Méltóságok, bértollnokok és egyebek
- Részletek
- BALOGH S. ÉVA
- 2007. november 21. szerda, 01:00
- Népszava
Először arra gondoltam, talán a régi rossz emlékű „méltóságos úr/méltóságos asszony” kifejezések asszociációja miatt vált ki kellemetlen érzést belőlem ez a szó. A házunkban volt egy méltóságos úr és asszony, de róluk nincs különösebben rossz emlékem. Sőt! Sok-sok órát töltöttem náluk gyerekkoromban. A férj nyugalmazott ezredes volt, aki rajztanár volt a pécsi hadapródiskolában, és – úgy látszik – az ezredesi ranggal együtt járt a cím. Aztán rájöttem, hogy a méltóságos uraknak és asszonyoknak semmi közük mindehhez. Sokkal inkább a pöffeszkedésnek, ami a magyarban együtt jár a címmel járó méltósággal. Egy bizonyos viselkedés, amit emberek megengednek maguknak. Különösen, ha valaki közjogi méltóság, de gondolom, a helyi méltóságok sem viselkednek másképpen.
Van ezen kívül más ok is. A magyar szokás, hogy fontos emberek másféle elbírálásban kell hogy részesüljenek, mint az egyszerű halandó. Van valami szolgalelkűség a „méltóság” szó mögött, legalábbis az én olvasatomban. Valami hajbókolást sejtek a szó mögött meglapulni. Az utóbbi napok történései mintha alátámasztanák ezt a feltevést.
Kezdjük Gerő András és Szalai Annamária esetével. Szalai Annamária a Fidesz delegáltja az Országos Rádió és Televízió Testületben (ORTT). Az ORTT az 1996-ban elfogadott törvény szerint őrködik „a szabad és független rádiózás és televíziózás (…) a tájékoztatás függetlensége, kiegyensúlyozottsága és tárgyilagossága”, a tájékozódás szabadsága, a vélemények sokszínűségének érvényre juttatása felett. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy jobboldali hallgatók és nézők a tárgyilagosság hiánya miatt panaszkodnak, ha valakinek más a véleménye, mint nekik. Míg a liberális és baloldali hallgatók csak legyintenek, amikor a Hír TV vagy az Echo TV teljesen egyedoldalú programokat sugároz.
De térjünk vissza Gerő Andráshoz és Szalai Annamáriához. Pontosabban Gerő Andráshoz és Sólyom Lászlóhoz. Kezdjük azzal, hogy kicsit szorgalmasabb politikai megfigyelő tudja, hogy Gerőnek nagyon rossz véleménye van Sólyomról. Intellektuálisan súlytalannak, jelentéktelennek tartja. Gerő ezt a sommás véleményét arra alapozza, hogy Sólyom talán tavaly október 23-a környékén azt találta mondani, hogy ideje lenne megírni a forradalom „igazi történetét.” Nem kell ahhoz történésznek lenni – és Gerő az –, hogy tudjuk, valamirevaló értelmiségi nem mondhat ilyen butaságot. Gerő különösen kifogásolta, hogy egy jogász mond ilyesmit, hiszen éppen egy jogásznak kellene a legjobban tudnia, milyen fontos szerepe van az interpretációnak a jogban, nemcsak a történelemtudományban. Gerő több helyütt kifejtette véleményét Sólyomról. Szerinte Sólyom gyáván viselkedett, amikor tavaly október 23-án nem volt hajlandó megjelenni az új 56-os emlékműnél tartott rendezvényen, mégpedig biztonsági okokra hivatkozva. A 94 éves Kosáry Domokos nem ijedt meg az állítólagos veszélytől. Ezt Gerő több alkalommal el is mondta. A kijelentéseknek semmi következményük nem lett. Nem ez történt, amikor erősebben fogalmazott. Gyáva helyett „beszarinak” nevezte a köztársasági elnököt. A műsorvezető, Verebes István pedig szokása szerint szuszogott, ellenkezett egy kicsit, de nem állt fel, és nem dobta ki Gerőt, pedig Szalai Annamária szerint ezt kellett volna tennie.
Én valószínűleg nem használtam volna a „beszari” jelzőt, de nem azért, mert Sólyom egy „közjogi méltóság”. Általában nem használom ezt a szót, de ha használnám is, úgy gondolnám, tévében, nagy közönség előtt mégsem helyes ez a kifejezés. Nem beszélve arról, hogy meggyőződésem, Sólyom nem gyávaságból nem ment el az ünnepségre, hanem azért, mert egyszerűen nem akart egy platformon tartózkodni Gyurcsány Ferenccel, mellesleg, a másik “közjogi méltósággal”.
A legérdekesebb Szalai Annamária okfejtése arról, hogy miért akarja pénzbüntetésre ítélni a „Nap-kelte” műsorát, ahol a kijelentés elhangzott, miután Morvai Krisztina ugyanabban a programban Gyurcsányt a véreskezű Néróhoz hasonlította. A válasz: ő, Szalai Annamária saját fülével hallotta Gerőt, míg Morvait nem hallotta, mert akkor éppen nem nézett tévét! Fantasztikus, nem?
És most jön a “bértollnok”, vagyis Debreczeni József. Debreczeni nem rejti véka alá Gyurcsány iránti szimpátiáját, de ebben nincs semmi furcsa, sokan vannak, akik hasonlóan gondolkodnak. Legutoljára Bauer Tamás mondott hasonlókat a 168 Órában vagy Bitó László, Esterházy Péter és Nádas Péter több helyütt, hogy csak néhány fontosabb nevet említsek. Így aztán nem lehet azon csodálkozni, hogy a véleménye nem a legjobb Szili Katalinról. Cikkének címét Thomas Hardy regényének magyar címéből kölcsönözte: „Egy tiszta nő” (Tess of the d'Urbervilles). A cikk, amely a Népszavában (november 13.) jelent meg, nem éppen hízelgő: „Nyugodtan leírhatom, hisz nemcsak az én véleményem, de politikai körökben általános meggyőződés: Szili Katalin elképesztő mértékben nélkülözi a fenti (vezetésre alkalmas – a Szerk.) erények szinte mindegyikét. Arról nem beszélve, hogy egyre inkább nélkülözi a személyes kondíciókon túl ugyancsak nélkülözhetetlen pártpolitikai hátteret és támogatottságot is.”
Már másnap megjelent egy olvasói levél ugyancsak a Népszavában „Debreczeni bértollnok lett?” címmel. Az aláírók: Komáromi István és Czöndör Gyula „alapító tagok.” (Csak azt nem sikerült kisütnöm, hogy minek az alapító tagjai.) Itt egy idézet: „A Magyar Értelmező szótár szerint a bértollnok pénzért bármilyen érdeket kiszolgáló újságíró vagy közíró. A közírónak titulált Debreczeni kemény kritikával illeti Szili Katalint, egyben biztatást ad Gyurcsány Ferencnek és az őt körülvevő sleppnek – akik mindent elkövetnek, hogy háttérbe szorítsák az ország egyik, de az MSZP egyetlen legnépszerűbb politikusát. Ügyes húzással – az egyébként jobboldalinak elkönyvelt – Debreczenit szemelték ki lejárató akciójukhoz, hogy még hitelesebbnek tűnjön, melytől azt remélik, hogy saját pozíciójukat erősítik ezzel.”
Ez állítólag balról jött. Míg ez ugyancsak balról, Galló Béla politológus tollából (Népszava, november 17): „Debreczeni József úr, egy másik viktoriánus korszak egykor igencsak szorgalmatos jobb kézzel megáldott publicistája – ki Göncz Árpádot is napi szakmányban tűzte a tollára, és három díjnyertes udvari költeményt is jegyez – immár a baloldal sanyarú sorsán merengve Szili Katalinban látja megtestesülni a baloldal árulóját. Bájos helyzet ez: a sajátjai által csak gerébnek becézett publicista nevezi ki az MSZP árulóját – nos, emeszpééknél alighanem ilyenkor kellene meggyújtani az örömtüzeket. Csupán azt nem értem, ha már szerelmes törődésébe a jobb sorsra érdemes Hardyt is belekeverte, miért nem olvasta el legalább a 100 híres regény című kivonatos kézikönyvet. A művelt olvasó így még azt hiheti, hogy Szili Katalin a kivégzett parasztlány, Debreczeni József pedig ki más, mint maga a hóhér. Pedig hát nem. Legújabb díjgyanús opusában Szili a geréb, Debreczeni meg egy mérsékelt olvasottságú, de tiszta férfi. Már csak az a kérdés, ki lehet az a gazdag família? (…) Szóval Kecskeméten erre mondják azt, hogy szarva közt a tőgyét. Vagy azt, hogy bakfitty.”
A végén Tamás Gáspár Miklós védte meg Debreczenit (ugyancsak a Népszavában, november 16.): „Ha a levélírók védelmükbe akarják venni Szili Katalin – szerintük (is) – elvi kritikáját, akkor a lehető legrosszabb úton indulnak el avval, hogy Szili Katalin politikai ellenfeleit próbálják (mindenfajta bizonyíték nélkül) bemocskolni. Így nem jutunk semmire. Debreczeni József pedig megérdemli, hogy a jellemét olyasvalaki védje meg, aki gyökeresen másképp vélekedik a magyarországi közügyekről, mint ő, de aki ügybuzgalmának, kockázatos elkötelezettségének és írói tehetségének egyébként őszinte tisztelője.”
Tehát idáig jutottunk. Nem lehet őszintén megírni, megmondani a véleményünket közjogi méltóságokról. Illetve, pardon, csak bizonyos közjogi méltóságokról nem.
Megjelenés helye: Amerikai Magyar Népszava, 2007. november
