Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 20.

• Nyomtatás

Részletek

2012. február 22. szerda, 03:22

Megbeszéljük

A közgazdászképzésről és a diákhitelről
Semjén András, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa

Bolgár György: - Két dologról kérdezném. Az egyik, hogy az MTA közgazdaságtudományi bizottsága, tehát a Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi bizottsága kiadott egy tiltakozást, egy nyilatkozatot a közgazdászképzés átalakítása miatt. Hogy tudniillik majdnem teljesen megszűnik a közgazdászképzés állami támogatása. És aztán részben ehhez kapcsolódva, ez volna a második dolog, a diákhitel rendszeréről is szeretném kérdezni. Többek között azért, mert Bitó László, az ismert közíró a napokban éppen ebben a műsorban felvetette, hogy szerinte teljesen abszurd, ami történik. Úgyhogy kezdjük a tiltakozással. Azon kívül, hogy nyilvánvalóan a közgazdászok nem szeretnék, ha a közgazdászképzés, legalábbis ingyenesen állami támogatással, gyakorlatilag vagy majdnem teljesen megszűnne, azon kívül mi az, amivel alá tudják támasztani ezt a tiltakozást?

Semjén András: - Hát igazából az állásfoglalásban hét pont van. A legfontosabb valószínűleg az lenne, hogy maga a munkaerőpiac, amire oly sokat hivatkozik jelenleg a kormány, amikor a felsőoktatás átalakítását kommentálja, egyáltalán nem igazolja vissza azt, hogy itt feltétlenül csökkenteni kellene a képzést. Sőt, igazából a közgazdasági végzettségűek elhelyezkedési esélyei kiemelkedően jók.

– A munkaerőpiacon nem állt elő olyan helyzet, hogy rengeteg felesleges közgazdász választotta a piacot, nem tudnak munkához és álláshoz jutni.

– Nem, egyáltalán nem.

– Ellenben óriási szükség volna mérnökökre meg fizikusokra, mert ott állnak a gyárak üresen, nélkülük, és kénytelenek bezárni. Nincs erre vonatkozó tapasztalat ugye? Éppen ez a problémájuk.

– Egyáltalán nincs ilyen jellegű tapasztalat, és ráadásul ugye – lehet, hogy most nem mindenki hallgatja ezt örömmel – az embereknek a pályaválasztási motivációjában azért az, hogy egy szakmával milyen jövedelemhez lehet jutni, feltétlenül szerepet játszik. Na most például a mérnökök egy része nyilván jó jövedelmet ér el, de azért nem annyira kiemelkedő az a jövedelem. És éppen ezért lehet hallani a természettudományi oktatóktól, a műszaki oktatóktól, hogy nem jó minőségűek már a jelenlegi mennyiségben sem a hallgatók. De ezek azok a szakmák, amelyeket a felsőoktatási reformban kedvezményeznek, és oda akarnak felvenni többet. Csak kérdés, hogy a diákok motivációjával egybeesik-e ez a szándék.

– Amíg nem fogják látni a saját szemükkel, hogy mérnökként sokkal többet keresnek, mint közgazdászként, addig nem fognak elmenni.

– Addig nem fognak annyira igyekezni. Ha valaki mondjuk az egyik vagy a másik irányba akar menni, hanem ez egy hosszú tanulási folyamat, a különböző fakultációkat másként kell megválasztani, egyszerűen mást kell olvasni, másként kell élni már a felvételi előtti négy évben. Tehát igazából ez nem változtatható ilyen könnyen. A fő probléma ez. A másik fő probléma az pedig az, hogy azért minden fejlett piacgazdaságban ez a közgazdasági és jogi végzettségű elit az, amelyik a társadalmi elitnek egy kiemelt szeletét adja, az ilyen végzettségű emberekből lesznek általában a politikusok, általában országgyűlési képviselők, ne adj Isten kormánytagok vagy éppenséggel kormányfők.

– Az állam és a fontos állami intézmények irányítói.

– Igen. Abszolút. Na most az ilyen végzettségűeknél ha leszűkítem a merítési bázist az állami férőhelyeknél, a magas tandíjak miatt itt még részösztöndíjas helyeket se fognak kínálni a közeljövőben. Tehát csak a teljes költségtérítéses helyeket és ez azt fogja előidézni, hogy csak a legtehetősebbek engedhetik majd meg maguknak, hogy a gyerekeik oda menjenek. Ez a diákhitel nyilván majd árnyalni fogja a kérdést.

– Igen. Tehát a dolog oda lyukad ki, hogy ezzel a fajta majdnem teljes állami támogatás-megvonással vagy erőteljes szűkítéssel azt érik el, hogy tíz-tizenöt év múlva az állami vezető pozíciókat gyakorlatilag a társadalom felső öt-tíz százalékából kikerülő friss közgazdászok, jogászok fogják átvenni. Márpedig ez nem jó a társadalom szempontjából. Igazságtalan is és teljesen eltorzítja a társadalmat.

– Hát olyanok fogják átvenni, akiknek már az apukája is ebben a felső rétegben volt, sőt lehet, hogy a nagypapája is. Tehát ez engem egy feudális társadalomra emlékeztet.

– Az állásfoglalásról tájékoztatják, ez nyilván meg is történt, tájékoztatták az akadémia elnökét. Végül is ez egy tíz nappal ezelőtti állásfoglalás. Válaszolt rá már az akadémia elnöke? Egyáltalán beszéltek vele róla? Hiszen Pálinkás Józsefről tudjuk, hogy befolyásos ember, jó kapcsolatai vannak a kormányzó pártnál. Valamilyen eredményt elértek nála? Vagy a tiltakozás egyelőre csak a közvéleménynek szól?

– Én erről nem tudok, erről inkább Laki Mihályt, a bizottság elnökét kellene kérdezni, mert én erről nem értesültem.

– Akkor menjünk át a tandíjjal kapcsolatos problémák egyik lehetséges megoldása felé. És ez a diákhitel volna 2 százalékos kamatra. Elvileg milyen jó megoldás, a kormány úgy is gondolja, hogy ezzel kihúzták az ügy méregfogát, mert ha valaki szegény családból jön, akkor is milyen kedvezményes diákhitelt vehet igénybe. Aztán amikor majd elkezd keresni és magas jövedelemhez jut, viszonylag könnyen törleszteni tudja. És Ön szerint?

– Hát én szerintem ez nem teljesen így van. Mondjuk önmagában a diákhitel állami kamattámogatása, főleg egy ilyen magas alapkamattal rendelkező és viszonylag magas inflációs rátával rendelkező országban, mint Magyarország, mindenképpen elég jelentős költségvetési probléma. De ez csak az egyik oldala a dolognak. Tehát ez egy ilyen költségvetési bomba, ami majd a jövőben fog felrobbanni. Sőt ez olyan, mint amilyen az első Orbán-kormánynak a lakástámogatási rendszere volt.

– Tehát hogy ha hét, most azt hiszem hét százalék az alapkamat? Vagy hét és fél? Nem is tudom most pontosan. De ha az alapkamat annyi és kettő százalékos a diákhitel, akkor a különbséget valakinek fedeznie kell, és ez a valaki csak az állami költségvetés lehet.

– Ez abszolút így van, és nem is csak az alapkamat…

– Nem, hanem a kereskedelmi bankok ennél többet kérnek.

– A diák ugye nem az alapkamattal fogja felvenni a pénzt, hanem a kötvénypiacról, hitelpiacról szerzi be. Tehát igazából egy igen jelentős költségvetési kamattámogatás lesz, aminek a költsége a számítások szerint, amiket a Magyar Narancsban Berlinger Edina publikált, ott ugye azt lehet látni, hogy öt-hat év múlva feltehetően már a kamattámogatás több lesz, mint a teljes összeg, amit megspóroltak vagy megspórolnak egy évben az államilag támogatott férőhelyeknek a visszavágásán.

– Tehát ezt az állami támogatáscsökkentést azért vezette be a kormány, hogy az állami felsőoktatás állami kiadásait igyekezzen csökkenteni. De ha ilyen diákhitelrendszerrel támogatja meg, akkor öt-hat év múlva már nagyobb lesz a költsége?

– Nagyobb lesz a költsége, mint amit nyertek. Tehát ilyen szempontból teljesen értelmetlen ez a diákhitel-változat. És a probléma az egészben ráadásul még az, hogy itt nem lehet kettéválasztani, hogy miért rossz ez a diákhitel-konstrukció, attól, hogy miért rossz a tandíj-konstrukció, amit alkalmaztak. Ugye sokfajta országban sokfajta tandíj van. Vannak országok, ahol egységes tandíjat vezetnek be, tehát minden a felsőoktatásban járó diáktól elvileg ugyanakkora, általában nem túlzottan jelentős összeget kérnek. Ennek is sokszor félnek a negatív társadalmi hatásaitól, és a diákok sem szeretik. Ilyen volt mondjuk az osztrák tandíjreform. Ami aztán megbukott. De vannak országok, ahol eltérő mértékű, differenciát tandíjakat alkalmaznak. Ez elég sok országban így történik. Minél inkább piaci rendszerű egy országban a felsőoktatás, annál inkább. Például Egyesült Államokban. Igen ám, de ott a differenciálásnak az alapja minden, csak nem az önköltség. Meg lehet nézni. Hanem sokkal inkább a jövőbeli munkaerőpiaci megtérülési lehetőségek alapján differenciálják a tandíjakat. Tehát lehet tudni, hogy a jogászképzés relatíve olcsó, fajlagosan az orvosképzés magas, a műszerigénye, a laborigény miatt, a gyakorlati foglalkozások nagy száma miatt sokkal-sokkal drágább. De általában ha egy jó amerikai egyetemen megnézzük, hogy viszonyulnak a költségek egymáshoz, azt látjuk, hogy a jogászképzés legalább olyan drága, mint az orvosképzés.

– Mert egy Harvardon végzett jogász rengeteg sok pénzt fog keresni. Ezért aztán meg kell hogy érje neki a magas tandíj is.

– Igen. Ehhez képest ha megnézzük ezt az egyébként nem teljesen tudományos alapossággal megállapított, önköltség alapon számított tól-ig-os tandíjat, ebben a Berlinger Edina-féle cikkben, amit ő ugye a minisztériumtól vett át, akkor azt látjuk, hogy az orvosképzésre másfél milliótól 2,7 millióig van az éves tandíj, illetve az éves önköltség, mert ugye a tandíj az most önköltség alapú lesz.

– Igen. Ez pedig aztán a végzettek sem fogják tudni majd visszafizetni.

– Ezt soha az életben nem fogják visszafizetni.

– Tehát nem csak az a baj, hogy az államnak kerül rengeteg pénzbe. Hanem az érintettek sem fogják tudni visszatermelni.

– Igen, de persze végül is majd megint az államnak fog pénzbe kerülni, mert ugye az aktív életpálya végén a fennálló, de nem visszafizetett adósságot el kell engedni. De ugye a probléma az is, hogy ez a visszafizetés egy ilyen progresszív kulcs alapján fog történni, akkor egy orvos például, akit így képeznek ki, hogy fog ő lakást vásárolni? Hát a számítások szerint a diákhitel törlesztése az ő nettó bérének majdnem a fele lehet egyes években. Tehát én úgy látom, hogy ez nem nagyon volt végiggondolva, mintha a legalapvetőbb szimulációkat sem végezték el, amiket a Berlinger Edina egyébként a cikkének a háttérmunkálataiban elvégzett. Tehát az egész egy ilyen ötletelésnek tűnik.

– Viszont gyorsan végigverték a parlamenten, és ebből most az következik, hogy csöbörből nemhogy vödörbe, hanem dézsába kerültünk.

– Hát, így is lehet fogalmazni, igen.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >