Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 17.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. február 21. kedd, 03:54
- Megbeszéljük
Tárgyalása Dörnerrel
Galkó Balázs, az Új Színház volt tagja
Galkó Balázs: - Még tagja vagyok az Új Színháznak!
Bolgár György: - Még az vagy? De azt olvastam a napokban, éppen a te beszámolód nyomán, hogy Dörner György, az új igazgató azt mondta, hogy rád nincs szükség.
- Igen, de még a felmondólevelem nem kaptam meg, nyilván, ami késik, nem múlik, viszont még játszom a szerepeimet.
- Szóval akkor még az is lehet, hogy arra a jobb belátásra bírja az élet, a világ, a nyilvánosság Dörner Györgyöt, hogy megtartsa Galkó Balázst és ne írja meg a felmondólevelét?
- Én ezt nem hiszem. A vele való beszélgetésem után már legalábbis nem. Előtte gondoltam erre, mit tagadjam, hiszen azzal indult a dialógus, hogy megkérdezte, hogy mit akarsz? Mondom, hogyhogy mit akarok? Menni, vagy maradni.
- És akkor te nem mondtad azt, hogy menni akarsz. De ez egy érdekes és valóban súlyos erkölcsi dilemma, hiszen rólad tudni lehet, hogy mi a politikai véleményed, tudni lehet, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban is számos kormánnyal szemben kritikus vagy kormányellenes tüntetésen, demonstráción részt vettél, a hangodat hallattad, itt a műsorban is. Amikor nem volt demonstráció, csak véleményt kellett mondanod, akkor is megtetted, szóval nem rejted véka alá azt, amit gondolsz, és ez szögesen ellentétben áll mindazzal, amit Dörner György képvisel. De ha így van, akkor vajon miért nem mondtad azt kapásból, hogy ilyen új színházi vezetés alatt én nem fogok, nem tudok és nem akarok dolgozni?
- Azért, mert nincsen munka.
- Még csak magyaráznod sem kell, mert ennél súlyosabb érv persze nincsen.
- Persze, nincsen. Tizenöt évvel ezelőtt fényesen megéltem abból, hogy rádiókban, televíziókban, szinkronokban, filmekben dolgoztam, játszottam, ma ez nincs.
- Ezért aztán egy pillanatig sem volt az számodra dilemma, hogy mit csinálj?
- De persze, hogy az volt és most is az, hogy helyesen tettem-e, hogy azt mondtam, hogy maradni akarok, de így döntöttem.
- Hogy döntöttek a többiek, vagy hogy döntöttek a többiekről az új vezetők?
- Igen, ez a helyesebb kifejezés, hogy döntöttek a többiekről. Gáspár Sándor és Pokorni Lia felmondtak, de nekik is játszaniuk kell a szerepeiket a szezon végéig.
- Igen, hiszen a szerződés erre kötelezi őket. És a többiek ugyanúgy viselkedtek, mint te, vagyis bementek az igazgatóhoz, az megkérdezte őket, hogy mit akarnak, és azt mondták, hogy maradni szeretnénk?
- Ezt nem tudom, mert nem voltam ott, de jórészt igen, akikkel beszélgettem, azok ezt csinálták.
- Végül is, amikor a te kis naplójegyzeted nyilvánosságra került, akkor valószínűleg azok is, akik nem beszéltek veled a színházban, megtudhatták, hogy zajlott ez, és talán tettek is valami megjegyzést vagy mondtak róla valamit, hogy velem is pontosan ez történt vagy nem, velem egész más, nem?
- Nem. Sára Dénesen kívül – akinek szintén azt mondták, hogy úgy szerződtetik, ha lesz neki való szerep – másról nem tudok, hogy vele így történt volna. A vicc az a dologban, hogy azt egyik kollégámnak sem mondták meg, hogy milyen feltételekkel kívánják őket szerződtetni. Ez nem így van, március vagy április elsejéig kell megtörténnie a törvény szerint annak, hogy itt milyen státuszban, milyen helyzetben kívánnak szerződtetni.
- A társulatban Eperjesnek van a legnagyobb politikai és részben szakmai háttere. Ő például hogyan éli meg ezeket a heteket, hónapokat? Nem nagyon szerepelt a nyilvánosság előtt.
- Nagyon érdekes kérdés. Karácsonykor volt egy társulati ülés, társulati fotózás, ami látható volt néhány helyen. Erre a Szami – Eperjes Károly, Szami a beceneve – nem jött el. Az új vezetés első társulati ülésére eljött, ezen a héten, szerdán játszottunk először együtt a Fösvényben, van egy közös jelenetünk is. Amikor kijöttem a tárgyalásról, azonnal küldtem Eperjes Karcsinak egy SMS-t, hogy Szami, a Döriék kirúgtak.
