Cicero: Hogyan szabadulhatnak meg a magyarok Orbán mérgétől




A Cicero, a politikai kultúra német online magazinja közölte Gunter Hofmann cikkét: Hogyan segíthetnek a szomszédok a magyaroknak abban, hogy megszabaduljanak Orbán Viktor fojtogató dominanciájától? Úgy, hogy odafigyelnek, és komolyan veszik az ottani embereket. Erre a legjobb példa most megjelent nyomtatásban is.


A brüsszeli EU-Bizottság későn, de mégis felfogta, hogy be kell avatkoznia Magyarországon. A Cicero hasábjain sokszor emlékeztettek erre. A beavatkozásra nagy szükség van. De hogyan? A Süddeutsche Zeitungban és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban egy német és egy magyar szerző Jan-Werner Müller és Zilahy Péter nyomatékosan azt javasolta, hogy figyeljenek oda, és lépjenek közbe, de „nem felülről lefelé”, és „óvatosan”. Orbánt nem szabad mártírrá tenni. A magyaroknak segíteni kell, hogy felszabadítsák magukat Orbán fojtogató dominanciája alól, de komolyan kell őket venni.

Most nyomatásban megjelent a legjobb példa arra, hogyan kell odafigyelni és a szomszédokat komolyan venni. Szeretném nyomatékosan javasolni olvasmányként.  Az Osteuropa című folyóirat legfrissebb különszámának címe „Quo vadis, Hungaria?”. Ebben számos magyar és német szerző foglalkozik differenciáltan és kompetensen  Orbán politikájával és a méreggel, amelyet egy egyébként is megmérgezett országba fecskendez.

A Berlini Művészeti Akadémia és Kelet-Európa-tudományok Német Társasága (Deutsche Gesellschaft für Osteuropakunde), amely kiadja ezt az elkötelezett és rendkívül komoly folyóiratot, nemrég közös estet is rendezett a demokrácia magyarországi helyzetéről. Amint a füzetben olvasható, a tulajdonképpeni forradalom Orbán szerint nem 1989-ben zajlott le, hanem csak nemrég, az ő választási győzelmével. Két nappal azelőtt, hogy a képeket bemutatták az Akadémián, Orbán a strasbourgi parlamentben kiállt bírálói elé, ködgyertyákat dobált, és meg nem értve érezte magát. Minden normális, minden nagyon európai, amit mi ott csinálunk Magyarországon! A parlamentben a zöldek, a liberálisok és a szocialisták világosan beszéltek arról, mi az, ami összeegyeztethetetlen Európával. Ezzel szemben az Európai Néppárt (ENP), amelyhez Orbán Fidesze tartozik, tartózkodott. Az Akadémiától három percre lévő kancellári hivatalból eddig egyetlen Orbánt bíráló szó sem hallatszott. Orbán pedig a látogatást követően leereszkedően így foglalta össze a történteket: Strasbourg „nagyon európainak” tűnt számára. Magyarországon ezzel szemben másként gondolkodnak, nevezetesen „magyar és keresztény módon”.

A „Quo vadis, Hungaria?” nyomtatott beavatkozás, és az is akar lenni. Üzenete: halljuk, és odafigyelünk. Ez a magatartás a legjobbkor jön, tűz van. Nekünk, európaiaknak közünk van hozzá, hogy mi történik az európaiakkal a szomszédban. A médiatörvényeket például már a Fidesz tetszése szerint szabták. Következik a választójog megfelelő megváltoztatása, amelynek az a célja, hogy lehetetlenné tegye az ellenzéki pártok számára a háromnegyedes uralom lerázását.

A hatalom megragadása demokratikus módon! Egy okos történelmi vázlatban („Pillantások egy megosztott országra”) Joachim von Puttkammer jénai történész mérlegelve és világosan kimondja: a történelmi Magyarországra való hivatkozást nem feltétlenül csak „A múltbeli nagyság és hősiesség felidézéseként” lehet felhasználni, hanem a kompromisszumkészségre és liberális jogrendre való felhívásként is. Az új alkotmány azonban „nemzeti konzervatív történelemképet” és „etnikai nemzetet” akar rögzíteni. Európában egyedülálló eljárás, hogy történelmi problémák vitatott értelmezését nem csupán törvényben rögzítik, hanem egyben alkotmányos rangra is emelik.

