Fukuyama válaszol Kovács Ph.D. államtitkár levelére
- Részletek
- Szemle
- 2012. február 08. szerda, 05:35
- Galamus-csoport
Az American Interest című folyóirat Demokrácia, fejlődés és a joguralom – Magyarország válaszol felcímmel, Mi a baj Magyarországgal címmel közölte Francis Fukuyama válaszát Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár írására.
Finoman szólva némileg elcsodálkoztam azon a heves reagáláson, amelyet a Számítanak-e valóban az intézmények című blogbejegyzésem váltott ki, és amely Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárnak a The American Interest című folyóirathoz intézett panaszkodó és a bejegyzés egyes pontjait vitató levelében tetőzött. Most azon kevés amerikai egyike vagyok, akinek magyar nyelvű honlapja van, a hibáimnak szentelve! A válasz vehemenciája és a magyarok egymásról írt szélsőségesen durva kommentjei sok szempontból nyugtalanítóan megerősítik, hogy a magyar demokráciában valami súlyosan félresiklott.
Kezdem azzal, hogy válaszolok Kovács úrnak és a kommentelőknek arra a bírálatára, hogy félreértettem az új magyar alkotmányt. Készségesen elismerem, hogy elkövettem néhány ténybeli tévedést, például abban a kérdésben, hogy a nyugdíjkorhatár a közönséges bírákra vonatkozik, és nem az alkotmánybírákra, továbbá hogy nem helyesen írtam a Fidesz nevét [Fidezsként szerepelt a bejegyzésben a párt neve, azóta javították – az sz betű egyébként a nyugati sajtónak is sok nehézséget okoz – a szerk.]. Sajnálom, és a jövőben körültekintőbb leszek a tények ellenőrzésében (ez végtére is csak egy szerkesztés nélküli blogbejegyzés volt).
Mindazonáltal nekem úgy tűnik, hogy Kovács miniszter és a többiek teljesen elsiklottak a cikkem lényege felett. A lényeg ugyanis az volt, hogy azt mondtam, papíron az új alkotmány nem néz ki olyan rosszul. Mint a posztban írtam, a klasszikus brit Westminster-rendszer lényegesen több hatalmat összpontosít a miniszterelnök és a parlamenti többségi párt kezében, mint az új magyar alaptörvény. Úgy láttam, hogy a probléma nem a hatalom formális kiosztásában van, inkább abban a módban, ahogyan az Orbán-kormány használja ezt a hatalmat. Magyarországon tehát a demokráciát nem önmagukban az új intézmények fenyegetik, hanem egy újra felszínre törő régi politikai kultúra.
(Bírálóim még a magyar bírákról szóló részletkérdésben sem értették meg a fontosabb, mögöttes kérdést, tudniillik hogy a Fidesz-kormány, amikor létrehozta az Országos Bírói Hivatalt, amelyet a parlament ellenőriz, és amely így a pártnak tartozik felelősséggel, azon igyekezett, hogy gyengítse az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az a próbálkozás, hogy a volt miniszterelnök ellen vádat emeljenek hibás gazdálkodás miatt, inkább méltó Janukovics Ukrajnájához, mint Magyarországhoz. Az igazi joguralom ennél sokkal nagyobb intézményes autonómiát kíván meg az igazságszolgáltatás számára.)
Az Orbán-kormány egy sor olyan intézkedést hozott, amely azt sugallja, hogy tényleg nem érti azokat a normákat, amelyeknek egy egészséges liberális demokrácia alapjául kell szolgálniuk. Országgyűlési kétharmados többségét kihasználva nem csupán az új alkotmányt iktatta törvénybe, hanem új törvények egész sorát, s ezek szinte mindegyike a kormány kezében összpontosítja a hatalmat. Az érintett intézmények között van a Magyar Nemzeti Bank, amelyet most egy nagyrészt a Fidesz iránt lojális Monetáris Tanács irányít – ez hozta ki a sodrából az IMF-et. A korábban független ellenőrző testületek, mint a költségvetései tanács, a parlamenti ombudsmanok és az Egészségügyi Felügyelet felügyeleti hatásköreit megszüntették vagy csökkentették. A helyi önkormányzatok is vesztettek a hatalmukból a központ javára az oktatás, az egészségügy és a katasztrófavédelem területén, míg a fővárosi gimnáziumokat egy új kormányzati szabályozó hatóság alá helyezték, az egyetemek autonómiáját pedig megnyirbálták. A kormány szorosabban ellenőrzi a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a művészeti és tudományos közalapítványok autonómiáját is.
Ezen intézkedések bármelyike külön-külön indokolt is lehetne, ha hosszas és nyílt társadalmi vita eredménye lenne. Az új jogszabályoknak ezt a hatalmas tömegét azonban sietve fogadták el, hogy kihasználják a kormány jelenlegi kétharmados többségét, és az esetleges kritikusoknak még arra sem hagytak időt, hogy a törvények tartalmát megemésszék. A Fidesz, amely a választásokon pusztán egyszerű többséget szerzett (52,7 százalékot), sok esetben úgy beágyazta saját politikai preferenciáit, hogy azt nagyon nehéz lesz visszacsinálni, ha a jövőben elvesztené a hatalmát. Egy liberális demokrácia nem pusztán a többségi szabályról szól; megfelelő működése – mint Angliában – azon a tiszteleten nyugszik, amelyet a többségek mutatnak a kisebbségek iránt, valamint azon, hogy a társadalom egésze képes tájékozottan részt venni a közös gondolkodásban. (Ez egyébként nem olyasmi, ami jelenleg nagyon jól állapotban lenne itt az Egyesült Államokban.)
Korábbi bejegyzésemben azt mondtam, hogy az Orbán-kormány „autoriter sértődékenységéről” árulkodik, és ezt szeretném kétszeresen aláhúzni. Talán a legzavaróbb dolog, ami Magyarországon történik, az, hogy milyen hatalmat összpontosítottak a kormány ellenőrzése alatt álló Médiahatóság kezében, és ez hogyan félemlíti meg az ellenzéki médiát. Egy ellenzékhez kötődő rádió megfosztása a frekvenciájától egyenesen Hugo Chávez forgatókönyvéből való.
Korábbi bejegyzésem bírálói közül sokan megkérdőjelezték cikkem előfeltevését, hogy „Számítanak-e valóban az intézmények?”. Hadd szögezzem le világosan: természetesen számítanak. A korszerű politikai rend és a gazdasági prosperitás jó intézményeken nyugszik – ez a témája A politikai rend eredete (The Origins of Political Order) című újabb könyvemnek. (A könyv történetesen egész fejezetet szentel a középkori Magyarországnak, és hamarosan megjelenik magyar nyelven is.) Arra próbáltam rámutatni, hogy a demokratikus intézmények pontos számbavételének olykor sokkal kisebb a jelentősége, mint a politikai szereplők informális viselkedésmintáinak. Lehet mérsékelten vezetni az olyan rendszereket, mint a brit, amelyben viszonylag csekély a fékek és ellensúlyok szerepe, míg más rendszerek, amelyekben sok a fék, viselkedhetnek jobb esetben határozottan, legrosszabb esetben zsarnoki módon. A Magyarországon most végrehajtott intézményi változtatások számítani fognak, de ennél sokkal többet számít az a mód, ahogyan a kormány használja jelenlegi hatalmát. A magánnyugdíjak elkobzása talán jogszerű sok kormány lehetőségei szerint, de nagyon kevéssé bölcs politika.
Első ízben 1989 májusában jártam Budapesten, amikor a Bush-kormányzat ifjú kinevezettjeként még a külügyminisztériumnak dolgoztam, és James Baker amerikai külügyminisztert kísértem el. Úgy emlékszem rá vissza, mint a hihetetlen izgalom pillanatára, amikor úgy tűnt, Lengyelország és Magyarország arra készül, hogy elhagyja a kommunista tábort, és valódi demokráciává váljon. Amikor legutóbb Budapesten jártam, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, és értékelni tudtam az ellenszenvet, amelyet az emberek az akkori kormány iránt éreztek. A nyilvánvaló dühödt politikai polarizálódás nagyon zavaró volt, de láttam, miért akartak az emberek változást. A kormányok azonban nem úgy építik újjá a bizalmat, ahogyan Orbán és a Fidesz tette.
Magyarország számomra mindig két nagyon pozitív dolgot jelentett: először is, ez az a kis ország, amely aránytalanul nagy számú nagy fizikust, matematikust, zeneszerzőt, művészt, írót és értelmiségit adott a világnak. Másodszor modellként szolgált a volt kommunista országoknak a maga gyors átmenetével a demokráciába és piacgazdaságba. Tény, hogy II. András királyt 1222-ben, hét évvel a brit Magna Charta után, rákényszerítették a nemesei az Aranybulla elfogadására, amely az egyik első példája volt annak, hogy alkotmányos korlátokat közé szorították egy európai uralkodó hatalmát. (Erről többet olvashatnak az új könyvemben.) Így meglepő és nagyon szégyenteljes lenne, ha Magyarország újra az élre állna, ám ezúttal a rossz irányba, a demokrácia és az alkotmányos kormányzás egyre erősebb lebontása felé vezető úton.
_________________________
Kapcsolódó írásaink:
– Fukuyama érti a demokráciarablás természetét (Mihancsik Zsófia)
– Intellectual Mismatch (Hanák András)
Interjú Francis Fukuyamával a hvg.hu-n: Ne forduljon Magyarország autoriter irányba
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!