rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 21.

Az évértékelő beszéd fontosabb pontjairól
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke


Bolgár György: - Hogy bírja a hangja? Beszélt vagy másfél órát.

Gyurcsány Ferenc: - Magam is meglepődtem rajta.

– Igen?

– Abszolút. Én nem hordok karórát, állandóan pislogtam kifelé, hogy látok-e már valakin órát, hogy lássam mennyi az idő, de nem láttam. És senki nem mutogatott, hogy idő lenne. Mintha élvezték volna. Én meg úgy saccoltam ott a végén, hogy nagyjából egy óránál lehetünk, és hát utólag tudtam meg, hogy ez érdemben hosszabb volt.

– Hát igen, hosszabb volt, ebben mindenképpen megverte Orbán Viktort, aki olyan nagyjából egyórás volt. De hát neki annyiból könnyebb helyzete van, hogy le volt írva a beszéde, Ön pedig papír nélkül beszélt. Miért? Vagy legalábbis nem olvasta a szövegét.

– Hát én papír nélkül beszélek. De azért, mert azt gondolom, hogy akkor világos mindenki számára, hogy az az enyém, és én meg is akarom győzni a hallgatóságot arról, amit mondok, nemcsak mesélni akarok neki. És azt hiszem, hogy nagyobb, őszintébb, hitelesebb az ereje. Sok munkát kíván előtte.

– Ez mit jelent? Hogyan készül fel egy beszédre? Leírja először a főbb vonalakat, aztán megpróbálja megtölteni tartalommal, elmondja saját magának esetleg egy kisebb körnek? Hogy csinálja ezt?

– Hát általában úgy csinálom, hogy elvonulok, csendben a dolgozószobába, és le-fel járkálok egy ötméteres úton. Először megpróbálni végiggondolni az alaphangulatát a beszédnek, a karakterét. Mi a végső szándék. Hogy mi a célja ennek a dolognak. Ez a legnehezebb része. Ez, ha őszinte vagyok, akkor egy ilyen nagy beszéd előtt már egy-két héttel forog az emberben, hogy mit kell csinálnom abban a szituációban. Ha ez megvan, utána milyen témákról kell beszélni, azok ilyen kis szavak, és innentől semmi más nincsen, mint az egyes témák fölött járkálok fel meg le. Tegnap ezt csináltam éjfélig, aztán ma meg reggel elmentem edzeni, és edzés után délelőtt folytattam a járkálást. Nagyon sok teával meg kávéval.

– Értem. Szóval járkálás, teázás, kávézás, ilyen egyszerű ez. És akkor lesz belőle évértékelés. Mi akart lenni az a fő mondanivaló, ami köré építette a beszédet, amit eleve kitalált, hogy ez az, amit üzenetnek szán.

– Az, hogy felépült a 90-es republikánus hagyománnyal szemben egy ellen-Magyarország, ami több, mint Orbán politikai kormányzása. Ez mára egy saját nyelvvel, mítoszokkal, kultúrával, hősökkel rendelkező politikai közösség. Lényegében ma két politikai közösség néz egymással szembe, egy ilyen republikánus nyugatos polgári és egy önmagát nemzetinek mondó, kicsikét keleties, oligarchikus világ.

– De ez mindig is volt ezen a Magyarországon, nem biztos, hogy ezt Orbán építette fel, legfeljebb felerősítette. Nem?

– Történelmileg természetesen ez utóbbinak nagyon jelentős hagyományai vannak, különösen a 20. században. Ugyanakkor 89-90-ben egy pillanatra vagy jó néhány évre – lényegében Csurka megjelenéséig, húsz évvel ezelőtt volt ugye, 92 nyarán – úgy tűnt, hogy ez a köztársaságpárti eszmeiség lényegében a teljes politikai közösséget magába foglalja, és ennek volt egy külpolitikai, gazdasági, alkotmányos, emberjogi, nemzeti aspektusa. Ez bomlott aztán szét. Csurkánál még azt hittük, hogy ez egy múló himlő lesz, egy elfelejthető, leküzdhető betegség. Mára nem kétséges, hogy az a közösség legalább akkora, mint mondjuk a republikánus közösség, és politikailag többségben van.

– Ezért aztán a beszédének az egyik fő kijelentése, megállapítása az volt, legalábbis az én olvasatomban, hogy Orbán előbb utóbb menni fog, őt le lehet váltani, meg lehet buktatni. De azt a közösséget, amelyik mögötte áll, nem, az maradni fog, vele kell tehát valahogyan kiegyezni, valamilyen módon újra egyesíteni Magyarországot. Nem illúzió ez?

