rss      tw      fb
Keres

Lázár János: kijavítjuk a hibákat és változtatunk a Magyarország-képen

MTI 2012. február 6., hétfő 21:43

Magyarországon a kormányzásban a következő két év a hibák kijavításának ideje lesz, így már hetekben belül számos törvény módosul, Németországban pedig intenzív kampány kezdődik a Magyarországról az utóbbi időszakban kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a berlini magyar nagykövetségen tartott előadásában.

A Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében tartott rendezvényen Lázár János hangsúlyozta: az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét, ha változik a helyzet. Ennek jegyében a következő időszakban változás kezdődik a kormányzásban, ugyanakkor a budapesti vezetés több megértést és türelmet vár az uniós partnerektől és több sportszerűséget a nyugat-európai sajtótól.

Lázár János határozottan visszautasította azt a vádat, hogy Magyarországon diktatúra épül. Mint mondta, ez az igaztalan állítás "sértés valamennyi magyar számára". Hangsúlyozta: 1989-ben csupán "félfordulat" ment végbe, átmeneti rendszer jött létre, a kétharmados felhatalmazással bíró új vezetés pedig végre lezárja ezt az átmenetet, és pótolja az elmaradt változásokat. Ennek során azonban a legteljesebb mértékben igazodik az európai értékekhez - tette hozzá.

A német-magyar kapcsolatokról szólva kiemelte: az idén "kifejezetten intenzív" kampány indul Németországban az üzleti szféra megnyerésére és az utóbbi időszakban Magyarországról kialakult igen kedvezőtlen kép megváltoztatására, Magyarországon pedig tanácsadó testületek jönnek létre német gazdasági szereplők részvételével a kormány, "akár még a miniszterelnök körül is".

Mint mondta, "új megegyezést kell kötni" a német gazdasággal, mert a német befektetők jelenléte Magyarországon "létkérdés".

Kérdésre válaszolva elmondta. az "offenzíva" azért csak most, a kemény külföldi kritika özönét követően indul el, mert hibát követtek el. "Súlyosan hibáztunk, alábecsültük a nemzetközi erőtér jelentőségét" - hangoztatta, kiemelve, hogy a Fidesz legutóbb 2002-ben kormányzott és 1998-ban nyert legutóbb választást, azóta viszont "teljesen megváltozott a világ".

Hozzátette: Magyarország arculatának átformálása akár évekig is eltarthat, és előfordulhat, hogy amit most kezdenek, az csupán "kármentés".

A kormány legnagyobb hibája az volt, hogy túl keveset konzultált az európai partnerekkel. Ez most változik, "többször fogunk jönni", mert fontos a párbeszéd, tabuk pedig nincsenek - fogalmazott.

Közölte: az új hozzáállás jegyében Orbán Viktor miniszterelnök "februárban-márciusban" Németországba látogat.