Egy mottóhoz

A győztesnek nem igaza van, hanem feladata. A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, teljesítse a feladatát. Számomra a XXI. században ez a modern kormányzás mottója.”


A fenti mondatokkal kezdődik a sokat hiányolt kormányprogram, amelyet nem ismerhetett meg az ország a választások előtt. „Minek is az?” Gyakran hangzott el elemzők szájából: ha egyszer az emberek nem igénylik, megteheti a nagy támogatottsággal rendelkező pártszövetség, hogy nem tárja részletesen és pontosan a választók elé, mit fog tenni. Másrészt – szintén a politikamagyarázók szerint – ügyesen csinálták, hogy nem mondtak semmit, mert így nincs olyan ígéret, amelyet nem tartanak majd be. Tényleg nagyon bölcs gondolatmenet, de csak ha megfeledkezünk arról, miről szól a parlamentáris demokráciákban a választás.

És a lényeget közölte is a győztes pártszövetség: erősek lesznek. Ez a cél és a megoldás egyben.

Nos, az idézett néhány mondat alapján a program koherens a választási ígérettel.

A mottó az idegen szavak szótára szerint jelmondatot, alapgondolatot jelent. Mit is üzen nekünk a fenti néhány mondat, amelyet a majdani miniszterelnök jelölt meg a kormányzásához mottóként?

„A győztesnek nem igaza van, hanem feladata…” fordulat akár még a kormányzás iránti alázatot is kifejezhetné, ha a folytatás nem ez lenne: a győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, teljesítse a feladatát.”

Így tehát azt sem kell bizonygatni, hogy a programnak nevezett iromány programnak tekinthető-e. Hogy mire alapozódnak a célkitűzései? Van-e realitásuk? Vannak-e hozzá források? És azt sem kell bizonygatni, hogy melyek a jövendő kormány feladatai? A kormányzásra frissen megválasztott erős hatalom nevezheti-e magát például egyszersmind alkotmányozó hatalomnak? Egy kormányprogrammal együtt szükségképpen el kell-e fogadni azt a kitételt, hogy a kormányzó hatalom egyben alkotmányozó hatalom? Adhat-e történészek helyett történelmi értékelést a közelmúltról? Nem jelent-e netán műfaji zavart, ha egy kormányprogram nemzeti együttműködési nyilatkozatot is tartalmaz, amelynek elfogadásáról a kormányprogrammal együtt határoz a győztes többség, miközben a program első mondata, mottója úgy szól, hogy a győztesnek nem kell bizonygatnia az igazát?

A legegyszerűbb, ha mindezekről nincs vita, mert a győztestől állítólag nem azt várják. (Ki is az, aki nem ezt várja – ezt is győztesek döntik el?)

Vagyis így a helyes, ez a modern, ahogy a győztes pártszövetség teszi. Szombaton benyújtja a kormányprogramot nemzeti nyilatkozatostul, mint egy „új társadalmi szerződéses”* alapját, kedden megbeszéli, szerdán elfogadja, majd végrehajtatja. Mert erős.

Kár, hogy ez a kör nem úgy zárul, hogy utána meg elviseli a következményeit, mert elviselni már mi fogjuk, mi mindannyian, az ország, amelynek szavazói aktivitásukkal és passzivitásukkal ezt a konstellációt létrehozták. Még az is lehet, hogy az ország közben megtanulja, az „erősek leszünk” kormányprogramként kicsit kevés a boldogításához, vagy éppen túl sok. De lehet, hogy ez is túlzott optimizmus, mert ezt a tanulságot is megszerezhettük volna már a rendszerváltást megelőző évtizedekben.

* „A jelenlegi Alkotmány – mint első mondata kinyilatkoztatja – ideiglenes, átmeneti alkotmány . Megalkotói éppen azért szánták ideiglenesnek, mert nem volt mögötte érvényes társadalmi szerződés. Az új társadalmi szerződés most, a 2010-es országgyűlési választásokon megköttetett. Azzal bízták meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az ország új alkotmányát.”

(Lánczos Vera)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!