- Szami a Szamóca.
- Igen. Szerdán, a jelenet előtt találkoztunk a folyosón. Nagyon érdekes volt, hogy ő sokáig úgy jött be a színházba, most is, hogy ne kelljen találkoznia senkivel.
- Tényleg?
- Igen.
- Na de ezt ő vereségként éli meg vajon?
- Gyuri, hívd fel! Megmondjam a számát?
- Hívtuk mi már annak idején, de mondd meg azért, viszont ne itt a nyilvánosság előtt, nem akarom, hogy bárki hívja.
- Meg fogom mondani.
- Annak idején hívtuk, már csak azért is, mert tudni lehetett, hogy ő más színházakra is pályázott, tehát vannak ilyen ambíciói. Ha mindenképpen váltani akart a főváros vagy a kormány, akkor ő lett volna a kínálkozó válasz erre, nem?
- Igen, de mind emberileg, mind politikailag olyan zűrös az egész, hogy hihetetlen. Hiszen maga Csurka István – Isten nyugosztalja – írta le, hogy ezt a színházat neki meg kellett kapnia.
- Igen. Szóval másról volt itt szó, nem Eperjesről.
- Tényleg csak még annyit a történetről, hogy a jelenet előtt a folyosón találkoztunk, és akkor odajött hozzám Karcsi, és azt mondta, hogy Balázs ne haragudj, de én nem tehetek róla, hogy ez történt, nekem is ma volt velük egy nagyon nehéz tárgyalásom. Mondtam neki, hogy Karcsi, hát hogy a bánatba mondhatod azt, hogy nincs közöd az egészhez? Azt felelte, hogy de igen, van, én azért szóltam a Dörnerék mellett. Mondtam, hogy jó, akkor befejeztük, nekünk egymással a színpadon kívül beszélgetnivalónk nincs.
- Ezek után a színpadon hogyan játszotok?
- Ugyanúgy, nem úgy van az, sőt, ettől még jobban.
- Nincsenek gesztusok, nincsenek pillantások?
- Nem, Isten ments, dehogyis! A színpad egy másik dolog, egy nagyon furcsa hely, mert amikor belép a színpadra, ott az ember tébolyult hasmenése is elmúlik egy pillanatra, aztán amikor kijön a színpadról, akkor tér csak vissza.
- Hát még a politikai hasmenés, ugye? Az még könnyebben elmulasztható. A hangulat ezek után változatlan? Ha még Eperjesnek is nehéz tárgyalásai voltak állítólag?
- Ezt nem merem állítani, feszült a légkör. Napközben kong a büfé, a társalgó az ürességtől, nem mennek be az emberek.
- És a közönség?
- Közönség van és nagyon szereti az előadásokat, tombol ugyanúgy, mint eddig. A Fösvény rock siker, fiatalok nézik, hordják őket az iskolákból, üvöltenek, sikítoznak és dobognak a végén.
- Lehet, hogy például ez a közönség nem is tudja, hogy egyébként itt lezajlott az igazgatóváltás, hiába volt erről szó hónapokig, hogy még ennyi időnk van, még annyi időnk van, és aztán Márta föláll?
- Ez a közönség biztos hogy nem tudja. Olyan kevés az, amiről nemcsak ez a közönség, hanem általában a közönség tud. Az emberek már egyre kevésbé érdeklődőek, egyre inkább hazamennek, leülnek a televíziójuk elé, nézik a szemetebbnél szemetebb műsorokat, isszák az olcsóbbnál olcsóbb, rosszabbnál rosszabb alkoholokat és nem akarnak találkozni a világgal.
- Úgyhogy jól jön egy kis Fösvény. És mit fogsz csinálni, ha eljön a most már nagyon valószínű vég az Új Színháznál?
– Nem tudom, de ha tudsz valamit, akkor szólj! Egyszer sok évvel ezelőtt a József Attila Színháznak voltam néhány hónapig tagja, ott próbáltam, és mikor úgy éreztem, hogy olyasmi vár rám, amit nem szívesen csinálok, akkor elmentem taxisofőrnek. A Pepitánál voltam másfél évig másodállásban taxisofőr, főállásom nem volt, de most elmenni taxisofőrnek sem életbiztosítás a mai viszonyok között.
- Azért remélem, hogy maradsz a színpadon, és telefonálóként is, meg lehet, hogy valamelyik színháznál, valamelyik sikered után fogunk majd hívni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő