Malév - Orbán: nem lehetetlen az újraindulás

MTI 2012. február 3., péntek 8:29

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása.

Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel - miután hajnalban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatta őt a "hadi helyzetről" - azt mondta, hogy két Malév-gépet "fogtak le", nem engedték felhasználni, vagyis a határokon kívül maradt: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van, de "ilyen körülmények között nem lehet őket elindítani, mert különböző tartozások okán úgy járhatnánk, mint ahogy jártunk Izraelben, a tel-avivi reptéren" - közölte.

A miniszterelnök ugyanakkor kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása. "Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, hiszen a XXI. század nemzetgazdaságához hozzátartozna egy jól működő, veszteséget nem terhelő nemzeti légitársaság, amelyben "nyilván az államnak is lehet tulajdona, de magánbefektetőknek is kellene benne lennie". Azonban az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon - mutatott rá.

Azonban ha van a láthatáron olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - jelezte.

A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban - amit fájdalmasnak nevezett - azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnek.

A 2000-es évek közepétől, amikor a Malév működése megkívánta, a kormány közvetlenül tőkét, hitelt juttatott a társaságnak, ezért a cég, bár veszteséges volt, de "eldöcögött". Az Európai Unió azonban ezt megvizsgálta, és úgy döntött, hogy e támogatás versenyellenes, Magyarországot pedig eltiltotta ettől, sőt a Malévnek vissza is kell adnia a magyar államnak mintegy százmilliárd forintot, ám a légitársaság egy fillért sem tud visszafizetni - fejtette ki Orbán Viktor, majd úgy összegezte: "a kormányt eltiltották a Malév fenntartásától és továbbműködtetésétől". Befektető pedig mindeközben nem érkezett - tette hozzá, megjegyezve, hogy az eddigi tárgyalások az európai gazdasági helyzet miatt "nem realizálódtak".

Egy dolgot lehetett tenni: a kabinet állami vagyonfelügyelőt nevezett ki azért, hogy az előbb-utóbb bekövetkező leállás rendezett formában történjen - közölte, emlékeztetve egyúttal arra a kormányhatározatra, amely tartalmazza azt, hogy milyen segítséget kaphatnak azok az utasok, akik már megváltották a jegyüket, illetve már Magyarországon kívül tartózkodnak, és haza kell jutniuk.

"Próbáltuk valahogy ellökdösni, pályán tartani a Malévet, ameddig csak lehetett. Itt a vége, eddig tudtuk. Nem lehetett már tovább húzni ezt, mert fizikailag is elvesztettük volna a külföldön letartóztatott gépeinket. Tehát meg kellett állni" - zárta szavait a miniszterelnök.