Hogyan védjük meg a bírókat – önmaguktól?




Makai Lajos aláírással a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) elnöke a bírák nevében egy angol nyelvű nyilatkozatot fogalmazott meg január 7-én, egy nappal azután, hogy Bárándy Gergely szocialista politikus, az OIT volt tagja sajtóközleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bírósági szervezet most kiválasztott vezetői, abban az esetben, ha teljesítik a politikai megbízóik kívánságait és visszaélnek kontroll nélküli hatásköreikkel, számolhatnak azzal, hogy ezért felelősséget kell vállalniuk. A Makai által jegyzett hat bekezdésnyi szöveg nyílt politikai dörgölődzés, karriervágyak lengik körül – előbb utóbb az egyesület elnökét is retusálni fogják.

Érthető és igazolható, ha egy foglalkozási csoport felkent érdekvédője védelmébe veszi a rájuk bízott érdekeket. A MABIE esetében azonban ez a legitimáció sem problémátlan, ami abból is látszik, hogy nincs olyan megszólalása, ami ne azzal kezdődne, hogy a 2800 bíróból hánynak az érdekét is képviselné. Nem tudom, hogy ezt a nemzetközi közvéleménynek szánt szöveget az 1600 bíróból, akire hivatkozik, hányan olvashatták, vagy tudnak róla. A honlapjukon a szövegnek nincs nyoma. A Magyar Bírói Egyesület az OIT fennállása alatt nem sokat tett hozzá a bírói hivatás jogállami minőségéhez, most viszont megpróbál segíteni elvenni belőle. Azt állítja, hogy a szocialista politikus veszélyezteti a bírák függetlenségét, amikor politikai komisszároknak nevezi őket és felelősségre vonással fenyeget. („It is indeed an unprecedented event in the history of the last 20 years of the Hungarian democracy that a Member of the Hungarian Parliament (…) dares to call the judges, whose independence is granted by the law, as ’political commissars’, and – on the pretext of the safegard of justice – threatens to hold them responsible.”)

Kezdjük a csúsztatással: Bárándy képviselő nem a bírói karról, hanem a parlament által dicstelenül választott vezetőről beszélt, akivel kapcsolatban aligha kérdőjelezhető meg a politikai motiváció. Ha Makai levelének az a célja, hogy jó pontokat szerezzen új főnökénél – éppen mostanában osztja a vezető pozíciókat –, vagy ami még borzasztóbb, politikai támogatóinál, akkor védje meg őket, ne azokat, akiket nem támadtak meg. Másrészt pedig olvasna bele azokba a politikai nyilatkozatokba, amelyeket a jobboldali szubkultúrában a bírói karról fogalmaztak meg, és amelyek alapját képezték a semmisségi törvénynek – ez a hatalom megosztásának alapelvét is megsértve vont kétségbe jogerős bírói ítéleteket! Ki támadta meg a bírák integritását, amikor az alaptörvénybe foglalták a 62. életévet mint a kötelező nyugalomba vonulás idejét, amely miatt, mások mellett, most nemzetközi szervezetek kérdőjelezik meg a kormányzat jogállami elkötelezettségét? Melyik politikai erő cserélte le a Legfelsőbb Bíróság elnökét mandátumának lejárta előtt, minden szakmai indok nélkül? Nagyon olybá tűnik, hogy Makai levele politikai ajánlkozás, ami többet árt a bírói kar függetlenségének, mint bármilyen politikai nyilatkozat.


Victory!

Az egyesületi elnök hosszan hivatkozik arra, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériummal stratégiai megegyezést kötött a bíróságokra vonatkozó törvények megalkotása ügyében, közvetítette a bírák akaratát, amelyet a jogalkotó többnyire figyelembe vett. („… a considerable part of these proposals has been integrated in the legislative acts adopted.”) Mint azt tudjuk, a jogalkotás folyamatában ezt a lehetőséget az OIT és annak vezetői nem kapták meg. A felháborodott politikai nyilatkozatból megtudjuk azt is, hogy még ha nem is fogadott el minden javaslatot a parlament, a bíróságokra vonatkozó törvények kielégítik a jogállami kritériumokat („legislative acts adopted satisfy the criteria of the rule of law”). Jól jegyezzük meg ezeket a szavakat, mert előfordulhat, hogy Makai mondatain keresztül a magyar bírói kar szembekerül az alkotmányosság iránt valóban elkötelezett szakmai véleményekkel. Személyesen ez nekem nem nagy meglepetés, korábban is gyakran rossz szájakból szólt a bírói kar soha ki nem kért véleménye. Most azonban mintha túl nagy lenne a tét ahhoz, hogy egy problémás legitimitású érdekképviseleti vezető politikai véleménye a bírói karéval azonosítódjon.

Megfogadván a levélben megfogalmazott intelmet („the AHJ [Association of Hungarian Judges] proposes to all stakeholders to make use of the professional forums available for the discussion of different views, instead of sending impersonal messages through the mass media”), kijelentem, hogy a Galamus most szakmai fórum. Személyes üzeneteket a bírói kar tagjaitól várjon a Magyar Bírói Egyesület elnöke.



Fleck Zoltán



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!