy régi, fiatal internetes ismerősöm, akinek a véleményeivel majdnem mindig egyetértek. Hadd tegyem hozzá, hogy fiatal barátom már nem is olyan fiatal, ugyanis már több mint tíz éve ismerjük egymást. Mostanára már harmincvalahány éves is lehet. Közgazdász, két nyelven, németül és angolul, igen jól beszél, így aztán jól ismeri a világot. Egy nemzetközi cégnél dolgozik, és munkájánál fogva hosszabb időt töltött Angliában és Németországban. Különben is imád utazni.

Ez a fiatal ember egy alkalommal arról írt, hogy közgazdasági szempontból milyen helytelen bevezetni ingyenes szolgáltatásokat. A téma úgy merült fel, hogy én nagyon furcsának találtam, hogy a 65 éven felüliek utazási szokásairól, legyen az a vasúti- vagy helyi busz-, illetve villamosközlekedés, a társaságoknak fogalmuk sincs, nem tudják, valójában hányan veszik igénybe (és itt természetesen nem a „bliccelőkre” gondolok) a szolgáltatásaikat. Megemlítettem, hogy ma már többen is úgy vélik, ideje lenne rendbe tenni ezt az egész dolgot. A 65 év feletti nyugdíjasoknak jegyet kellene váltani fizetés kötelezettség nélkül. Így a MÁV és a helyi közlekedési társaságok legalább tudnák, mennyivel tartozik a központi költségvetés nekik.

Fiatal barátom ennél továbbment. Szerinte valamennyi pénzt feltétlenül kellene kérni az idős utazóktól, mert különben egy teljesen eltorzult piaci helyzet alakul ki. Mint ahogy alakult is. Mondott is azonnal egy példát. Saját édesanyját. Barátom családjának tíz évvel ezelőtt volt egy családi háza Budapest egyik elővárosában. A szülők elhatározták, hogy eladják a házat. Az árából vásároltak két lakást Budapesten a két gyereknek, míg maguk egy alföldi kis faluba költöztek Szolnok közelében. Pár év múlva meghalt az édesapa, de a édesanya nem költözött fel a gyerekekhez Budapestre, hanem a kis falucskában maradt.

Barátom szerint a mama nem szenved időhiányban. Sőt! Ezért majdnem mindennap vonatra ül, és beutazik Szolnokra, mert az ottani szupermarketben valamivel olcsóbbak az élelmiszerek mint a helyi üzletben. Így, mondjuk, megspórol 300 forintot. Ha a saját zsebéből kellene fizetnie az útiköltséget, akkor biztosan nem menne Szolnokra vásárolni, mert egyszerűen nem érné meg neki, hiszen maga az utazási költség több lenne, mint a megtakarított összeg. Így nagyon is megéri. Különösen, ha a szolnoki helyi közlekedést is igénybe veszi. A mama annyira rászokott ezekre a potyautazásokra, hogy nemrég, amikor a gyerekek nem tudták meglátogatni, és az utolsó percben lemondták a meghívást, fogta magát, felszállt a vonatra, csak azért, hogy elvigye nekik a töltött káposztát, amivel otthon akarta meglepni őket. Néhány órára ment csak Budapestre, épp csak elvinni nekik az ebédet.

Ugyanez a helyzet helyi viszonylatban is. Ha fizetni kellene a jegyért a villamoson, biztos vagyok benne, hogy emberek nem szállnának fel egy vagy két megálló erejéig. Tehát ez az „ingyenes” szolgáltatás teljesen eltorzította a lakosság bizonyos, egyre növekvő szegmensének utazási szokásait. A piaci mechanizmust borította fel.

Tudom, hogy politikai okokból vezették be ezt a kedvezményt, és azt is tudom, hogy politikai okok miatt nem is lehet eltörölni. De sajnos azt is tudom, hogy ez nagyon nincs jól így.

Másik Magyarország

Tóth Andrea
Ketyeg a szociális bomba

„Arról nem szól a fáma, hogy a kormányzat szerinti egységes elv mit jelent a szegények és a legszegényebbek számára, de az ismert előjelek nem sok jóval biztatnak.”

További cikkek a rovatból:
   - A másik Szentendre
   - „És kezdjünk újra tűrni és tanulni”
   - Bezzeg Abaújszántón „tarolt” a Fidesz

Izsák Jenő karikatúrái

Offtopic

A Hubble valaha készült legnagyobb képe: az Androméda

"A videó alapján némi fogalmunk lehet arról, mit jelent az, hogy az Androméda ezermilliárd csillagnak ad otthont."