– Nézze, vannak nemzetek, amelyeknek ez sikerült. Nem akarom a beszéd fonalát másfelé elvinni. Ugye Magyarországon például 56 hagyománya olyan hagyomány, amikor egy nemzeti trauma megtanította a magyaroknak, hogy meddig mehetnek el itt a szovjet-jaltai birodalom részeként. És létrejött egy nagy kompromisszum, nyilván autokratikus diktatórikus körülmények között. Én azt szeretném elkerülni, hogy Magyarországnak újra valamilyen – ma inkább azt gondolom, hogy szociális okokból elinduló politikai társadalmi – trauma kelljen ahhoz, hogy megértse: olyan nincsen, hogy az ország egyik fele megpróbálja megölni politikailag, társadalmilag, kulturálisan a másik felét. És nem az a fő cél, hogy megkeresni azt, amiben közösek vagyunk. Ez tönkre fog bennünket tenni előbb-utóbb nyilvánvalóan.

– Az is érdekes volt számomra, hogy nem annyira az Orbán-hatalom technikájára, az akár egyszemélyi, akár egypárti hatalom kiépítésére, megerősítésére figyelmeztetett, hanem a mögötte lévő társadalmi politikai szerveződésre, erre a bizonyos ellen-Magyarországra, amiről az előbb is beszélt. Meg arra, hogy a politikának olyan következményei vannak, lesznek, például szociális elégedetlenség, gazdasági, társadalmi szétszakítottság, amelyek tragédiát hozhatnak az országra. De mindezt nem abból próbálta levezetni, hogy itt egy egypárti uralom van készülőben vagy kiépülőben.

– Nézze, Orbán szerintem ok és következmény egyszerre. Sok tekintetben következménye annak a magyar konzervativizmusnak, amelynek valóban van történelmi múltja, őriz egy sértettséget magában. Van benne revánsvágy, és még igen sok mindent elmondhatnánk. Ebben az értelemben megtalálja Orbánt ez a Magyarország. Az is igaz, hogy Orbán visszahat erre, megérti, hogy ez az ő politikai felemelkedésének lehet a bázisa és forrása, és nagyon régóta talán Bethlen óta először, tudatosan arcot, formát, karaktert ad ennek a jobboldalnak. Hogy aztán van-e egyik a másik nélkül, ezt nem tudom, ez most már itt ilyen esszéisztikus megjegyzés lenne, de az biztos, hogy azzal nem megyünk semmire, ha azt gondoljuk, hogy Orbánt megverjük szavazattal. Mert az ellen-Magyarország valóság itt fog maradni. Úgyhogy szerintem nagyobb a kulturális társadalmi problémánk, mint a szimpla politikai hatalmi problémánk.

– Azt hogyan látja, mert erre talán nem tért ki a másfél órás évértékelőjében, hogy ha Orbánnak távoznia kell, akkor egy más vezetésű jobboldal mennyire lesz képes, hajlandó erre a fajta kompromisszumra, ami a társadalomban szükséges volna?

– Nem látom a nyomát annak, hogy a miniszterelnök politikai hatalmi hátországa megrendült volna.

– Vagyis nem hiszi azt, hogy távoznia kellene a közeljövőben. Ugye? Ezt semmiképpen sem.

– Miután én a rivális vagyok, ilyet persze könnyen mondanék, de hát ez nem az én akaratomon múlik, mert ha azon múlna, akkor már nem lehetne miniszterelnök. Azok, akik nem az ő világukban vannak, én magamat ugye hát ide sorolom, de attól tartok, hogy a Klubrádió hallgatói többsége is inkább így gondolkodik, mi nem ismerjük ezt a belső világot, de nem látok olyan személyiséget, aki ezt a végtelenül nagy távolságot, ami a jobboldalon belül van egy Martonyi Jánostól, aki egy európai arcélű, nagyon mérsékelt jobbközép politikus, mondjuk Wittner Máriáig, hogy csak egy példát mondjak. Sőt tovább, ha akarom, mert a Fidesz jobbszéle, a radikális széle az összenőtt a Jobbikkal mára. Ezt együtt tartani, hát azért ez politikai tehetség kérdése, és ebben az értelemben úgy látom, hogy van tehetsége azoknak, akik ezt a struktúrát megépítették, nyilván közöttük van a miniszterelnök is.

– De mégis azt mondta, hogy Orbán előbb-utóbb menni fog. Tegyük fel, egy 2014-es választást az ellenzék fog megnyerni akármilyen felállásban, és a vereség után a Fidesz úgy dönt, hogy nem Orbán Viktorral akar tovább haladni, hanem egy új vezetővel. Ezért kérdeztem azt, hogy ha Orbán távozása végül is lehetséges, és nem kizárható akár a következő években sem, akkor vajon egy más vezetés alatt álló jobboldal vagy Fidesz hajlamosabb lesz-e a kiegyezésre, megegyezésre, kompromisszumok keresésére ezzel a republikánus európai másik Magyarországgal.

– Ilyen íróasztali okoskodással, amit nem tudományos igényességű kutatás alapoz meg, azt mondanám, hogy annak van igen nagy esélye, hogy a Fidesz egyik fele, nem feltétlenül egyébként formális töréssel, de a támogatók egyik fele elkezd gravitálni a Jobbikhoz, és ez egy nagyon erős radikális oldala a Fidesznek, és a másik fele pedig elkezd gravitálni a politikai centrum felé, egy mérsékelt jobbközép karaktert megépítve. Amivel persze már ki lehet egyezni. Tehát hogy Angela Merkel lényegében egy nap alatt rájött, és kiegyezett a leendő szövetségi elnökkel, hát ez egy olyan, náluk elképzelhetetlen politikai kultúra és nyitottság, amire a mai Fidesz nem képes, de egy jobbközép felé menő, tájékozódó Fidesz miért nem lehetne képes. Ez benne van az európai konzervatív hagyományokban.

– Ön évértékelőt tartott, és 2011-ben az Orbán kormány valóban létrehozott egy nagyon markáns és most már az Európai Uniónak is ugye látványosabban szemet szúró, ha tetszik, ellen-Magyarországot. De – és ez nem jósbeszéd volt, hanem értékelő beszéd – 2012-re, 2013-ra mit vár, milyen Magyarország fog élni, létezni, működni vagy rosszul működni, esetleg nem működni ezekben az években? Annyi külső és belső nyomás közepette.

– Békesi László azt írta a múlt heti Élet és Irodalomban, hogy a tavalyi évi strukturális hiány, tehát ha az egyszeri hatásoktól megtisztítanánk a hiányszámot, 7 százalék körül lenne. Az idei évben ugye 3 százalék köré kell jönni, jövőre pedig már ki kell vezetni a különadókat is, másokat is. Tehát itt ránk vár egy nagyjából 1000-1200 milliárdos kiigazítás. Én ilyesmit már csináltam életemben, ezt rólam azért tudják, úgy, hogy ma már lényegében nincsen tartalék. Én megítélni ennek a szociális következményeit nem tudom, de végtelenül tartok attól, hogy az a hihetetlen mélysége a szegénységnek, ami a magyar vidék jó néhány helyén már ott van, az könnyen társadalmi, politikai konfliktusok sorozatához vezethet. És ezt ne adja az Isten, az igen nagy baj lenne. Szóval a nyugalomnál, a békénél nincsen nagyobb úr szerintem sem a családban, sem az országban, nem kívánom ilyen áron Orbán bukását. De nem ez a legnagyobb kockázat szerintem, hanem hogy ezt Orbán nem érti. Olyan cinikusan beszél erről a szegénységről, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska.

– Ezek szerint ellenzéki vezetőként úgy gondolja, és úgy is próbál politizálni, hogy ne az indulatokat gerjessze, hanem éppen még a jogos indulatokat tápláló embereket is meg csoportokat is arra bíztassa, hogy próbáljanak megegyezni, kompromisszumokra törekedni, úgy érvényesíteni az érdekeiket, hogy abból nagyobb konfliktus lehetőleg ne legyen?

– Nézze, én voltam ennek a kerítésnek a másik oldalán. Velem szemben annyi indulat mutatta meg magát. És érzékeltem, hogy milyen nehéz helyzetben van az államért, a kormányért felelős ember, amikor a dolog elkezd irracionálissá válni. Én bennem nincsen revánsvágy. Én nem hiszem, hogy bármiért elégtételt kellene venni. A köztársaság alkotmányos rendjének a megőrzésénél én nem nagyon látok fontosabb dolgot, be kell magának valljam. Ehhez képest az, hogy ki a miniszterelnök, ez egy rendkívül fontos kérdés, de muszáj azt mondanom, hogy ez csak legfeljebb a második kérdés lehet. Mindent meg lehet tenni az alkotmányos nyugalom, béke megtartásán belül. És semmit olyat nem, ami ezt veszélyezteti. Mert egy pont után senki nem tudja a dolgot kezelni, és emberi, családi, nemzeti tragédia lehet egy ilyen, mert nem lehet kontrollálni. Ez a problémám ezzel. Mert indulatot szítani nagyon könnyű. Ilyen helyzetben, hangulatban, ahol a népek elkeseredettek, hát ahhoz nem kell nagy politikai tehetség. Ahhoz kell politikai tehetség, hogy minden felháborodás ellenére megpróbálni együtt maradni, és bármennyi pofont kap az ember az ellenfeleitől, én kaptam eleget, nem felszisszenni folyamatosan, hanem megpróbálni megtalálni a kiutat ebből a dologból.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái