Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 21.

• Nyomtatás

Részletek

2012. február 23. csütörtök, 03:22

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2012. február 21-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Gyurcsány Ferenc is megtartotta évértékelőjét. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az a baj, hogy Orbánt még csak le lehetne váltani egy választáson, de azokat a híveit, akik nem akarnak köztársaságot, nem. Orbán menni fog, de az úgynevezett nemzeti Magyarország marad. Reménytelen helyzetben vagyunk és leszünk? Hogyan lehet újra egyesíteni az országot? Kérdezte Gyurcsány. Ez itt a kérdés.

Másik témánk, hogy a Thürmer-féle kommunista munkáspárt szerint Gyurcsány és Mesterházy nem akar mást, mint ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyta. Ellenben a Thürmer-párt úgy gondolja, hogy nem jó a tőkés rendszer és tenni is akar ellene. Ezért nem lesz baloldali kerekasztal?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a fideszes politikusok közül egyre többen nyilatkoznak, beszélnek arról, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból. Matolcsy György kijelentése egyre kínosabban tapad a Fideszre. Le tudják vakarni?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy ötmilliós veszteséget termelt az államadósság csökkentésére szervezett koncert. Vajon miért nem mozgatta meg az Orbán-hívek fantáziáját ez a rendezvény?

És végül beszéljük meg, hogy a kormány szerint még nincs veszve az uniós támogatási pénz, amelynek felfüggesztését is javasolhatja az egyre türelmetlenebb Európai Bizottság. Talán nem veszekedni kellene, hanem megegyezésre törekedni?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Az évértékelő beszéd fontosabb pontjairól
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke

Bolgár György: - Hogy bírja a hangja? Beszélt vagy másfél órát.

Gyurcsány Ferenc: - Magam is meglepődtem rajta.

– Igen?

– Abszolút. Én nem hordok karórát, állandóan pislogtam kifelé, hogy látok-e már valakin órát, hogy lássam mennyi az idő, de nem láttam. És senki nem mutogatott, hogy idő lenne. Mintha élvezték volna. Én meg úgy saccoltam ott a végén, hogy nagyjából egy óránál lehetünk, és hát utólag tudtam meg, hogy ez érdemben hosszabb volt.

– Hát igen, hosszabb volt, ebben mindenképpen megverte Orbán Viktort, aki olyan nagyjából egyórás volt. De hát neki annyiból könnyebb helyzete van, hogy le volt írva a beszéde, Ön pedig papír nélkül beszélt. Miért? Vagy legalábbis nem olvasta a szövegét.

– Hát én papír nélkül beszélek. De azért, mert azt gondolom, hogy akkor világos mindenki számára, hogy az az enyém, és én meg is akarom győzni a hallgatóságot arról, amit mondok, nemcsak mesélni akarok neki. És azt hiszem, hogy nagyobb, őszintébb, hitelesebb az ereje. Sok munkát kíván előtte.

– Ez mit jelent? Hogyan készül fel egy beszédre? Leírja először a főbb vonalakat, aztán megpróbálja megtölteni tartalommal, elmondja saját magának esetleg egy kisebb körnek? Hogy csinálja ezt?

– Hát általában úgy csinálom, hogy elvonulok, csendben a dolgozószobába, és le-fel járkálok egy ötméteres úton. Először megpróbálni végiggondolni az alaphangulatát a beszédnek, a karakterét. Mi a végső szándék. Hogy mi a célja ennek a dolognak. Ez a legnehezebb része. Ez, ha őszinte vagyok, akkor egy ilyen nagy beszéd előtt már egy-két héttel forog az emberben, hogy mit kell csinálnom abban a szituációban. Ha ez megvan, utána milyen témákról kell beszélni, azok ilyen kis szavak, és innentől semmi más nincsen, mint az egyes témák fölött járkálok fel meg le. Tegnap ezt csináltam éjfélig, aztán ma meg reggel elmentem edzeni, és edzés után délelőtt folytattam a járkálást. Nagyon sok teával meg kávéval.

– Értem. Szóval járkálás, teázás, kávézás, ilyen egyszerű ez. És akkor lesz belőle évértékelés. Mi akart lenni az a fő mondanivaló, ami köré építette a beszédet, amit eleve kitalált, hogy ez az, amit üzenetnek szán.

– Az, hogy felépült a 90-es republikánus hagyománnyal szemben egy ellen-Magyarország, ami több, mint Orbán politikai kormányzása. Ez mára egy saját nyelvvel, mítoszokkal, kultúrával, hősökkel rendelkező politikai közösség. Lényegében ma két politikai közösség néz egymással szembe, egy ilyen republikánus nyugatos polgári és egy önmagát nemzetinek mondó, kicsikét keleties, oligarchikus világ.

– De ez mindig is volt ezen a Magyarországon, nem biztos, hogy ezt Orbán építette fel, legfeljebb felerősítette. Nem?

– Történelmileg természetesen ez utóbbinak nagyon jelentős hagyományai vannak, különösen a 20. században. Ugyanakkor 89-90-ben egy pillanatra vagy jó néhány évre – lényegében Csurka megjelenéséig, húsz évvel ezelőtt volt ugye, 92 nyarán – úgy tűnt, hogy ez a köztársaságpárti eszmeiség lényegében a teljes politikai közösséget magába foglalja, és ennek volt egy külpolitikai, gazdasági, alkotmányos, emberjogi, nemzeti aspektusa. Ez bomlott aztán szét. Csurkánál még azt hittük, hogy ez egy múló himlő lesz, egy elfelejthető, leküzdhető betegség. Mára nem kétséges, hogy az a közösség legalább akkora, mint mondjuk a republikánus közösség, és politikailag többségben van.

– Ezért aztán a beszédének az egyik fő kijelentése, megállapítása az volt, legalábbis az én olvasatomban, hogy Orbán előbb utóbb menni fog, őt le lehet váltani, meg lehet buktatni. De azt a közösséget, amelyik mögötte áll, nem, az maradni fog, vele kell tehát valahogyan kiegyezni, valamilyen módon újra egyesíteni Magyarországot. Nem illúzió ez?

– Nézze, vannak nemzetek, amelyeknek ez sikerült. Nem akarom a beszéd fonalát másfelé elvinni. Ugye Magyarországon például 56 hagyománya olyan hagyomány, amikor egy nemzeti trauma megtanította a magyaroknak, hogy meddig mehetnek el itt a szovjet-jaltai birodalom részeként. És létrejött egy nagy kompromisszum, nyilván autokratikus diktatórikus körülmények között. Én azt szeretném elkerülni, hogy Magyarországnak újra valamilyen – ma inkább azt gondolom, hogy szociális okokból elinduló politikai társadalmi – trauma kelljen ahhoz, hogy megértse: olyan nincsen, hogy az ország egyik fele megpróbálja megölni politikailag, társadalmilag, kulturálisan a másik felét. És nem az a fő cél, hogy megkeresni azt, amiben közösek vagyunk. Ez tönkre fog bennünket tenni előbb-utóbb nyilvánvalóan.

– Az is érdekes volt számomra, hogy nem annyira az Orbán-hatalom technikájára, az akár egyszemélyi, akár egypárti hatalom kiépítésére, megerősítésére figyelmeztetett, hanem a mögötte lévő társadalmi politikai szerveződésre, erre a bizonyos ellen-Magyarországra, amiről az előbb is beszélt. Meg arra, hogy a politikának olyan következményei vannak, lesznek, például szociális elégedetlenség, gazdasági, társadalmi szétszakítottság, amelyek tragédiát hozhatnak az országra. De mindezt nem abból próbálta levezetni, hogy itt egy egypárti uralom van készülőben vagy kiépülőben.

– Nézze, Orbán szerintem ok és következmény egyszerre. Sok tekintetben következménye annak a magyar konzervativizmusnak, amelynek valóban van történelmi múltja, őriz egy sértettséget magában. Van benne revánsvágy, és még igen sok mindent elmondhatnánk. Ebben az értelemben megtalálja Orbánt ez a Magyarország. Az is igaz, hogy Orbán visszahat erre, megérti, hogy ez az ő politikai felemelkedésének lehet a bázisa és forrása, és nagyon régóta talán Bethlen óta először, tudatosan arcot, formát, karaktert ad ennek a jobboldalnak. Hogy aztán van-e egyik a másik nélkül, ezt nem tudom, ez most már itt ilyen esszéisztikus megjegyzés lenne, de az biztos, hogy azzal nem megyünk semmire, ha azt gondoljuk, hogy Orbánt megverjük szavazattal. Mert az ellen-Magyarország valóság itt fog maradni. Úgyhogy szerintem nagyobb a kulturális társadalmi problémánk, mint a szimpla politikai hatalmi problémánk.

– Azt hogyan látja, mert erre talán nem tért ki a másfél órás évértékelőjében, hogy ha Orbánnak távoznia kell, akkor egy más vezetésű jobboldal mennyire lesz képes, hajlandó erre a fajta kompromisszumra, ami a társadalomban szükséges volna?

– Nem látom a nyomát annak, hogy a miniszterelnök politikai hatalmi hátországa megrendült volna.

– Vagyis nem hiszi azt, hogy távoznia kellene a közeljövőben. Ugye? Ezt semmiképpen sem.

– Miután én a rivális vagyok, ilyet persze könnyen mondanék, de hát ez nem az én akaratomon múlik, mert ha azon múlna, akkor már nem lehetne miniszterelnök. Azok, akik nem az ő világukban vannak, én magamat ugye hát ide sorolom, de attól tartok, hogy a Klubrádió hallgatói többsége is inkább így gondolkodik, mi nem ismerjük ezt a belső világot, de nem látok olyan személyiséget, aki ezt a végtelenül nagy távolságot, ami a jobboldalon belül van egy Martonyi Jánostól, aki egy európai arcélű, nagyon mérsékelt jobbközép politikus, mondjuk Wittner Máriáig, hogy csak egy példát mondjak. Sőt tovább, ha akarom, mert a Fidesz jobbszéle, a radikális széle az összenőtt a Jobbikkal mára. Ezt együtt tartani, hát azért ez politikai tehetség kérdése, és ebben az értelemben úgy látom, hogy van tehetsége azoknak, akik ezt a struktúrát megépítették, nyilván közöttük van a miniszterelnök is.

– De mégis azt mondta, hogy Orbán előbb-utóbb menni fog. Tegyük fel, egy 2014-es választást az ellenzék fog megnyerni akármilyen felállásban, és a vereség után a Fidesz úgy dönt, hogy nem Orbán Viktorral akar tovább haladni, hanem egy új vezetővel. Ezért kérdeztem azt, hogy ha Orbán távozása végül is lehetséges, és nem kizárható akár a következő években sem, akkor vajon egy más vezetés alatt álló jobboldal vagy Fidesz hajlamosabb lesz-e a kiegyezésre, megegyezésre, kompromisszumok keresésére ezzel a republikánus európai másik Magyarországgal.

– Ilyen íróasztali okoskodással, amit nem tudományos igényességű kutatás alapoz meg, azt mondanám, hogy annak van igen nagy esélye, hogy a Fidesz egyik fele, nem feltétlenül egyébként formális töréssel, de a támogatók egyik fele elkezd gravitálni a Jobbikhoz, és ez egy nagyon erős radikális oldala a Fidesznek, és a másik fele pedig elkezd gravitálni a politikai centrum felé, egy mérsékelt jobbközép karaktert megépítve. Amivel persze már ki lehet egyezni. Tehát hogy Angela Merkel lényegében egy nap alatt rájött, és kiegyezett a leendő szövetségi elnökkel, hát ez egy olyan, náluk elképzelhetetlen politikai kultúra és nyitottság, amire a mai Fidesz nem képes, de egy jobbközép felé menő, tájékozódó Fidesz miért nem lehetne képes. Ez benne van az európai konzervatív hagyományokban.

– Ön évértékelőt tartott, és 2011-ben az Orbán kormány valóban létrehozott egy nagyon markáns és most már az Európai Uniónak is ugye látványosabban szemet szúró, ha tetszik, ellen-Magyarországot. De – és ez nem jósbeszéd volt, hanem értékelő beszéd – 2012-re, 2013-ra mit vár, milyen Magyarország fog élni, létezni, működni vagy rosszul működni, esetleg nem működni ezekben az években? Annyi külső és belső nyomás közepette.

– Békesi László azt írta a múlt heti Élet és Irodalomban, hogy a tavalyi évi strukturális hiány, tehát ha az egyszeri hatásoktól megtisztítanánk a hiányszámot, 7 százalék körül lenne. Az idei évben ugye 3 százalék köré kell jönni, jövőre pedig már ki kell vezetni a különadókat is, másokat is. Tehát itt ránk vár egy nagyjából 1000-1200 milliárdos kiigazítás. Én ilyesmit már csináltam életemben, ezt rólam azért tudják, úgy, hogy ma már lényegében nincsen tartalék. Én megítélni ennek a szociális következményeit nem tudom, de végtelenül tartok attól, hogy az a hihetetlen mélysége a szegénységnek, ami a magyar vidék jó néhány helyén már ott van, az könnyen társadalmi, politikai konfliktusok sorozatához vezethet. És ezt ne adja az Isten, az igen nagy baj lenne. Szóval a nyugalomnál, a békénél nincsen nagyobb úr szerintem sem a családban, sem az országban, nem kívánom ilyen áron Orbán bukását. De nem ez a legnagyobb kockázat szerintem, hanem hogy ezt Orbán nem érti. Olyan cinikusan beszél erről a szegénységről, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska.

