rss      tw      fb
Keres

Hamis gyász



„Egyazon regényt élni és írni” – ajánlja Kertész Imre a Gályanapló 65. oldalán (Holnap Kiadó, Budapest, 1992.). Ha bármi pozitív Csurka István életéről és munkásságáról egyáltalán elmondható, az éppen ennek az egységnek a vállalása, és következetes érvényre juttatása volt. Ezért is érzem álságosnak számos nekrológ kísérletét élet és irodalom szétválasztására: „a jó író és rossz politikus” különbségtételt olyan hamis próbálkozásnak tartom, amit valószínűleg Csurka is elutasított volna. Nem lehet egyetérteni Karinthy Mártonnal sem, aki Csurka darabját magánszínházában műsorra tűzte, és ezzel kinyilvánította, hogy a maga részéről hozzá kíván járulni egy szélső jobboldali író irodalmi rehabilitációjához. Még kevésbé támogatható, hogy a közszolgálati televízió halála napján egy Csurka-darab sugárzásával rótta le kegyeletét. Megemlékezett egy emberről, aki szóval és tettel egyaránt tagadta a demokratikus jogállam alkotmányban előírt követelményeit. A szerkesztő döntése a gyengeség és gyávaság szomorú és felháborító jele volt. Tettét Kertész szavaival tudom csak magyarázni: „Minden gyengeséget, ami az erőszak köntösében jelentkezik, erőként üdvözölnek és tisztelnek.” Így járnak el még akkor is, ha csupán egy „döglött aknáról” van szó.

(Gadó Gábor)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!