Az első – téves – lépések
- Részletek
- 2010. máj. 28. péntek, 05:30
- Hollai Hehs Ottó
(Nyugati szemmel az új magyar politikáról)
Hollai Hehs Ottó
A Fidesz fantasztikus választási sikere után a világ magyarsága – otthon és külföldön is – kíváncsian várja az új kormány intézkedéseit. A kíváncsiság a nyugati megfigyelők körében is nagy, hiszen szinte egyedülálló az európai demokráciák történetében, hogy egy aránylag fiatal párt (alig húszéves) kétharmados többséggel kerüljön be a parlamentbe, ráadásul egy olyan országban, ahol a politikai vélemények ugyancsak megosztottak. A május 14-iki indulás után már az első „fontos” lépésekre készül kormány.
Mi is szerepel az elsődleges, „halasztást nem tűrő” kérdések napirendjén? Először is a kettős állampolgárság törvénye az anyaország határain kívül élő magyaroknak. Aztán az ún. „háromcsapás törvény”. Napirenden van a kisebb önkormányzatok kérdése és a családi pótlék esetleges elvonása, ha a gyereket nem küldik iskolába. Még van egy-két „sürgős” terv, de nem térek ki a részletekre.
Sokan valami más sorrendet vártak! Elsődleges feladat lenne például a munkanélküliség kérdése, mert ha az emberek nem dolgoznak, esetleg nyomorognak, tovább nő majd a bűnözések száma, és ezen az új szigorított törvény se segít. Az adócsökkentés, ami a legfontosabb ígéret volt a kampány ideje alatt, félő, hogy háttérben marad, mert az ország mai pénzügyi körülményei között lehetetlenség az adóhoz nyúlni. Legalábbis ezt állítják hazai, de külföldi gazdasági szakemberek is.
Talán logikusnak is tűnhet, hogy az új kormány időt akar nyerni, mert a mai – zavaros és nehéz – gazdasági helyzetben, amely az egész Uniót érinti, nagyon nehéz igazán „okos” lépéssel kirukkolni. Rendben, várjunk ki, higgadtan döntsük el, mit lehet és mit nem lehet tenni. Talán a leköszönő Bajnai kormány – talán nem is rossz – szigorú, megszorító gazdaságpolitikáját kellene folytatni? Na nem, ezt mégsem, mit szólnának a választók! Inkább kezdjük valami látványossal!
Mi magyarok soha nem voltunk jó diplomaták. Most se gondolunk másra, másokra, csak fújjuk a magunkét. A kettős állampolgárság nem újdonság. Világszerte létezik, sok helyütt alkalmazzák, bár a vélemények megoszlanak. A németeknél például elsősorban a baloldal támogatja, a zöldeknek legalább a 70 százaléka, a szociáldemokratáknak a fele. A konzervatív pártok és szavazóik inkább ellenzik a második állampolgárság osztogatását. Nálunk fordított a helyzet: a szélsőjobboldal az anyaországon kívül élő magyarok mindegyikének és azonnal adna magyar papírokat.
Senki nem vitatja a magyar állam jogát egy új állampolgársági törvény létrehozására. Okosan és megfontoltan, az érdekeltekkel is megbeszélve, talán valami – inkább erkölcsi – haszon származott volna belőle. (A gyakorlati haszna igen csekély, hiszen az EU-tagországok lakosai szabadon közlekedhetnek és dolgozhatnak, egész Európában.)
De miért most azonnal, olyan hirtelen, hogy még aludni se tudtunk rá egyet? A szlovákokkal évek óta vitatkozunk, nyugati szemmel nézve kicsinyes kérdésekről. Egyik fél sem enged a maga igazából, egyik sem alkalmazza „az okos enged, szamár szenved” elvet. Ilyen ügy például az anyanyelv használatának megkérdőjelezése, ami a mai Európában már nem lehet vita tárgya. Mi lenne, ha végre először mi magyarok igyekeznénk bizonyítani, hogy mi vagyunk az engedékenyebbek, a belátóbbak (hogy ne mondjam, okosabbak)? Mi lett volna, ha az állampolgársági törvényt – ha már a felvidéki magyarokra is alkalmazni szeretnénk – első lépésként az új szlovák kormánnyal beszéljük meg, és mondjuk, megelőlegezzük nekik, hogy az ő véleményüket is tekintetbe vesszük. Micsoda diplomáciai fogás lett volna! Tehát nem most, hanem június 12-e után beszélünk a kérdésről – ha majd a szlovák választók már egy új kormánynak adtak bizalmat –, nyugodtan, higgadtan, barátságosan. (Egy ilyen lépés a szlovák választókra is pozitívan hatott volna.)
Nem, nekünk a legsürgősebb problémáink nem az éhező magyar gyerekek, nem az eladósodott sok százezer polgár, hanem a romániai vagy szlovákiai magyarok kettős állampolgársága.
Csodálkozunk, hogy az érzékeny szlovákok, akikben talán ott mocorog egy picinyke kisebbségi érzés is (hisz alig néhány éve lettek végre „nemzet”), most hirtelen megsértődtek, sőt még fenyegetőznek is? Én nem csodálkozom.
Nyugati megfigyelők viszont a magyar diplomácia újabb melléfogásán csodálkoznak. Jó volna végre higgadtabban politizálni.