Egy másik szótár

Mert egyik már volt*. Ez a másik.

Az egyik éppen berendezkedik a hatalomban, az eddigieknél is erőteljesebben intézményesíti önmagát. Ha még nem vált kultúrává, most azzá lesz, polgárivá, keresztényivé, a nemzeti összetartozás kovácsává, az emelkedettség szimbólumává.

A másik éppen megújul. Muszáj neki, mert évtizedek óta üres, lapos, közhelyes és taszító. Taszító, mert emberi ízű mondatot ennek a szótárnak a szavaiból nem lehet összerakni. Valamikor, nagyon régen, biztosan lehetett. De a valóság, amelynek leírására szolgálnak, sokszor kimegy a szavak alól, mert neki az a természete, hogy változik, a szavak meg, ha maradnak, ahol voltak, elkopnak, hiteltelenednek, önmaguk karikatúrájává válnak. Lehet nevetni rajtuk, ha annak tartjuk őket, amik: vicces őskövületnek. De ehhez az kell, hogy legyen helyette másik, használható szótár. Hogy legyen átdolgozott, javított, frissített, sokadik kiadás. Olyan sokadik, hogy értelmező szótár nélkül már vissza se találjunk az egyes szavak őseredetijéhez. Akkor lehet jó szívvel nevetni rajtuk.

Nincs viszont vidámkodnivalója az embernek, ha azt látja, hogy őskövületek őskövületi nyelven beszélnek megújulásról. Sőt, úgy képzelik, hogy ezzel a beszéddel ki lehet állni más emberek elé. Mert a nyelvük meggyőző. A szavaik tartalmasak. Nem árulkodnak a mögöttük lévő kongó ürességről. A gondolattalanságról. A koncepciótlanságról. A fantáziátlanságról. Az önismerethiányról. Nem érzik, nem tudják, nem fogják fel, hogy más emberek ettől elpirulnak. Nem meghatottságukban, hanem szégyenükben. Nem az őskövületek helyett szégyenkeznek, hanem önmaguk miatt. Szégyellik, hogy még mindig kortársai ennek a nyelvnek, még ha akaratukon kívül, sőt ellenére is. És mert az empátiára hajlamos ember mások nyomora miatt is sokszor önmagát szégyelli.


The Shame of Being – flickr/ LisiaolongFuko

A Népszava április végi, május elejei hétvégi számában feltette a kérdést – Milyen lesz a magyar baloldal? –, és összegyűjtötte a válaszokat. Sokat. Politikusokét és kívülállókét. A kívülállók véleménye itt most nem érdekes. Sem a publicistáké-elemzőké, sem a kommunistáké. Mindkét csoportnak megvan a maga sajátos, cizellált vagy primitív baloldal-képe, a maga valóságészleléséhez idomuló nyelve, kritikája, elképzelése, indulata. A Szocialista Párt megújulásához azonban vélhetően nem sok közük lesz. Különösen ha a „megújítók” valóban azok közül a politikusok közül kerülnek majd ki (tisztelet, valóban, a kivételnek), akik ebben a vitában – és a Népszava más interjúiban – megszólalnak, és akik közül többen ma is a szocialista párt nyilvánosságbeli arcának, a szocialista frakciónak a tagjai. Ahol, tudjuk, ők a meghatározó szereplők. A vállalhatatlan szavú és arcú, maradtak, akik voltak politikusok. Vagy a múlt nélküli, ám hozzájuk idomuló ifjabbak.

Az alábbi mondatokat ezekből az írásokból-interjúkból idézem. Ezek nem szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok. Olyan megszólalásokból valók, amelyekben másfajta mondatok – ennélfogva másfajta „gondolatok” – nem szerepeltek.

Nem egyszerűen egy új út kijelölésére van ugyanis szükség, hanem a valósághoz való viszony megváltoztatására. Ehhez nem elegendő egy zseniális ötlet. Komplex és megalapozott megközelítésre van szükség.”

Nem kerülhetünk meg alapvető kérdéseket... Tudnunk kell meghatározni és definiálni magunkat.”

…modernizációs felfogásunk folyamatos megújítása gyorsan változó világunkban alapvető követelmény. A modernizáció és a reformok nem önmagukért valók, hanem az a céljuk, hogy az emberek életkörülményeit és életminőségét az emberek által is érezhető módon növelni tudjuk.”

Erősíteni kell az MSZP társadalmi beágyazottságát. Nyitottabbá kell tenni a pártot, párbeszédre, együttműködésre kell törekedni a civil szervezetekkel, a munkavállalói és a szakmai szervezetekkel.”

Jobb lenne elkerülni a parttalan és önmarcangolásba torkolló vitákat... Azért, mert más dolgunk van. Együtt maradni és újjászervezni magunkat.”

Értékalapú megnyilvánulásokra, tiszta, nyílt beszédre van szükségünk. Legyen világos, hogy az MSZP a munkavállalók, a nyugdíjasok és a különböző élethelyzetekben kiszolgáltatott emberek képviselője.”

Valódi kihívásunk, hogy értékvesztett társadalmunkban helyükre tegyük a baloldali értékeket.”

„[a] helyzetet akkor éli túl a magyar baloldal, ha teljesen új kereteket épít, s elkezd modern baloldali politikát csinálni. A magyar baloldalnak új, az MSZP-nél tágabb merítésű, befogadóbb szervezetre van szüksége.”

Kell, hogy erőnk legyen őszintén kimondani ezt és azt is, ami ebből következik. A párt minden erejét, minden részét és irányvonalát a közös munkára kell összpontosítanunk.”

Befelé több energiára van szükség, kifelé pedig új arculatot kell teremteni.”

Rengeteg a tennivalónk. A jövőben muszáj egységes szocialista pártot teremteni, új intézményeket alapítani. Szükség van tudományos képzési háttérre éppen úgy, mint médiára.”

Az fontosabb, hogyan szerezhetjük vissza az emberek bizalmát, hogyan teremthetünk vonzó közösséget. Mit kell tenni azért, hogy a baloldali gondolkodók ismét mellénk álljanak, és bennünket keressenek a szocialisták hagyományos választói.”

Szeretném még egyszer hangsúlyozni: ezek a mondatok nem – némi jóindulattal – az 1980-as évek elejének valamelyik párttaggyűlésén vagy központi bizottsági ülésén hangzottak el, hanem 2010-ben, a rendszerváltás huszonegyedik évében, egy olyan párt prominenseitől, amely éppen önmaga megújításán gondolkozik.

Azoktól a prominensektől, akiknek nagy többsége ma méla megvetéssel, leereszkedő fölényességgel, primitív rosszindulattal, az életbenmaradtak diadalával vagy agyonhallgatással viszonyul az egyetlen olyan eszmefuttatás szerzőjéhez, amely ma bármiféle „megújulásról” szóló beszéd kiindulópontjává válhatna, bárkinek bármilyen fenntartása ellenére. Nem azért, mert választékosabbak a mondatai és modernebb a szókincse. Hanem azért, mert a szavait nem arra használja, hogy elfedje az űrt, hanem arra, hogy felfedje a tartalmat. A gondolatot. A koncepciót. A fantáziát. Az önreflexiót. Mert más alapállás és magatartás van mögötte.

Ha egy magamfajta baloldali liberális (és még sok minden más) az összezsugorodott magyar baloldali párt lehetőségein gondolkozik (mert a liberális, ugye, még gondolkoznivalót se ad, ha egyszer nincs), nem az számára a legriasztóbb, perspektivikusan és a jelenben egyaránt, hogy ma is ezzel a nyelvezettel öntik nyakon, hanem az, hogy annak a másik nyelvnek a kidolgozója-képviselője még mindig ugyanazokban a padsorokban ül, ahol a megkövesedett beszédűek. Hogy csak dolgozatok és nem a drasztikus különbségek és intézményesült vetületeik alapján lehet különbséget tenni köztük. Az életképes magyar baloldal jövője emiatt kétséges. Mert a kettő közt csak alku lehet, értelmes és életképes kompromisszum nem.


* Mélyítés, finomítás, gazdagítás
A Fővárosi Ítélőtábla figyelmébe


A Szocialista Párt és a magyar baloldal lehetőségeiről lásd még:

Lendvai L. Ferenc: Kapkodás és kiútkeresés
Bitó László: Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?
Lengyel László: Balsors
Lánczos Vera: Gyurcsány Ferenc röpiratát megírta


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!