Hankiss Elemér haragjai

A New York Times január 3-ai számában hosszú cikk jelent meg Magyarországról Donald G. McNeil Jr. tollából. Az amerikai újságíró három embert nevezett meg cikkében: Magyar Bálintot, Pokol Bélát és Hankiss Elemért. Hankiss elégedetlen az amerikai újságíró munkájával, és úgy érzi, hogy a cikk megállapításai korrigálásra szorulnak. Érdekes: Hankiss Elemér nem a New York Times véleményoldalát választotta válaszára, ahová az tartoznék, hanem egy magyarországi napilapot (Magyar Hírlap, január 5.). Ez pedig nem méltányos eljárás. Különösen akkor nem, ha sem az idézetek, sem a kifogások nem tükrözik teljesen a cikk tartalmát.


Hankiss sok mindent kifogásol. Elsőként azt, hogy McNeil írásában csupán egy-két mondatot szánt a magyarok korai történetének. Mármint annak, hogy a magyarok keletről érkezett „szibériai lovas nép” volt. Hankiss elismeri, hogy mindez “történetileg hiteles, de hatásában mindenképpen megtévesztő es rossz nyugati előítéleteket erősít meg a ’barbár’ Kelet-Európáról.” Felteszi a szónoki kérdést: megemlítené-e McNeil a svábok, a frankok, az angolszászok fosztogatásait? És biztos abban, hogy McNeil nem említené meg.

Kezdjük azzal, hogy sem Hankiss, sem senki más nem tudja, mit írt volna McNeil az angolszászokról, ha cikkének témája az angolszászok és nem a magyarok lettek volna. Egyébként én még nem hallottam svédet, dánt vagy finnt szégyenkezni azért, hogy a vikingek és a dánok fosztogattak, vagy a finnek pogányok maradtak jóval azután is, hogy Európa többi népe már régen keresztény lett. Ideje lenne feladni ezt a nevetséges kisebbségi komplexust.

Hankiss második problémája McNeil cikkével az a néhány sor, amelyet a jelenlegi politikai véleményeknek szentel. McNeil jó nyugati újságíróként megszólítja mindkét oldalt. Az ellenzéknek többek között az a véleménye, hogy „erősödőben van a korrupció, az idegengyűlölet és a veszélyes pánmagyar nacionalizmus.” Hankiss maga is beismeri, hogy McNeal mindössze bizonyos véleményeknek ad hangot. Ennek ellenére hosszú fejtegetésekbe bocsátkozik arról, hogy szerinte a korrupció “már most is csökkenőben van,” “az idegengyűlölet Magyarországon alacsonyabb, mint számos nyugati országban,” és felháborodással visszautasítja a pánmagyar nacionalizmus létét!

Hankiss olyasmivel kezdi a magyar nacionalizmus növekedésének tagadását, ami engem személyesen irritál: “Soroljam azokat a fejlett demokratikus országokat, amelyeknek parlamentjében sokszorta több képviselőjük van a nacionalista és radikális jobboldali pártoknak, mozgalmaknak, mint nálunk?”, kérdezi Hankiss. Nincs annál bosszantóbb, hogy a másik oldal abban a pillanatban felhívja a figyelmet valamilyen más ország nem éppen tiszta múltjára, mihelyt valaki kritikusan nyilatkozik Magyarországról. Mintha az egyik igazságtalanság elfogadhatóvá tenné a másikat!

Sajnos nem jobb a folytatás sem: „Nacionalista, nemzetieskedő, kétértelmű retorika a parlamentben? Igen, előfordul. De legfeljebb csak szomszédsági kapcsolatainkban tesz kárt!” Alig hiszek a szememnek! Mondja ezt Hankiss Elemér, akinek ennél jobban kellene ismernie a magyar történelmet, éppen úgy, mint a jelenlegi nemzetközi viszonyokat! Manapság, ha Magyarország „szomszédsági kapcsolatai” rosszak, akkor országunk európai tervei is dugába dőlhetnek!

Hankiss szerint „a magyar társadalomban nincs igazi bázisa a nacionalizmusnak, de még a szelídebb nemzeti retorikának sem” Örülnék, ha azt mondhatnám – és itt most nemcsak Magyarországról beszélek, hanem a világ bármelyik országáról--, hogy a nacionalizmusnak nincs bázisa a 21. században. Sajnos van. A nacionalizmus él és virul mindenütt a világon, így Magyarországon is.

Politikusoknak minden erővel mindenféle nacionalista megnyilvánulás ellen fel kellene szólalniuk. Sajnos ennek éppen az ellenkezőjét látom manapság, és talán éppen ezért gondolják egyesek, hogy a magyar nacionalizmus növekedésével állunk szemben.

Érdekes módon, a New York Times-cikk egyetlen komoly, tényszerű hibáját Hankiss Elemér meg sem említi. McNeil azt gondolja, hogy a MIÉP a kormánykoalíció egyik pártja! Ez bizony komoly hiba, de én személy szerint nem vagyok túlságosan meglepve. Nem csodálkozom, mert mindannyian tudjuk, hogy a MIÉP csak papíron ellenzéki. A valóságban nem.

Hankiss nemcsak McNeilből ábrándult ki, hanem McNeil írásának vélt hibái és ferdítései miatt csúnya általánosításokba is bocsátkozik: “Jó, persze, az amerikai nyomozó újságírás utolérhetetlen profizmusa!” Az ilyen általánosítás méltatlan Hankiss Elemérhez. Hogy az igazat megvalljam, az egész írása az!

Eva S. Balogh
New Haven, Connecticut
USA
2000. január 13.


Megjelenés helye: Magyar Hírlap, 2000. január 15.