– Ezek szerint ellenzéki vezetőként úgy gondolja, és úgy is próbál politizálni, hogy ne az indulatokat gerjessze, hanem éppen még a jogos indulatokat tápláló embereket is meg csoportokat is arra bíztassa, hogy próbáljanak megegyezni, kompromisszumokra törekedni, úgy érvényesíteni az érdekeiket, hogy abból nagyobb konfliktus lehetőleg ne legyen?

– Nézze, én voltam ennek a kerítésnek a másik oldalán. Velem szemben annyi indulat mutatta meg magát. És érzékeltem, hogy milyen nehéz helyzetben van az államért, a kormányért felelős ember, amikor a dolog elkezd irracionálissá válni. Én bennem nincsen revánsvágy. Én nem hiszem, hogy bármiért elégtételt kellene venni. A köztársaság alkotmányos rendjének a megőrzésénél én nem nagyon látok fontosabb dolgot, be kell magának valljam. Ehhez képest az, hogy ki a miniszterelnök, ez egy rendkívül fontos kérdés, de muszáj azt mondanom, hogy ez csak legfeljebb a második kérdés lehet. Mindent meg lehet tenni az alkotmányos nyugalom, béke megtartásán belül. És semmit olyat nem, ami ezt veszélyezteti. Mert egy pont után senki nem tudja a dolgot kezelni, és emberi, családi, nemzeti tragédia lehet egy ilyen, mert nem lehet kontrollálni. Ez a problémám ezzel. Mert indulatot szítani nagyon könnyű. Ilyen helyzetben, hangulatban, ahol a népek elkeseredettek, hát ahhoz nem kell nagy politikai tehetség. Ahhoz kell politikai tehetség, hogy minden felháborodás ellenére megpróbálni együtt maradni, és bármennyi pofont kap az ember az ellenfeleitől, én kaptam eleget, nem felszisszenni folyamatosan, hanem megpróbálni megtalálni a kiutat ebből a dologból.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A Pintér-Vona és a Navracsics-Gaudi Nagy-párosról
Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora

Bolgár György: - Nagy hullámokat kavart a múlt heti vita a Corvinus Egyetemen Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor Jobbik elnök között. És azóta is szeretném megtudni, hogy hogyan került sor erre a vitára, ki szervezi ezt, milyen feltételekkel, milyen alapon, ki tud róla és hogyan? Szóval kezdjük az elején. Ki szervezte?

Rostoványi Zsolt: - Ez egy 1993-ban indult sorozat része, azt a nevet viseli, hogy Tárcatükör. Ennek a szervezője most a Corvinus Egyetem politikatudományi intézete, és ennek a keretében 1993-tól kezdve a választási ciklusokat követően egy-egy tárca képviselőjét, egy hivatalban lévő minisztert és egy ellenzéki képviselőt hívnak meg, és az ő beszélgetésük, vitájuk kapcsán szakmailag járják körül az adott tárca helyzetét, ezzel kapcsolatos kérdésköröket. Elsősorban és meghatározóan politológus és közgazdász hallgatók számára van ez a program, ez a műsor, ahol ők szakmailag megfelelő információkat kapnak ahhoz, amit tanulnak az egyetemen.

- A Tárcatükör szervezői tehát egyrészt egyetemi emberek, másrészt abszolút szakmabeliek. Tudják, hogy mi zajlik a politikában, mi zajlik a kormányzásban.

- Így van.

- A kormányzatban, a parlamentben, bárkivel megbeszélik előre, hogy mi most azt gondoltuk, hogy Pintér Sándort jól összehozzuk Vona Gáborral? Vagy ez maguk között marad és például a rektor is csak akkor tudja meg, amikor már kiteszik a plakátot?

- Nem, a rektor tudott róla természetesen. Egyébként azt gondolom, hogy az egyetem egyik önálló, felelős intézetéről van szó, ahol megfelelően felkészült kollégák az intézet tagjai, azok is természetesen, akik konkrétan ezt a programot szervezik, a program moderálója Török Gábor volt, aki az egyik legelismertebb politikai elemző jelen pillanatban az országban. Azt gondolom, hogy amennyiben ők a program szervezéséért felelősséget vállalnak, nyilván ők a szakavatottak, tehát ők tudják azt szakmailag megítélni, hogy kik azok a kompetens személyek, akiknek a vitában részt kell venni. Pontosabban az egyik fél, miután a másik nyilvánvalóan miniszter vagy a minisztériumnak egy megfelelő képviselője. Ez esetben én mint rektor tudtam előzetesen a rendezvényről.

- És amikor megtudta, nem támadtak kétségei, hogy meggondoltátok ezt alaposan? Pintért összeereszteni Vonával? Rendben van, hogy kormány és ellenzék, de hát azért ez legalábbis aggályos.

- Megmondom őszintén, tudtam, hogy ilyen vélekedések is vannak, gondoltam. Hadd vonjak egy párhuzamot, ami talán kicsit sántít: én a Közel-Kelettel foglalkozom, és ott is felmerültek, felmerülnek adott esetben hasonló kérdések. De ez csak egy zárójeles megjegyzés volt. Én nem látok ebben problémát. Tehát én azt gondolom, hogy egyik a miniszter kérdése, és az nem megkérdőjelezhető, ami pedig jelen esetben a vitapartnert illeti, végül is egy olyan parlamenti pártról van szó, amely 2010-ben több mint 850 ezer szavazatot kapott a választásokon. Van egy nagyon komoly támogatottsága. Vélelmezhetően nem véletlen, hogy ilyen sokan szavaztak erre a pártra. És az, hogy – még egyszer hangsúlyozom – alapvetően az egyetemi hallgatók, a szakmával foglalkozók megismerjék ezeket a kérdéseket, mindenképpen fontos dolog. Itt még egy dolgot szeretnék hangsúlyozni, azt, hogy szakmai közeg előtt zajlik ez a vita. Tehát a hallgatók döntő többsége egyetemi hallgató, ez mindenképpen szükségessé teszi a résztvevők részéről a megalapozott érvelést. Itt adott esetben nagyon nehéz mellébeszélni, nagyon nehéz „demagóg szövegeket” mondani, pontosan amiatt, mert hozzáértő közönség ül velük szemben, akik rákérdeznek a dolgokra. Már korábban is volt erre példa, amikor néhány évvel ezt megelőzően az akkori MIÉP vezetője vett részt egy ilyen fórumon. Rákérdeztek a hallgatók például arra, hogy mi a párt gazdaságpolitikája. Erre széttárta a kezét, és azt mondta, hogy márpedig én a gazdasághoz nem értek és erre harsány kacaj tört ki a hallgatóság soraiban. Tehát itt rákényszerülnek úgymond arra a résztvevők, hogy megalapozottan, szakmailag érvelve fejtsék ki a mondanivalójukat.

- De ez most mintha nem ugyanaz az eset lett volna.

- Ez nyilván nem ugyanaz az eset volt, de ugyanakkor azt gondolom, a reflexiókat hallva – én magam nem vettem részt egyébként a beszélgetéseken –, hogy itt is világossá vagy nyilvánvalóvá váltak a nézetkülönbségek és nyilvánvalóvá váltak a résztvevők alapvető szempontjai az érvelés során.

- Az alapvető kérdés vagy dilemma nyilvánvalóan az, hogy bár ez egy legálisan működő, viszonylag nagy támogatottságú párt, van elég sok képviselője a parlamentben, azóta is, amióta bekerültek, nem csökkent, hanem lehet, hogy még inkább nő a támogatottsága. Kétségtelen nem lehet nem tudomást venni róluk.

- Így van.

- De másik oldalról éppen azért, mert tudjuk és a Corvinus Egyetemen aztán különösen tudják, hogy rendkívül nagy a veszélyessége az ilyen szélsőséges gondolatokat, elméleteket, elképzeléseket rendszeresen kimondó, elővezető pártnak, az az igazi dilemma, hogy be szabad-e emelni abba a demokratikus térbe, amelynek a felszámolásán többé-kevésbé nyíltan maga is dolgozik.

- Egyetértek azzal, hogy ilyen véleménykülönbségek és dilemmák vannak. Hozzáteszem, hogy meg is értem azt, akinek más a véleménye, pontosabban elfogadom, hogy van, akinek más a véleménye. Én úgy gondolom, hogy szerencsés lépés az, ha megismerjük ezeket a nézeteket. Engedtessék meg visszautalni egy fél mondat erejéig arra a hasonlatra, amit az előbb mertem megkockáztatni az iszlám világgal kapcsolatosan. Tehát bizonyos esetekben – nagyon-nagyon sántít, félreértés ne essék –, amikor arról van szó egy-egy országban, hogy az iszlamistákkal milyen politikát kövessenek, én mindig azt mondtam, hogy meg kell hallgatni a véleményüket, le kell ülni velük tárgyalni, mivel megkerülhetetlen tényezők. Sőt az okok, amik miatt adott esetben népszerűek, azok nagyon valós okok általában véve. Tehát radikálisabb vagy szélsőségesebb nézetek általában olyan körülmények között merülnek fel, amikor valamilyen szempontból válsághelyzet van. Amilyen tényezőre, amilyen problémákra rá szoktak mutatni általában az ilyen pártok, mozgalmak képviselői, azok általában, többé-kevésbé valós problémák, amelyeket mindenképpen meg kell oldani. Az ő módszereik, az ő erre vonatkozó megoldási javaslataik, alternatíváik maximálisan olyanok, amelyeket nem vagy nem minden esetben lehet támogatni. Én nem hiszem, hogy a kizárás, az elhatárolódás lenne jó megoldás. Attól tartok – tapasztalatok alapján láttam ilyet szerte a világban –, hogy az tovább erősíti a radikalizmust, a megosztottságokat. De adott esetben így bizonyos szempontból be lehet őket vonni abba a térbe, abba a demokratikus térbe, amelyben az országnak működnie kell és tulajdonképpen ők is ennek a demokratikus térnek a résztvevői, amit az is mutat visszakanyarodva itt a mostani konkrét esethez, hogy nagyon sok választó szavazott rájuk és a magyar Országgyűlésbe is beválasztották őket.

- Az Ön érvelésében kétségtelenül sok igazság van és ráadásul az eredményhirdetés mindig utólag van. Majd csak utólag fogjuk megtudni, hogy melyik taktika, stratégia a jobb.

- Abszolút. Mondom, én fenntartom magamnak a tévedés jogát. Most úgy ítélem meg – és tudom, hogy ez egy nagyon érzékeny kérdés, és még egyszer hangsúlyozom, hogy megértem és elfogadom, ha valakinek más a véleménye –, hogy ez a fajta megoldás a jobb.

- Mindenesetre az európai demokráciák jelentős részében – legalábbis a legutóbbi időkig – könnyebb körülmények között az elszigetelés volt a válasz, a távolságtartás, Németországban a mai napig mindenképpen. De Franciaországban sem tudok arról, hogy bármelyik kormány belügyminisztere leült volna Le Pennel megvitatni a közbiztonság helyzetét. Amitől persze Le Pen nem lett gyengébb, mert kétségtelenül az ő pártja változatlanul jelentős erő, nagyjából hasonló súlyt jelent mint a Jobbik Magyarországon. De ott még e pillanatig nem a bevonás, hanem inkább az óvatos, néha nagyon határozott távolságtartás a jellemző.

- Így van. Azt mondom egyfelől, hogy nem könnyű meghúzni a határvonalat, hogy hol van a szélsőségesség, hogy mit nevezünk annak, milyen szemszögből nevezzük annak. Itt nyilvánvalóan az ember saját beállítódása is messzemenőkig meghatározza, hogy ő hol húzza meg a határt. Ez az egyik dolog. A másik pedig, hogy én azért alapjaiban optimista vagyok, hiszek abban, hogy személyek, pártok nézetei pozitív irányban változhatnak meg adott esetben. Erre Közel-Keleten nem egy példát láttam már bizonyos mozgalmak esetében. És szerintem ez Európában is egy elképzelhető opció, elképzelhető lehetőség.

- Bár az Ön optimizmusának lenne igazi alapja és ennek megfelelően alakulnának az események! Még annyit hadd kérdezzek, hogy tudomása szerint a kormányzat vagy Pintér Sándor belügyminiszter könnyen belement abba, hogy Vona Gáborral hozzák össze és nem mondjuk egy szocialista vagy egy LMP-s szakpolitikussal?

- Bevallom őszintén, ezt nem tudom, de én azt gondolom, hogy igen. Nem hiszem, hogy különösebb fenntartás lett volna részükről. Még egyszer hangsúlyoznám a kontextust és a kereteket, ez egy nagyon régóta működő, jól bevált sorozat, ahol az előző években soha semmiféle ilyen jellegű probléma nem volt. Gyakorlatilag minden mozgalom, párt, ellenzéki kormánypárt helyet kap mindebben, az előző években is mindig ez volt. Állandó egyeztetés folyik a legkülönbözőbb pártokkal. Nem hallottam arról, hogy bármiféle problémája lett volna Pintér Sándornak.

- Arról hallott, hogy állítólag egy másik Fideszes miniszter megint egy jobbikos képviselővel fog leülni a következő Tárcatükörben?

- Hallottam, még pontos információk nem jutottak el hozzám, mert ez még egy kicsit később lesz. Ebben sem látok semmi kivetnivalót, tendenciát meg végképpen nem. Gondolom, hogy utána fog következni LMP-s, MSZP-s és más képviselő is, ahogy mindez eddig történt. Ezt velem nem konzultálják meg a szervezéskor a szervezők, csak után tudatják velem, hogy ki lesz a következő vendég. Én változatlanul bízom az intézet felelősségérzetében és kiváló szakmai hozzáértésében ezekben kérdésekben.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Az egyházi törvényről és a kormány külső konfliktusairól
Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője

Bolgár György: - Hol kezdjük?

Gulyás Gergely: - Ahol tetszik gondolni.

- Akkor azzal, amivel becsábítottam ebbe a műsorba, ez az egyházügyi törvény.

- Bármi másra is nyitott vagyok.

- Igen, azért gondoltam, hogy több dologról szeretném kérdezni Önt és Ön jelezte, hogy kérdezhetem, amiről csak akarom. Úgyhogy kezdjük ennél a talán viszonylag könnyebben elintézhető kérdésnél, az egyházügyi törvénynél. Látszik, hogy a világ meg az Európai Unió nem nyugodott meg, itthon sem nyugodtak meg sokan. De Önök úgy tesznek, mintha nem történne semmi, mintha a világ egyik legdemokratikusabb törvényét fogadták volna el az első kísérlet kudarca után, amikor is az Alkotmánybíróság megsemmisítette az első törvényt, és azt mondják, hogy most újabb egyházak kapnak majd egyházi minősítést. Mi a baj? Miért nem értik meg, hogy nem az a baj, hogy 14-24-34 egyház vagy felekezet lesz egyház, hanem az a baj, hogy erről egy parlamenti politikai többség dönt?

- Magyarország kipróbálta azt az utat is, amikor erről nem parlamenti politikai többség döntött, ahogyan egyébként Európa számtalan országában, ha már az Európai Uniót említette, akkor például Brüsszelben mindenféle jogorvoslati lehetőség nélkül kizárólag a parlament dönt. De számtalan országban van ez még így. Itt a kiinduló helyzetet érdemes tisztázni, mert ebben valószínűleg még sokkal szélesebb körű az egyetértés, mint talán a törvény egyes technikai részleteit illetően. Ugye 368 egyház működött Magyarországon. Önmagában az a tény, hogy az egyházként nyilvántartásba vételt csak 80 egynéhány egyház kezdeményezte, jól mutatja, hogy gyakorlatilag az egyházkénti működés nem valamilyen hitéleti forma volt kizárólag, hanem egy gazdasági vállalkozási forma is, ami az ezzel együtt járó kedvezményeket is élvezte, sőt emiatt jött létre.

- Valaki ezt például összeszámolta, hogy milyen anyagi kedvezmények milyen összegben illették meg ezeket az egyházakat?

- Döntően az adómentességet jelentette ez és a Pénzügyminisztériumnak, illetve most már a Nemzetgazdasági Minisztériumnak évről évre voltak ezzel kapcsolatos kiadásai. Egész pontos összeget nem tudok mondani, de a tízmilliárdot biztos messze meghaladó összegről van szó.

– De nem azok esetében, akik ezt mondjuk üzleti célra használták fel, hanem az összes egyház esetében.

- Ebben azért nagyon nehéz ítéletet mondani, de voltak nyilvánvaló esetek. Voltak olyan esetek, amikor valaki ezt egyértelműen, kizárólagos gazdasági célra használta fel, voltak olyan esetek, amikor mondjuk a nemzetbiztonsági szakszolgálatok jelezték egyes egyházaknál, hogy ilyen veszélyek fennállnak. De én úgy gondolom, ha körülnézünk Európában, és akkor maradjunk ennél a nem biztos, hogy mindig egyedül üdvözítő nézőpontnál, e fontos nézőpontnál, hogy ennyi egyház sehol nincsen, talán még a világon sincsen sehol, de Európában biztosan nem. Elfogadtunk egy olyan törvényt, amiben a vita lényege az – ha én most jól érzékelem –, hogy ki lehet egyház és ki nem lehet majd egyház. Ha valaki megfelel a törvényes felvételeknek, akkor lehet-e egyház. A mi álláspontunk az, hogy az Országgyűlés első körben – legfeljebb annyi lehet a zavaró, hogy itt két első kör volt – arról dönt, hogy ki az aki bejegyzést nyert, vagy azért, mert Magyarországon történelmi egyházként működik évszázadok óta, vagy azért, mert egy világegyház magyarországi irányzata, vagy pedig azért, mert olyan jelentős társadalmi támogatottsága van. Ilyen módon 31 egyházat jegyez be két körben az Országgyűlés, ezeknek az egyházjogi státusza folyamatos. Ezt követően van arra lehetőség, hogy a törvényben rögzített eljárás szerint – mert eddig ilyen nem volt, hiszen nem kellett a népi kezdeményezést benyújtani – bármely más egyház is kezdeményezze az egyházkénti nyilvántartásba vételt.

- Elhíresült az Ön egyik képviselőtársának, Lukács Tamás KDNP-s képviselőnek az a megjegyzése egy parlamenti bizottsági vitában, hogy az egyházzá nyilvánítás nem jog, hanem kegy.

- Ez egy olyan megjegyzés volt, amit én soha nem hallottam Lukács Tamástól, pedig bizottsági üléseken rendesen ott szoktam ülni, úgyhogy először a jegyzőkönyvet szeretném látni és azt követően tudok róla beszélni.

- Addig nem hisz Lendvai Ildikónak.

- Én úgy emlékszem, hogy lehet, hogy legalább annyiszor Lendvai Ildikó nincs ott, mint amennyiszer viszont én ott vagyok a bizottsági üléseken, úgyhogy nem akarok mást mondani.

- És van már jegyzőkönyv?

- Hát persze, minden bizottsági jegyzőkönyv rendelkezésre áll, úgyhogy ebben a kérdésben azt kérem, hogy akkor folytassuk a beszélgetést, ha ez bármely jegyzőkönyvben benne van.