Az „igaz Magyarországhoz” vezető út törvények és alkotmánycikkelyek látszólag kis retusálásaival van kirakva, amint a folyóiratban szintén olvasható: az Alkotmányban már nincs szó Magyar Köztársaságról, és a népről sincs, amelytől minden hatalom ered. „Nemzeti Hitvallás” – díszeleg az alaptörvény-szöveg felett. Már az első mondatban az áll, hogy „mi a magyar nemzet tagjai” kinyilvánítjuk, hogy büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és „hazánkat a keresztény Európa részévé tette”. És ebben a svádában folytatódik tovább.

Egy ironikus, kicsi, de egyben elkeseredett prózai műalkotásban Darvasi László író azon csodálkozik, hogy a régi „hangszóróknak” húsz év után újra akad feladat, „mint a régi jó időkben”. A hírekben éppen most jelenttették, hogy „az új építésvezetőről” hamis képet rajzolnak… „Krepáljatok be”, kívánják a hangszórók bírálóiknak.

Mindezek csak a tényleges szándékok karikatúrái lennének? Legkevésbé sem, tudja meg az ember, ha elolvassa a füzetet. Orbán „építésvezetőt” politológusok, történészek, újságírók, írók szövegei nem csupán laposan tekintélyelvű, hanem „opportunista” politikusként mutatják be, aki forradalmát a parlamentben „villámháborús taktikával” akarja keresztülvinni. Fenyegetve van a független igazságszolgáltatás, a hatalmi ágak megosztása „gyakorlatilag fel van számolva”. Sürgős a radikális átépítés, mert az ország nincs jól. Ki tudja, mikor fordul a hangulat, addigra sikeresen be kell fejezni a demokráciából való kilopózásra irányuló kísérletet. Magyar Bálint szociológus azt, amit a Fidesz művel, úgy nevezi: „tekintélyelvűség akcióban”. Már csak „barát vagy ellenség” létezik.

Ungváry Rudolf író szerint országa most fizeti meg az „árát a szabadság kockázatainak a szabadsággal szerzett tapasztalatok nélkül”. A magyar jobboldal kesztyűt dob az európai baloldalnak, noha az már rég lerázta a múlt kísérteteit, amelyek Magyarországon újra mozgolódnak. „A sors iróniája lenne, ha a mindig is erre vágyó országok uniós csatlakozása Európa megosztásának eszközévé lenne”.

A szövegekből – erős szóval élve – alkotmányos hazafiság beszél. Az ehhez hasonló okos, kritikus, szeretetteljes beavatkozások a legjobb hozzájárulást jelentik ahhoz, hogy Európa európaivá váljon.

A 430 oldalas, kitűnő füzetben megtekinthető Rajk László magyar művész 15 rajza is. Rajknak az a csodás ötlete támadt, hogy Missing Paragraph (Hiányzó paragrafus) címmel a január elején életbe lépett új magyar alkotmány azon részeit jelenítse meg képekben, amelyeket töröltek, vagy céltudatosan átírtak. Példának okáért az 1. paragrafusban már nem az áll, hogy „Magyarország Köztársaság”, hanem „magyar nemzetről” van szó. A kihagyásokkal és átfogalmazásokkal olyan penetránsan nacionalista hangvételű „Alaptörvény” keletkezett, amely alighanem példátlan Európában. A Berlini Művészeti Akadémiának pedig az a csodás ötlete támadt, hogy a képeket kiállítja épületében. A képeket még nem akasztották ki, amikor a magyar nagykövet már felháborodottan tiltakozott Klaus Staecknél, az akadémia elnökénél. Minden téves, minden félre van értve, minden ártalmatlan! De nincs tévedés és semmi sem ártalmatlan.

Tény azonban, hogy a nagykövet nem szaggatta le a Magyarország valós állapotáról szóló képeket Staeck házában, amint az egyszer megtörtént az ő magyarországi állapotokat bemutató plakátjaival.

Ajánlom tehát:
Quo vadis, Hungaria? A magyar ész kritikája. Az Osteuropa folyóirat tematikus száma, 12. füzet, 2011. december, Berliner Wissenschafts-Verlag, 432 oldal, 24 euró.

_________________

Lásd ehhez Paul Lendvai írását és Bolgár György interjúját Lendvaival.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!