Értékeljük a történelmi eseményt vagy moralizáljunk felette?
- Részletek
- 2010. máj. 27. csütörtök, 03:46
- Fekete György
Összekuszált kompetenciák (tézisek)
Fekete György
A rendszerváltás óta a baloldal (polgári szocialisták/globalisták) és a jobboldal (nacionalisták) minduntalan – az utóbbiak tagadhatatlanul kezdeményezőbben és tudatosabban, az előbbiek inkább ügyetlenségből (de ez a dolog lényegét tekintetve közömbös) – beszorítják aktuális ellenfelüket az áldozat-, bűn- és szenvedésméricskélés megvetettnek kikiáltott, ember-, illetve nemzetellenes pozíciójába. Mindkét oldalon (a liberálisok ez ügyekben köztük billegnek) igazából nem erkölcsi bántalmak (kegyeletsértés stb.) hiteles kompenzációjáról van szó, hanem politikai előnyök gyarapítása a tét. E szomorú emocionális kavalkád csillapítását – a vonatkozó kompetenciák és fogalmak jelentésének megvillantásával – szolgálná az alábbi katekizmusszerű vázlatos kifejtés. Efféle sillabusz éppen most, a trianoni békediktátumhoz, valamint a kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tagadásának büntethetőségéhez fonódó szenvedélyek soros felizzásakor (a két témát most tárgyalja az országgyűlés) talán nem felesleges.
1. Miért ne értékelhetnénk a világ bármelyik történését, eseményét? Hiszen az értékelés, elemzés, kutakodás mind-mind része a világ megismerését lehetővé tevő kognitív műveleteknek, amelyekhez a mérés, mérlegelés, összehasonlítás, egybevetés szintén hozzátartozik.
2. Lehet-e helyük az erkölcsi értékeknek, szempontoknak a világ megismerésében? Természetesen igen, de nem abszolútelvűséggel. Mert a morál megfellebbezhetetlensége a megismeréshez vezető kognitív műveleteket leblokkolhatja (például: a föld nem lapos és nem a világ közepe, az atombombát egyáltalán nem lett volna szabad előállítani, sőt már a maghasadást se produkálni stb.).
3. Része-e a világ megismerésének az emberi történelem megismerése (értékelése stb.)? Magától értetődően – igen. Akkor viszont bármely történeti esemény, jelenség (tény, képződmény stb.) értékeléséhez hozzátartozhat a mérlegelés és az összevetés.
4. Dominálhat-e a történelem megismerése fölött az erkölcs? Semmiképpen sem. (Bizonyító példa: nem veszünk tudomást valamiről, hallgatunk róla, tudniillik tárgyalása is bántja erkölcsi érzékenységünket…)
5. Kihagyható-e teljesen az erkölcs a történelem megismeréséből, a történeti esemény értékeléséből? Korántsem, mert mellőzése teret ad a megismerést elhomályosító relativizálásnak.
6. Konklúzió I. Amennyiben a történész a történeti megismerésben, a történelemtanár a történeti ismeretek közvetítésében moralizál (elsőbbséget biztosít az erkölcsnek), szakmai hibát vét. Ha pedig a történész a történeti megismerés helyett, a történelemtanár meg a történeti ismeretek szakmailag korrekt közvetítése (tanítása) helyett moralizál, akkor már képmutató, vagyis erkölcstelen (de legalábbis szakemberként hiteltelen).
7. Konklúzió II. Nyilvánvalóan az erkölcstanár, a hitoktató, a pap és a politikus felhasználhat moralizálóan történeti ismereteket hívők szerzésére, ellenben ilyenkor illene nyíltan közölnie, hogy példálózása nem történettudományi értékű. Ennek az etikai követelménynek az elhanyagolása védtelenné teszi őt azzal szemben, hogy képmutatóvá váljon, illetve képmutatás gyanújába keveredjen.
A fenti tételsorban egyetlen szó sem esik a kommunista és a náci rendszerek konkrét bűneiről, mégis – esetleg (hadd jelezzem újra naiv reményemet) – segíthet eligazodni a kapcsolódó vitákban és gyűlölködésekben, amikor a résztvevők – a valódi politikai célt elrejtendő farizeus moralizálás elemeként – hamis számokkal manipulálnak és/vagy „áldozatméricskéléssel” vádolják egymást.