- Igen. Nem lehet, hogy a megjegyzés, mert nem hallottam cáfolatot sem Lukács Tamástól, bár kerestük többször is…

- Én egy alkalommal, az MTV adását látva, ahol ezt Nyakó István hozta fel, a leghatározottabb cáfolatot hallottam Lukács Tamás részéről.

- Jó, én ezt akár el is fogadom. És akkor azt is el kell, hogy fogadjam, mert így gondolja például Ön, hogy nem kegy?

- Nem, én természetesen nem tekintem kegynek az egyházkénti működést, de egy fontos dolgot azért érdemes itt megjegyezni, hogy az egyházkénti nyilvántartásba vétel nem a vallásszabadsággal összefüggő kérdés. Európában olyan sincs, hogy száz fő egyházat alapíthat, ez volt eddig Magyarországon. Mi egy optimumra törekedtünk, azt mondtuk, hogy vallási tevékenységet egyesületi formában is lehet végezni, ez azt jelenti, hogy ma tíz fő is alapíthat egyesületet. Az egyik egy százalékra, nem az egyházi, de az egyesületi egy százalékra mint támogatásra ebben az esetben is jogosult, az egyesületet megillető jelentős, de az egyházi kedvezményektől elmaradó kedvezmények ebben az esetben is megilletik azt, aki ilyen egyesületet hoz létre. És van az egyházi nyilvántartás, ahova harmincegy egyházat jegyeztünk be. Persze bárki mondhatja, hogy ez önkényes, de ebben szerintem volt világos logika, és ezen túlmenően, a törvényi követelmények alapján kezdeményezheti bárki az egyházkénti nyilvántartásba vételt. És ekkor kell a törvényi követelményeknek megfelelni.

- De azt mondja, hogy alapvető oka az, hogy a 300 egynéhány egyház egy jelentős része adómentes üzleti tevékenységet folytatott és ezt akarták megszüntetni? Anélkül, hogy tudnák, hogy ez mennyi kárt okozott az országnak, hogy egyáltalán mennyire jelentős üzleti tevékenységet folytattak ezek az egyházak?

- Hogy mennyi kárt okozott az országnak, azt egész pontosan nem lehet megmondani, de segíteni fog az ez évi vagy főleg a jövő évi költségvetési összeg, hogy most mennyiben változott a támogatás. De amit nagyon fontosnak tartok, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesüléséhez – aminek szabályozása egyébként pontosan megegyezik a régi Alkotmánnyal az új Alaptörvényben – nem kell egyházi keret. Ez lehet egyesületi keret, sőt még akár egyesület nélküli keretek között is lehetséges. Itt olyan plusz támogatásokról van szó, mint amilyenek mondjuk az intézményfenntartással kapcsolatosak. De még ott is van lehetőség külön megállapodást kötni egy egyesülettel.

- Hogy lehet – és akkor konkrétra fordítom a szót, de gondolom ezt a konkrétumot is várja, tudja vagy sejti –, hogy az Iványi Gábor által vezetett evangéliumi testvérközösség, amelynek oktatási vagy karitatív tevékenysége országszerte ismert, nem kerülhet bele ebbe az egyházi kategóriába?

- Azért, mert azoknak az elveknek nem felel meg, amelyeket az Országgyűlés két körben, de mégiscsak a törvényhozási eljárás keretében hozott.

- De akkor nem lehet, hogy az elvekkel van a baj?

- Ez is lehetséges.

- Hiszen az minden látható jel szerint nem egy üzleti vállalkozás.

- Nekem nincsenek erre vonatkozó adataim, én ezt nem is állítottam soha. A metodista egyház, amit most bejegyeztünk, arról nyilatkozott, sőt a központi egyház is nyilatkozott arról, hogy a magyarországi metodista egyházat tekinti hivatalos képviselőnek. Már tényleg nem akarok abba a vitába belemenni, ami a bizottság elnöke, Lukács Tamás elnök úr és Iványi Gábor vezető lelkész között folyt. Én MTI nyilatkozatot láttam tőle arról – nem tudom, február 7-én vagy 8-án –, hogy ő nem kéri az egyházkénti bejegyzést, ehhez képest egy nappal vagy két nappal előtte pedig mégiscsak kérte. Tehát úgy gondolom, hogy az eljárás nem biztos, hogy aggálytalan volt az evangéliumi testvérközösség oldaláról sem.

- Nem lehet, hogy Luther Márton bajban lenne a magyar parlamenttel?

- Ez a kérdés a keresztény egyházaknál is felmerült. Ha a kérdésben rejlő szellemességet szellemességgel szeretném viszonozni, akkor azt tudom csak mondani, hogy a keresztény egyházaknak elég nehéz sorsuk volt, mire állami elismerést nyertek. Azért ide az egyházi törvény egyetlenegy hívő közösséget sem juttatott. Sőt mondom, a vallásszabadság gyakorlását egyetlenegy esetben sem akadályozza. Pénzkérdésről van szó, támogatási kérdésekről van szó.

- De ez azt is fogja jelenteni, hogy mondjuk az Iványi-féle felekezet pénzügyi támogatása megszűnik.

- Nem feltétlenül kell, hogy ezt jelentse.

- Mert milyen módozatban kaphat támogatást?

- Egyesületi formában tud tovább működni és ugyanúgy jogosult az egyesületi egy százalékra. Minden más karitatív tevékenységre pedig az államnak lehetősége van külön szerződést kötni, csak nincsen ilyen kötelezettsége. A lehetőség adott arra, hogy benyújtsa az egyházkénti nyilvántartásba vétel iránti kérelmet, ha a törvényben rögzített feltételek fennállnak.

- Az egyházi törvény akkor – legalábbis ideiglenesen – lezárva. De nem ez az egyetlen kifogás Magyarországgal, a magyar kormánnyal, a magyar törvényhozással kapcsolatban az Európai Unió és más európai szervezetek részéről. Ez egyik a sok közül, az Európai Parlament elítélő határozatában is csak egy volt a sok közül. Ha ennyi baja van az Európai Unió különböző testületeinek, akármilyen okból – Önök szerint többek között azért, mert megsértettük a multikat, a nagy nemzetközi cégeket és ilyen módon vágnak vissza –, akkor miért nem veszi tudomásul a kormány, hogy akár ezért, akár azért, akár a nemzetközi baloldal és a liberálisok összeesküvése miatt, de mégiscsak olyan helyzetbe kormányozta az országot, amiből csak rosszul jöhet ki az ország legalábbis, de maga a kormány is?

- Igazából egy olyan hosszú kérdést tett fel, amire hasonlóan hosszan vagy még hosszabban tudok csak válaszolni.

- Nem baj. Egészségére.

- Az alaphelyzet az, hogy Magyarországgal szemben folyik három kötelezettségszegési eljárás. Ezek közül talán egy olyan van, amit igazán nagy súlyúnak lehet tekinteni. A kormány mind a három ügyben egy felettébb kompromisszumos választ küldött az Európai Bizottságnak. Ezen kívül az Európai Parlament meg természetesen az Európa Tanács is folytat egy monitoring vizsgálatot, az Európa Tanács szervéhez, a Velencei Bizottsághoz számtalan törvény, részben a magyar kormány kérésére, részben tanácsi kezdeményezésre el fog kerülni. Ez egyébként egy természetes eljárás, ez korábban is, más törvények esetén is előfordult már. Nyilván ehhez van egy olyan sajtóközeg is, ami ezt megfelelően tárgyalja, és abban is egyetértünk, hogy egyébként Magyarország számára ez nem hasznos. Egyelőre még kézzel fogható kára talán nincsen és reméljük, hogy nem is lesz. De biztos vagyok benne, az nem hasznos, hogy Magyarország ilyen mértékben került e viták középpontjába. Az ebben való felelősségnél viszont én azért nem érzem úgy, hogy a kormánypártokat kellene felelőssé tenni, másrészt meg nem gondolom azt sem, hogy ez egyébként a hatékony kormányzást garantálná vagy akadályozná. Tehát azért az alaphelyzet mégiscsak az, hogy úgy tűnik, az idei évben is és a jövő évben is közel vagyunk vagy túl is vagyunk azon a háromszázalékos költségvetési hiánycélon, amit 2004 óta folyamatosan tartanunk kéne, és még egyetlenegy évben sem sikerült, kivéve a tavalyit, de nyilván ott volt sok egyszeri bevétel. Megközelíteni is csak az az Orbán-kormány első évében, a 2010-esben sikerült és nem a mi bűnünk volt, hogy ez végül nem valósult meg.

- Sikerült a 2009-esben is, sőt mondok Önnek még egy évet, 2008-ban is. Ugyanúgy négy százalék körül, volt mint 2010-ben.

- Akkor megközelítésként három százalékra vinni egyetlenegy esetben sem sikerült. Mindenesetre 2010-ben ehhez azért az kellett, hogy mintegy ötszáz milliárd forintot valahol találjon a hatalom, az újonnan hatalomra került kormány, mert ha ezt nem tette volna, akkor ott bizony hét százalék körül lett volna az államháztartási hiány. A gazdasági növekedési adatok sem mondhatók rossznak ahhoz képest, hogy mik voltak az előrejelzések, és hogy van egy egész Európát sújtó recesszió. A tavalyi 1,7 százalék rossznak nem tekinthető és idén is szerintem van remény arra, hogy el lehessen kerülni a recessziót. Ráadásul a második félév nyilván jobb lesz, mint az első. Legalábbis minden elemző ezt várja, és akkor ebből legyen egy gazdasági növekedés is. Egyébként meg hét-nyolc törvény kapcsán is az Európa Tanácsban valamilyen vélemény majd nyilván ki fog alakulni. Ezek azért politikai testületek. Tehát az Európai Parlament és az Európa Tanács is politikai testület, ott kisebbségi-többségi viszonyok vannak. Ezzel együtt kell élni.

- De a magyar parlamentben is az van. Azt természetesnek veszik, az európait meg nem?

- A kérdés az az, hogy mi tartozik az Európai Parlamentre és mi tartozik a magyar parlamentre. Mi úgy gondoljuk, hogy az Európai Parlament szép számmal foglalkozik olyan jogszabályokkal is, amelyek vagy nem tartoznak rá vagy pedig azon az alapon, amivel megtámadják, elég nehéz lenne egy bíróság előtt is megvédeni.

- És ugyanígy az Európa Tanács, a Velencei Bizottság, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mind olyannal foglalkozik, ami nem tartozik rá?

- Nem, én azt nem mondtam, ezt még az Európai Parlament esetén is csak bizonyos törvények esetében mondom. Az Európa Tanács vizsgálata egyelőre még semmilyen elmarasztással nem járt együtt. Egy monitoring vizsgálat folyik az országgal szemben, annak lesz majd néhány hónap múlva eredménye, és ezenkívül, a Velencei Bizottság szakmai testületként vizsgálja a magyar törvényeket. Tehát önmagában abban, hogy egy törvény a Velencei Bizottság elé kerül, semmilyen kritika nincsen. Majd a Velencei Bizottság vagy megfogalmaz kritikákat, vagy nem. Erre természetesen például az előbb említett egyházi törvény kapcsán is lesz lehetőség, választójogi törvényt mindig vizsgál a Velencei Bizottság, ahogy egyébként az Alaptörvényt is vizsgálta korábban.

- Nem tudom elhinni, hogy a Fideszben értelmes, tájékozott, világot látott, világnyelveken olvasó, beszélő emberek ne mondanák vagy ne gondolnák legalábbis csendben magukban azt, hogy azért az nem lehet jó, ha az egész világgal szembemegyünk. Még ha mindenben igazunk volna is, és ezt talán senki nem gondolja így, még akkor sem jó, mert a végeredmény csak rossz lehet. Erősebbek nálunk.

- Ezzel kezdtem a válaszomat, hogy az a helyzet ami kialakult, egy szerencsétlen helyzet. Hogy ebben kit milyen felelősség terhel, abban mi valószínűleg nem fogunk egyetérteni, de az látható, hogy a magyar kormány ezekben az ügyekben egyértelműen megegyezést keres. A magyar érdekek érvényesítése mellett vagy annak mentén, de megegyezést keresünk és ahol nem kardinális kérdések voltak, még ott is, ahol nyilvánvalóan mondjuk igazunk volt, ezeket elengedtük. Például mondjuk a Monetáris Tanácsban az, hogy a kormány képviselője szavazati jog nélkül ott van-e vagy sem, nyilván egy komolytalan kérés. Az elmúlt húsz évben is ott volt vagy eddig sem volt független, és senkit nem zavart, vagy pedig akkor most sem veszélyezteti ezt a függetlenséget. Ettől függetlenül ez volt a kérdés, nem olyan jelentős kérdés, nem vagyunk érdekeltek a konfliktus élezésében, sőt abban lennénk érdekeltek, hogy ezeket a kérdéseket lezárjuk. Bár hozzáteszem, én abban nem vagyok biztos és szerintem csalódni fognak azok a velünk szemben álló oldalon, akik úgy gondolják, hogy a magyar belpolitikában a kormánypártoknak – ha hosszabb távon így marad –, ez biztos veszteséget fog hozni. Nem kívánatos, rossz folyamatokat indít el, de egyáltalán nem biztos, hogy veszteséget fog hozni.

- De nem is biztos, hogy a kormánnyal szembenálló magyarországi erők vagy akár a külföldiek azt gondolják, hogy a kormánynak kell veszteségeket okozni vagy a kormányt kell valamilyen kényelmetlen és kellemetlen helyzetbe hozni. Legfeljebb arra gondolhatnak és talán nem is alaptalanul, hogy Magyarországot kell megfordítani azon az úton, amelyen eddig haladt. Ugyanis ez az út a demokrácia leépítése irányába megy, és Magyarországnak az tesz jót – akár a jelenlegi kormány alatt is és irányítása alatt is –, ha ezen az úton visszalép, visszacsinál bizonyos törvényeket vagy törvényi részeket és egy olyan fajta rendszerben fog működni, amelyik megfelel az európai normáknak. Függetlenül attól, hogy jobb vagy baloldali kormány vezeti.

- Igen, de ha a kérdés úgy merül fel, hogy jó-e az a helyzet, ami kialakult Magyarországgal kapcsolatosan, az a válasz, hogy nyilván nem jó. Viszont a kérdés úgy merült fel, hogy van-e ennek tartalmi oka. És főleg a hisztériával arányban álló tartalmi okai vannak-e, akkor a válasz egyértelműen az, hogy vagy egyáltalán nincs tartalmi oka, vagy semmivel sem több, mint más országokban, amelyekkel egyébként az európai sajtó nem is foglalkozik.

- De hol van olyan ország, ahol ilyen szisztematikusan építették ki a kormányzati hatalmat a különböző, elvileg független intézményekben?

- Na ez az, ami már egy politikai vélemény és én pedig azt mondom, hogy a független intézményekből Magyarországon ma lényegesen több van, mint egyébként akár két évvel ezelőtt lett volna, akár pedig európai összehasonlításban, ha megnézzük.

- Egyet mondjon.

- Önmagában, ha az európai összehasonlítást nézzük, akkor itt általában személyi kérdésekkel kapcsolatos viták vannak, nem intézményiek. Azt nehéz vitatni, hogy a Legfőbb Ügyészség ma Magyarországon egyedülállóan független, mert hogyha valaki megnézi az európai gyakorlatot, akkor számtalan kormánynak alárendelten működő ügyészséget talál. Azzal a hitvitával nem tudok mit kezdeni, hogy valaki azt mondja, ha ezelőtt majdnem két évtizeddel valaki a Fidesz képviselőjelöltje volt, akkor az nem lehet Legfőbb Ügyész, akkor sem, ha közben kétharmaddal megválasztott más tisztséget is közmegelégedésre töltött be, sőt a velünk szemben álló pártok által is elismerten jól töltött be. Ha valaki mondjuk a kommunista állampártnak volt a tagja, akkor az meg lehet Legfőbb Ügyész. Mi ezzel nem értünk egyet, ezek személyi kritikák. Még a leginkább támadott Média és Hírközlési Hatóságnál is maga a konstrukció lényegesen távolabb tartja a kormánytól a médiairányítást. Ott lehet azon vitatkozni, hogy ez a fajta testületirányítás és ez a fajta delegálási, választási rend szerencsés-e vagy sem, én ezen a területen hajlamos lennék kompromisszumokra. De ez nem intézményi kérdésként merül fel, ezek személyi viták.

- Én azt mondom, hogy intézményi, a Legfőbb Ügyész esetében is. Az, hogy az a rendszer, ami nálunk van, látszólag nagyon független, csak éppen a Legfőbb Ügyész mostantól kezdve kirobbanthatatlan a helyéről. Nem is csak kilenc évre, hanem akár még kilencre. És a kormányzati irányítás alá helyezés éppen azt a lehetőséget teremti meg, hogy a választások után egy más kormány tud valamilyen befolyást vagy ellenőrzést gyakorolni az ügyészség felett, nem lehet valakié ez a testület. Ugyanez a helyzet a médiatanácsnál, ott is szervezeti a probléma, mert csak kormány által delegáltak ülnek a médiatanácsban. Se ellenzéki delegáltak, se civilek nincsenek, vagyis a testülettel van a probléma. Aztán ezen belül tulajdonképpen mindegy, hogy ki az a személy, aki ott van.

- A médiatanács a tervezési rend miatt még bonyolultabb, mert hogy tervezetet az ellenzék is jelölhetett volna, ha meg tud állapodni, nem tudott megállapodni. De azt én hajlandó vagyok elfogadni, hogy lehet, hogy egy több oldalról delegált médiatanács szerencsésebb lett volna, bár egyelőre úgy látom, hogy a médiatanács nem dolgozik rosszabbul, sőt szerintem inkább jobban dolgozik, mint ahogy az ORTT dolgozott. Az ügyészség tekintetében ez a kormány csak azt a kompromisszumot tartotta fenn – sőt megjegyzem, a bíróságok esetében is –, ami vagy a rendszerváltozáskor, vagy azt követően egy szocialista-liberális kormány kétharmados időszakában létrejött. Tehát az, hogy az ügyészség nem volt kormány alá rendelt, ez a rendszerváltási időszakban még nem volt viták tárgya, azt követően vált azzá. Illetve másik oldalról a bírósági igazgatás, ami az Antall-kormány alatt mindvégig az igazságügyi minisztérium alá tartozott, önállóvá vált. Ezekben mi nem alkottunk újat, hanem az eddigi rendszert tartottunk fenn. És amiről a vita van, azok személyi kérdések, de ebben a mi álláspontunk az, hogy ha az Országgyűlés egyébként ezen a területen senki által nem vitatott módon érdemeket szerzett és jó jogi tudással és képességekkel rendelkező személyeket kétharmados többséggel megválaszt, akkor az nem lehet érv, hogy a mi kétharmadunk kevesebbet ér, mint bármely más Országgyűlés kétharmada.

- A végén még annyit, hogy a Fideszen belül folynak-e viták arról, hogy több kompromisszumot vagy semennyit az Európai Unióval szemben.

- A Fideszben, nem is viták, inkább beszélgetések folytak elsősorban arról, hogy nekünk az lenne az érdekünk, hogy mielőbb megnyugtatóan rendeződjenek ezek a viták. Nem bízom abban, hogy ez a demokrácia-vita el fog csitulni, ez ennek a ciklusnak része lesz, bár nem örülök neki. De hogy az Európai Bizottsággal való kapcsolat rendezett legyen, Magyarország ellen közjogi kérdésekben lehetőség szerint ne folyjon kötelezettségszegési eljárás, ebben teljesen egyértelmű a kormány és a kormánypártok, kormányzati frakciók szándéka.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >