Egy táborba húzódni
- Részletek
- 2010. február 05. péntek, 06:10
- Gulyás (Zénó) András
Gulyás (Zénó) András
Parászka Boróka írásához
Parászka Boróka írását olvasván eszembe jutott egy másik galamusos, Mihancsik Zsófia vitája a Political Capital elemzőivel, amit a januári Mozgóban folytattak le, és aminek semmi köze nincs ahhoz, hogy az elemző cég ex-vezetője éppen az MDF-SZDSZ konglomerátumnál landolt.
A vita nagyjából arról szól a két fél között, hogy dolga-e a politikai elemzőnek, amikor éppen a saját ízlése szerint is veszélyesen antidemokratikusan működő, populista, demagóg, esetleg fasisztoid hajlamokat mutató politikai erőt, annak stratégiáját analizálja, egyben értékítéletet is mondani róla. Én azt gondolom, ha van ilyen párt egy országban, akkor bizony azt, annak épp aktuális lépéseit nem lehet olyan hűvös távolságtartással, doktriner módjára elemezgetni, mint egy másikat, amely nem "büszkélkedhet" ilyen jellemzőkkel. Ha ugyanis nem teszi, akkor szándéka ellenére, és óhatatlanul kvázi egyenlőségjelet tesz közéjük, lényegében komilfóvá emelve, mondjuk, a Jobbikot, és a magát középre képzelő, de inkább jobbszélen mozgó Fideszt.
Mármost hogy jön ide Parászka írása az újsütetű pártszövetségről, amelyről az SZDSZ elnökét faggatta a majdnem kormány-szóvivővé lett riporternő. Úgy, hogy Erdélyben ugye anno létrejött a magyarságot egy zászló alá tömörítő politikai erő, amelyben persze hogy vannak konzervatív, liberális, szociális alapállású emberek. De hát a sajátos helyzet, a kisebbségi lét egybehívta őket, amíg a nagy magyar megosztó erő ebbe is bele nem rondított, Tőkés püspök karizmáját felhasználva.
Itt és most, magyar demokraták, sajnos mi is kisebbségbe látszunk kerülni. Átmenetileg győzedelmeskedik fölöttünk az autokrácia, a populizmus, a népbutítás. 
Ezzel egy időre esetleg kiírjuk magunkat Európából, rettenetes károkat okozunk magunknak, de a hatalomvágy mindenen fölülkerekedni látszik. Nekünk, akik megmaradtunk normálisnak, nem az-e a dolgunk, hogy közeledjünk egymáshoz? Legyünk konzervatívak, nemzeti elkötelezettségűek, akármennyire (neo)liberálisak, vagy pártállami reflexekkel áldott szocdemek. Legalább annyi okunk van ebben a helyzetben egy táborba húzódni, mint Erdélyben a magyarságnak. Ilyenkor muszáj és fontos elviselni a különbségeket, és csak azt kellene látni, ami összetart bennünket: hogy demokráciát akarunk.
Én tehát ahelyett, hogy értetlenkednék a két régi rendszerváltó ellenfél összeborulásán, inkább keresném a lehetőségét az együttműködésre minden politikai erővel, amely nem hódol be a romlást jelentő, ordas eszméket is elfogadó, eszközeiben magának mindent megengedő, népbolondító gyülekezet(ek)nek.