rss      tw      fb
Keres

Egy új képviselő: Ivády Gábor (LMP)

Meg kell adni, óriási meglepetéssel olvastam, hogy Ivády Gábor mostanában az LMP színeiben politizál. Ugyanis én még abból az időből emlékszem rá, amikor 2003 decemberében nyílt levéllel fordult a posta vezérigazgatójához. A levél írása előtt Ivády tiltakozása jeléül felgyújtott egy mobil postakocsivá avanzsált kiselejtezett furgont. Büszkén állt a lángoló kocsi előtt, és mivel civilben reklámszakértő, nem feledkezett meg arról sem, hogy az újságokat is meghívja az attrakcióra.

Ivády levelében azt követelte, hogy minden kis faluban maradjon meg a posta, mivel „nem lehet mindent csak üzleti szemmel nézni. Vannak dolgok, amikre akkor is szükség van, ha nem gazdaságos. Ilyen a posta, amelyhez az utolsó pillanatig ragaszkodnak az Ivádon élők.” Azt hiszem érdemes megemlíteni, hogy Ivádnak 390 lakosa van, és hogy a legközelebbi település mindössze 2-3 kilométerre fekszik Ivádtól. Mint ahogy Ivád polgármesteri hivatala írta nekem 2003-ban, a buszközlekedés a közeli településekhez és nagyobb helységekhez tökéletesen megfelel az igényeknek.

Amikor Ivády a mobilposta felgyújtásával hívta fel magára az ország figyelmét, még a Fidesz embere volt. Saját bevallása szerint kilépett a Fideszből, noha akkor már a pétervásárai választó kerület elnöke volt. Elmondta az Indexnek, hogy így akart tiltakozni Varga Mihály volt pénzügyminiszter kijelentése ellen, miszerint csökkenteni kellene az önkormányzatok számát Magyarországon. Lehetséges persze, hogy kilépése a pártból más okokra vezethető vissza. Több sajtóhír látott napvilágot akkoriban, hogy Ivády Gábor helyett Nyitrai Zsolt képviselő, a Fidelitas akkori alelnöke fogja majd a pétervásárai választókerületet vezetni. Magyarul, a Fidesz vezetősége túladott Ivády Gáboron.

Ezek után rövid ideig az MDF színeiben politizált. 2008-ban még közös sajtótájékoztatót is tartott Herényi Károllyal, „Segély helyett munkabért!” címmel, bár később Ivády azt mondta, „szoros kapcsolatom velük [mármint a párttal]… nem volt,” azon kívül, hogy MDF-színekben indult a 2006-os választásokon.

Ivády mint LMP képviselőjelölt így nyilatkozott politikai karrierjéről: „Mint aktív politikus immáron 6-7 éve küzdök a mindent körülvevő, populista politikai nihil ellen.” Gondolom, a populizmus elleni harcában határozta el, hogy a parlament épülete előtt koldulni fog egy falugondnoki szolgálat bevezetéséhez szükséges kisbuszért. Vagy, hogy Ivád nyolc utcanevét bocsátotta áruba „Vásároljon halhatatlanságot Ivádon” címmel. Ezzel 41,5 millió forint bevételre számított.

Ezeket a nem „populista” ötleteket egy „falucska hóbortosnak vélt” polgármesterének kreativitásaként könyvelték el egy blogger szerint, de amikor Ivád önkormányzata csatlakozott Monokhoz annak érdekében, hogy a szociális segélyek folyósítását munkavégzéshez kössék, akkor már többről volt szó, mint hóbortosságról. A magyar szélsőjobboldal régi oszlopa, a MIÉP igencsak fellelkesült, és a honlapjukon azonnal közöltek is egy interjút Ivády Gáborral. Ebből az interjúból kiderül, hogy „a monoki példa megihlette [az önkormányzat] tagjait”. Ivád csatlakozott a monoki „rendelet” másik pontjához is, amely „azokra a szülőkre vonatkozik, akik nem járatják iskolába vagy óvodába a gyermekeiket”. Az interjúból az is kiderült, hogy Ivádon mindössze 30 ember van rendszeres szociális segélyen, ami havi 1,1 millió forintot jelent minden hónapban.

Ivády Gábor azonban, úgy látszik, elég gyakran változtatja véleményét, mivel 2009 októberében már teljesen más véleményen volt a közmunka bevezetéséről. Ivád polgármestere bírálta a kormány „Út a Munkához” elnevezésű programját, mert szerinte közmunkaprogrammal nem lehet megoldani a munkanélküliséget. „Ez a program önmagában csak elviszi a pénzt.... a valóságban sajnos teljesen mindegy, hogy milyen címszó alatt fizetik ki az állami segélyt.” Ami különösen felháborította, az az „Egy család, egy segély” elképzelés volt.

