Szelektív sajtóemlékezet

Fordulat a Kulcsár-ügyben – ezt a címet adta az MTV Ma reggel című műsora az egyik beszélgetésnek, amelynek vendége Kulcsár Attila ügyvédje, riportere Jegyes-Tóth Kriszta volt. Részlet az interjúból:

„– Elképzelhetőnek tartja, hogy az új eljárásban mások is, új személyek is felkerülnek a vádlottak padjára?

– Ezt lényegében kizártnak tartom, mert ahhoz, hogy új vádlottak kerüljenek a vádlottak padjára, ahhoz először is valakivel szemben nyomozást kell elrendelni, a megalapozott gyanút közölni, majd pedig az ügyészségnek vádat emelni. Azt hiszem, már csak elévülés okán sincs erre reális lehetőség.

Hát mert az emberben felmerül a kérdés, vajon hol vannak ennek az egész ügynek az értelmi szerzői vagy szerzője. Mert ugye talán mindannyian emlékszünk, hogy volt az a bizonyos VIP-listája Kulcsár Attilának, azon voltak politikusok, közéleti személyiségek, emlékszünk egy bizonyos beszélgetésre, amelyben elhangzott Gyurcsányi neve, ki vajon ez a titokzatos Gyurcsányi, szóval megannyi kérdés van, ami az emberek fejében ilyenkor felmerül.

– Mint védő erre nem tudok más nyilatkozatot tenni, mint hogy ez messze nem a védelem kompetenciája. én ezt a kérdést sem kommentálni, sem értékelni nem kívánom.”

Hát ezt nehéz is kommentálni. Hogy az ezer sebből vérző, ezer felháborító és elképesztő mozzanattal terhelt nyomozati eljárásból, majd az immár másodfokú döntéssel is igazoltan botrányos elsőfokú ítéletből egyedül a „Gyurcsányi” név maradt meg a riporter szőke fejében. De ha már megmaradt, esetleg utána is nézhetett volna, milyen kontextusban hangzott el a „titokzatos” név (hogy a politikai inszinuáció némi bulváros bukét is kapjon, ahogy az a közszolgálatban illik). Ha másutt nem, Kende Péter könyvének 31. oldalán, körülbelül másfél percnyi munkával, megtalálta volna a hivatkozott telefonbeszélgetés szó szerinti leiratát. És ha még további másfél perce is lett volna a felkészülésre, esetleg rákereshetett volna a könyvben Áder Jánosra – akinek a neve nemcsak egy telefonbeszélgetésben merült fel –, és a 43. oldalon megtalálta volna mindazoknak a fideszes politikusoknak és kormánytagoknak a nevét is, akiknek a „brókerbizottság” ülésén kellett volna számot adniuk Kulcsárhoz fűződő kapcsolataikról – amely bizottsági ülésről a szocialisták kivonultak, illetve „tulajdonképpen nem vonultak ki az ülésről, mivel ami ilyen körülmények között folyik, az nem is nevezhető ülésnek”, legalábbis Kende Péter szerint.

Ha már mindenképpen gyanúsítani akarunk, tegyük ezt kiegyensúlyozottan. Tartsuk be ilyenkor is a kiegyensúlyozottság magasztos elvét, ne csak olyankor, amikor „egyik oldali” érdemi mondandókat akarunk hazavágni „másik oldali” hazugságokkal és politikai machinációkkal. Így teljes a közszolgálati élet.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!