rss      tw      fb
Keres

Freskóra került a kazah törvényhozó

MTI 2012. január 27., péntek 10:10

Egy ortodox székesegyház falfestményén örökítették meg a kazah törvényhozás egyik új felsőházi képviselőjét: az eset botrányt kavart a közép-ázsiai országban.

Szergej Kulagin, az észak-kazahsztáni Kosztanaj megye korábbi vezetője azt állítja, ő nem kérte, hogy megfessék a székesegyház falán. A helyi Komszomolszkaja Pravdának elmondta, hogy akkor látta meg, hogy a freskón lévő ábrázolás hasonlít rá, amikor felavatták a templomot. Szavai szerint kérte, hogy mázolják le, de nem követte nyomon, megcsinálják-e vagy sem. "Ez szentségtörés, ilyet nem szabad művelni, ez nem az én stílusom. De hogy ki csinálta, azt még nem derítettem ki" - háborgott.

A botrányt kavaró falfestményről először a Vremja című kazah lap adott hírt. Tudósítása szerint a szenátusba bekerült Kulagint a Krisztusra Jeruzsálemben váró tömegben jelenítették meg Rudno város új ortodox székesegyházának a freskóján. A lap azt is megtudta, hogy a megrendelő az ENRC-Komek nevű cég és egy helyi bányavállalat volt.

Andrej Kurajev teológus internetes blogjában azt írta, hogy tanúja volt a falfestmény megszületésének, és tudja, hogy az egyház kívánságait ezzel szemben egyáltalán nem vették figyelembe.

Marina Koroljova, az érintett püspökség képviselője megerősítette, hogy a falfestményen valóban látható a volt megyei vezető.

A személyi kultusz nem idegen Kazahsztánban. A közép-ázsiai ország első számú vezetőjének, Nurszultan Nazarbajevnek nemrég szobrot állítottak Almatiban.