rss      tw      fb
Keres

Malév - Szakértő: a leállás előtt már koncepció kellett volna egy új légitársaságról

MTI 2012. február 3., péntek 16:47

Sajnálatos, hogy a Malév leállása előtt nem született meg egy új nemzeti légitársaság létrehozásának koncepciója, ezt már három, vagy hat hónappal ezelőtt meg kellett volna tenni - mondta el Déri Tamás, a Tensi Csoport egyik tulajdonosa, idegenforgalmi és légiközlekedési szakértő az MTI kérdésére pénteken.

Déri Tamás, aki a Malév vezérigazgatója volt a 90-es évek első felében, kifejezte bánatát amiatt, hogy a jól kiképzett humán erőforrás és az elmúlt több mint 60 év szakmakultúrája elvész. Azért szükséges egy magyar nemzeti légitársaság - hangsúlyozta -, mert ha ilyen nincs, a magyar piacon lévő légitársaságok bármikor, bármilyen okból kivonulhatnak, ami hatalmas nemzetgazdasági veszteséget okozhat. Miközben a nemzeti fuvarozó olyan útvonalakra is repül, amely Magyarország érdekeit szolgálja, de esetleg 500 millió forint veszteséget jelenthetne, ugyanakkor nemzetgazdasági szinten 5-10 milliárd forint bevételt hozhat. Ezért van szükség az összefogásra - hangsúlyozta a szakértő.

Déri Tamás hiányolja a tevékenység megszüntetésének felkészülési tervét. Szerinte átmenetet kellett volna teremteni a működő Malév és az új légitársaság létrehozása között, mert így átkerülhettek volna a jogok és a szakmai tudás is. Így viszont elveszhet a Malév piaca és a jogok, többek között a repülőtéri résidők, azaz a leszállásra és felszállásra megjelölt időpontok.

A magyar légitársaság egyik érteke, Déri Tamás megfogalmazása szerint "fő erőssége" az volt, hogy forgalmának több mint 60 százaléka átmenő, így a visszatérő utasok többletbevételt hozhatnak a magyar gazdaságnak.

A szakértő szerint egy új nemzeti légitársaság létrehozásához vállalkozási kedv és - többek között - az állami szervek, a turizmus és mások támogatására lenne szükség. Az új légitársaságot a jelenlegi helyzetben kisebb flottával kellene létrehozni és fokozatosan bővíteni a gazdaságos üzemelési méretig. Ugyanakkor a flottába hosszú távú járatokat is be kellene építeni, például olyat, amely Japánba repül, mert ezen a jegyárak jóval magasabbak lehetnek, mint az európai útvonalakon.

Mivel nulláról kell indulni, az engedélyek, a kereskedési rendszer felállítása miatt minimum három, de akár hat hónap is szükség lehet egy új légi fuvarozó létrehozására, de nagyon nehéz lesz a piacokat visszaszerezni. Ebben az esetben a legnagyobb kockázat az a veszteség, hogy sajnos a "semmiből" kell megalakítani a légitársaságot.

Az új magyar nemzeti légitársaság megalakításához össze lehetne fogni a közép-kelet-európai térség kisebb légitársaságaival - magyarázta Déri Tamás, a Tensi Csoport résztulajdonos elnöke. Hozzáfűzte: az érdekek ugyanis közösek.

A repülési jogokat illetően Déri Tamás elmondta, hogy az Európai Unión kívül államközi egyezmények szabályozzák a repülési jogokat, bár 2012 szeptemberétől gyakorlatilag liberalizált lesz a piac, így ezek megszűnnek.