rss      tw      fb
Keres

Meghosszabbították a szegedi bíró házi őrizetét

MTI 2012. február 3., péntek 16:22

A Szegedi Nyomozó ügyészség kezdeményezésére április 26-ig meghosszabbította a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója pénteken annak a szegedi bírónak a házi őrizetét, akit a többi között több rendbeli vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője pénteken az MTI-vel.

A Kecskeméti Városi Bíróság 2011. december 26-án harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a szegedi bírót, majd január végén fellebbezés után házi őrizetbe helyezték.

A Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán szegedi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán tavaly november 30-án kezdeményezte egy szegedi bíró mentelmi jogának a felfüggesztését.

Az ügyészség hivatali vesztegetéssel gyanúsítja K. Zoltánt és ügyvédjelöltjét, K. Lászlót. Az ügyvéd a gyanú szerint egy kiemelt jelentőségű, több száz millió forintos adócsalási ügyben felajánlotta segítségét az ügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Azt mondta neki, néhány millióért el tudja intézni, hogy szabadlábra kerüljön.

A korrupciós ügyben, az eddig két szegedi ügyvéd ellen indult eljárásban az ügyészség eljutott egy mentelmi jogot élvező személyig: a Csongrád Megyei Bíróság egy tanácsvezető bírájának a felelőssége vetődött fel. Ezért a Szegedi Nyomozó Ügyészség a Legfőbb Ügyészségen indítványozta, hogy hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt függessze fel a mentelmi jogot a köztársasági elnök.

A szegedi tanácsvezető bírót december 23-án őrizetbe vették.

A rendszerváltozás óta magyar bíró ellen korrupció gyanújával nem indult eljárás.