Néhány hónap múlva, 2009 őszén új ötlettel állt elő Ivády Gábor. Bejelentette, hogy 27 kormányközeli politikust „nemkívánatos személlyé nyilvánított” Ivád területén. Erre mondta Föld S. Péter, hogy „az ember azt hinné, nincs már lejjebb, de aztán kiderül, hogy mindig lehet mélyebbre mászni, a hülyeség nem ismer határokat és kis képzelőerővel a végtelenségig fokozható.” Ivády indoklása az volt, hogy a 27 ember „mutyizásának” köszönhető, hogy Ivád a csőd közelébe került. Az említett írás felhívta Ivády figyelmét, hogy az ötlet egyáltalán nem eredeti, hiszen „dicső elődei voltak már e tekintetben”, köztük Franka Tibor, Kerepestarcsa polgármestere, aki évekkel korábban szintén nemkívánatos személynek nyilvánította Horn Gyulát és unokahúgát, Havas Szófiát, Balassagyarmat fideszes polgármestere pedig Robert Ficót nevezte ki erre a megtisztelő pozícióra a szlovák nyelvtörvény elfogadásának idején.

Erre aztán már a 168 óra is felfigyelt és megjelent egy cikk Ivádyról ezzel a címmel: „Lehet más a matematika? Cirkuszt és kenyeret! De adatokat is!” A 168 óra furcsának találta, hogy a Lehet Más a Politika egyik alapítótagja olyan ötlettel állt elő, amely „a megszokott pártacsarkodós vonulatba illik bele, [és] nem arra utal, hogy lehetne más is a politika.”

Az interjúból kiderült, hogy Ivády szerint a szocialisták vezette önkormányzatok több pénzt kaptak, mint a Fidesz vezette települések. Szerinte a függetlenek vannak a legrosszabb helyzetben. A riporter ezek után arra kérte Ivádyt, „adjon egzakt számításokon alapuló összképet a helyzetről”. Erre Ivády kijelentette, hogy éppen most dolgozik egy ilyen kimutatáson, de ezt az újságíró is megtehetné, hiszen ez oknyomozó újságírói feladat. Végül az is kiderült, hogy Ivády szerint a „nemkívánatos személlyé minősítés lényegében az abszurd humorra hajaz, és ezért idegen mindenkitől, mert Magyarországon politikai humor nem létezik.” A riportert nem sikerült meggyőznie, mert még ezek után is úgy gondolta, hogy az egész „nemkívánatos lista” nem más, mint „rossz vicc”, illetve egy „ócska politikai poén”. A cikk azzal végződik, hogy Ivády meg fog jelenni a pontos adatokkal az önkormányzatok támogatásokat illetően, de a 168 óra nem kapott választ sürgető kéréseire.

Más újságoknak is feltűnt Ivády legújabbja. A stop.hu szerint már a 2009-es EP-választások előtt visszatetszést keltett Ivády megjelenése az LMP vezető köreiben. A portál felhívta a figyelmet arra is, hogy Ivády az „egyik legaktívabb szereplője volt az Észak-Magyarországról indult sajátos 'mozgalomnak,' amelynek keretében polgármesterek helyi rendeletekkel kezdtek rendpárti intézkedéseket foganatosítani”. Hogyan sikerült elfogadtatni, hogy Ivády a lista előkelő helyén szerepeljen? A stop.hu szerint „azzal az eufemizmussal próbálja kevésbé finnyás liberálisai torkán lenyomni Ivády Gábor melletti kiállását [az LMP], hogy 'konzervatív vidékpolitika' néven elegáns nevet ad a kellemetlenségnek.”

És Ivády Gábor ma már parlamenti képviselő. Nézzük, hogyan látja az Országgyűlésben ülő társait a politikus. Ez írja blogjában: „A képviselők között sok (hangsúlyozom nem mind és nem is a többség!) olyan van, aki érdemtelen arra, hogy ott üljön. Ostoba, egyszerű emberek, akik az emberi kapcsolatok minimális elvárásainak sem tudnak eleget tenni, és sajnos a butaságuk nagy magabiztossággal, önteltséggel és bunkósággal társul. Öltönybe bújt barmok.”


Ivády illusztrációja saját blogbejegyzéséhez

Kíváncsi leszek Ivády Gábor szűzbeszédére. Remélem, hogy az „öltönybe búj barmok” kifejezést mellőzi majd.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!