rss      tw      fb
Keres

Orbán: a Fidesz-KDNP kezdje el az új alkotmány kidolgozását

MTI 2010. május 29., szombat 12:32

Orbán Viktor szombaton arra kérte a Fidesz és a KDNP parlamenti frakcióját, hogy a jövő héten indítsa el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát. A Fidesz elnöke a kormányprogram vitájában elhangzottakra válaszolva azt mondta: először meg kell egyezni a legfontosabb célokról, azokat lépésről lépésre kell megközelíteni, és a parlamentben megvitatni. A politikus úgy fogalmazott: "több millió ember vállán állunk".

A hétfőn 47 éves Orbán Viktor a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogram zárszavában felidézte, 97 hozzászólás volt a vitában programhoz.

Hangsúlyozta, összességében alig talált a felszólásokban felé áradó rosszindulatot, ártani akaró vagy bántó szándékot, ugyanakkor néhány fontos kérdésben a program vitájában súlyos véleménykülönbségekre derült fény, egyebek közt arról, hogy volt-e forradalom az áprilisi választásokon.

Véleménye szerint akik vitatkoztak azzal, hogy áprilisban a szavazófülkékben forradalom zajlott le, azt mondják, demokráciában nem lehetséges olyan forradalom, amely nem a demokrácia megdöntésére irányul. Közölte: ezt az érvelést az osztályharcra alapuló, hatalomközpontú történelemoktatásnak tudja be, ő azonban egy másik iskolát képvisel, amely szerint ez igenis lehetséges: egy demokráciában lehetséges mély, átható, tartós változás, amely alapjaiban változtatja meg az életet. Egy demokráciában a forradalom csak alkotmányos lehet - összegezte.

Emlékeztetett, hosszú éveken át harcoltak a fennálló politikai és gazdasági rendszer megváltoztatásáért, és ezt mindig alkotmányos eszközökkel tették, amíg végül sikerrel jártak, és megtörtént a "kétharmados forradalom" Magyarországon. Megjegyezte, a nyugati világban senki nem lepődik meg azon, ha valaki a demokrácia keretei közötti forradalomról beszél. Példaként említette az új brit miniszterelnököt.

Azt mondta: ha megvolt a kétharmados forradom, az egy alkotmányos forradalom volt, ezért itt az ideje, hogy megváltoztassák a régi rendszert, és módosítsák az alkotmányt. Orbán Viktor ezzel összefüggésben azt kérte a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciójától, hogy a jövő héten indítsa el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát.

A vitában elhangzott kifogásokra reagálva kifejtette: voltak, akik azt kritizálták, hogy hiányoznak a programból az intézkedések, az iránytű önmagában nem elégséges, hogy kiadjon egy programot, hiányzik a bevételi oldala, számok nélkül nincsenek célok, az eszközöket fel kell sorolni egy kormányprogramban. Orbán Viktor szerint akik ezt kérték, arra tettek javaslatot, hogy "már most folytassuk le a következő négy év legfontosabb vitáit".

A Fidesz elnöke ezzel szemben úgy látja: először meg kell egyezni a legfontosabb célokban, azokat lépésről lépésre meg kell közelíteni, majd a parlamentben meg kell vitatni, erre pedig lesz is mód.

Közölte azt is, reményei szerint a jövő héten a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottságnak legalább a közbülső jelentését megkaphatja a kormány.

Szólt a társadalmi szerződést érintő felvetésekről is, és megerősítette, a választásokkal jött létre a társadalmi szerződés, amelynek alapja a Fidesz és a KDNP választási programja, ezért emelte be a választási programot is a kormányprogramba. Szerinte az elmúlt húsz évet elitpaktumok uralták, és nem társadalmi szerződések. Hozzátette, nem vitatja ugyan, hogy elit megállapodások létre jöhetnek, de ezek kizárólag a választói akarat érvényre juttatását célozhatják, különben szembe fordulnak az emberek akaratával.

Volt olyan vélemény is, amely azért bírálta a programot, mert az nem tartalmazza az ő programjukat - idézte fel. Rámutatott ugyanakkor, hogy a választók ezt a kérdést eldöntötték: ők a Fidesz-KDNP-programra szavaztak, ezért az a kérés, hogy a sajátjuk helyett más programját emeljék be a kormányprogramba, nem tűnik teljesíthetőnek.

A volt kormánypárt soraiból érkező legtöbb bírálattal kapcsolatban - folytatta - azt érezte, valójában nem vele, nem a programmal vitatkoznak, hanem a választókkal. A volt kormányzópárthoz tartozó képviselők méltánytalannak érzik a választók döntését, de a következő választásokig ezzel együtt kell élni - fogalmazott.

A külpolitikát érintő kérdésekre reagálva Orbán Viktor azt mondta: a jó kormányzáshoz nyitott szem, széles kitekintés és magas nemzetközi horizont is kell.

Közölte: a vitában az adott számára okot a bizakodásra, hogy minden frakció talált benne valamit, amit támogatni tud. Ez azt jelenti, hogy a pártszempontok és a pártkeretek fölé magasodó közös pontok igenis létezhetnek a Házban - jelentette ki.

Orbán Viktor azt kérte a képviselőktől, "dolgozzunk együtt, és ne arról vitatkozzunk, hogyan kellene dolgozni".

Szerinte ha a kormányzópárt nemcsak nagynak, hanem erősnek is látszik, az azért van, mert sok, nagyon sok, több millió ember vállán áll. Úgy fogalmazott: "sok millió magyar ember vállán állunk, akiket munkánkkal szerényen és alázattal kell szolgálnunk". "Soli Deo Gloria. Egyedül Istené a dicsőség" - zárta szavait Orbán Viktor.