Békemenet Magyarországért – a „civil hadsereg”




Békemenetet tartottak szombat délután a Hősök tere és a Kossuth tér között a kormány támogatói. A kokárdás, nemzeti színű zászlókat lobogtató tömegben több fideszes, valamint árpádsávos zászlót is látni lehetett. Mint az MTI 15 óra 22 perckor kiadott hírében közölte: „A szervezők azokat várják a megmozdulásra, akik egyetértenek a mozgalom céljaival és akiknek ’fontos hazánk függetlensége és fölemelkedése’.” A menet négy óra után indult el másfél órás útjára. A Magyar Nemzet információi szerint Bayer Zsolt felkérte Orbán Viktort, hogy a Parlament előtt mondjon beszédet, de ezt a kormányfő szóvivőjén keresztül visszautasította. Szijjártó Péter arra hivatkozott, hogy ez egy civil rendezvény.

Jelszavak

„Nem leszünk gyarmat – We will not be a colony!”
„Nem ezt az EU-t akartuk”
„1989–2012 – Szeretünk Viktor”
„Ő értünk – Mi érte” (Orbán Viktor fényképeivel díszített tábla)
„Ők értünk vannak, mi velük!” (a táblán a kormány minisztereinek és államtitkárainak az arcképe volt látható)
„Az ország jövője, a Fidesszel visz előre”
„Bízunk Orbán Viktorban és a kormányban”
„Együtt vagyunk erősek”
„Ébredjetek Magyarok! Viktor! Veled vagyunk! Vezesd győzelemre jobb sorsot érdemlő magyar néped!”
„Orbán is right”
„We are the Hungarian People and we stand for the Orbán’s Government!”
„Thank u Lithuania, Thank u Poland”
„Thank You for your H€lp! Shame on You”
„EU = CCCP”
„Bajnai spion”
„Simor uniós csicska”
„A liberálbolsevik Klubrádió szennycsatorna”
„A meleg beteg, gyógyítani kell”

A Népszabadság szerint „a téren és az Echo TV-n is terjesztik: a nyugati sajtó nem riad vissza attól, hogy a menetet kormányellenes céllal szervezett tüntetésnek hazudják. A demonstrálók ezért is készítettek angol nyelvű transzparenseket”.

Az Index tudósítói szerint volt olyan angol nyelvű transzparens, amelyen a következő állt: „Read the lies” [olvasd a hazugságokat], és mellette a New York Times, a Spiegel, a Le Monde és a Guardian logója.


Létszám: százezer, négyszázezer, egymillió

A Belügyminisztérium szerint négyszázezren, a szervezők szerint egymillióan demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten.

Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője – Bayer Zsolt és Széles Gábor mellett a tüntetés szervezője – a Parlament előtti Kossuth Lajos téren egy emelvényről azt mondta a tömegnek: egymillióan vesznek részt a megmozduláson.

A Belügyminisztérium este fél nyolckor kiadott közleménye szerint: „Százezrek demonstráltak a kormány mellett. A civilek által szervezett, kormányt támogató szombati rendezvény rendben befejeződött. A békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Rendőri intézkedésre nem volt szükség.”

(Mint az Index blogja megjegyezte: „… a minisztérium szűkszavú, tárgyszerű és mindenképpen elfogulatlan közleményt adott ki… Érdekes módon a BM január 2-án nem fabrikált hasonló közleményt, amikor ugyancsak tele volt az Andrássy út: a kormány az Operaházban ünnepelte az alaptörvény hatályba lépését, kint viszont sokan ezt másképpen gondolták.”)

Fricz Tamás, a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozduláshoz csatlakozó Civil Összefogás Fórum szóvivője az MTV műsorában: „Nem is tudom, hogy a rendszerváltás óta volt-e ekkora tüntetés… Ismét sikerült bizonyítani, hogy e mögött a kormány mögött áll a többség.” „Ez nyugat-európai mércével mérve is nagyon nagy tüntetésnek számít, és Magyarország csak tízmilliós ország.” „Ha ennyien kiállnak egy kormány mellett, az lehetetlen, hogy az egy diktatúra.” „A január 2-ai tüntetést rendkívül feltupírozta a nemzetközi sajtó, azt mondták, hogy na, mekkora ellenzéke van ennek a kormánynak. Na ehhez képest viszont nagyon fontos dolog az, hogy egy sokkal, de sokkal nagyobb többség azt mutatta, hogy a kormány mellett van… ott a 70 ezres létszám is túlzás volt.”

A HírTv este kilenckor kezdődő híradójában bemondták a két számot – négyszázezer, egymillió –, majd megjegyezték: eddig a nyugati lapok közül csak a Washington Post számolt be a tüntetésről, és mindössze százezres demonstrációról írt.

A Washington Post írásában – Százezres menet Magyarországon a kormány mellett, az Európai Unió bírálatai ellen – idézték az egyik tábla szövegét is, amely gyakran felbukkan a tüntetésről készült videókon is: „Az egyik jelszó Magyarország hosszú történetét hasonlította össze bírálóinak viszonylag fiatal életkorával: ’EU, 55 éves; IMF, 67 éves; USA, 236 éves; Magyarország 1116 éves’. Más táblákon ez állt: ’Igazságot Magyarországnak’.”

Obersovszky Péter az MTV Az Este című műsorának különkiadásában azonban már azt jelenthette, hogy a francia, a német és „a brit” nyelvterületen elég nagy terjedelemben számolnak be a hírügynökségek a történtekről.


Külföldi résztvevők, külföldi szimpátiatüntetések:
(az MTV alapján)

Erdélyből – Erdélyi Nemzeti Tanács –, a Felvidékről, a Vajdaságból is érkeztek a magyar kormány támogatására („Kilenc erdélyi és székelyföldi város csatlakozott a demonstrációhoz”)

„Székelyudvarhelyen a szónokok köszönetet mondtak a magyar kormánynak a nemzet egységnek megteremtésére tett valamennyi intézkedéséért, és elítélték, mert igazságtalannak tartják a nemzetközi támadásokat.”

Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgár Párt (MPP) elnöke: „Amikor Magyarország, annak nemzetileg elkötelezett kormánya, köztársasági elnöke vagy éppen kétharmados többsége nemtelen támadásokban szenved… akkor mi határon túli magyarok együttérzünk velük… Mostantól nincs külön anyaország, magyar ügy és határon túli magyar ügy, hanem csak egy magyar ügy van.”

„Az MPP szombati közleménye szerint Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kovászánán, Baróton is elhangzott a Hősök terének üzenete, amit a budapesti megmozduláson is felolvastak. Az Agerpres román hírügynökség szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében több mint ezren vettek részt a megmozdulásokon. Úgy vélik, hogy a keresztény hagyományokra és a Szent Koronára hivatkozó új alaptörvény egyben a nemzet egységének okmánya, a választójog kiterjesztése pedig a kölcsönös bizalom és a közös felelősségérzet garanciája.”

„Varsóban a magyarokat támogató levelet adtak át a magyar külügyminisztérium képviselőjének, egyben uniós zászlót égettek.”

A svédországi magyarok is szimpátiatüntetést tartottak. Bihari Szabolcs, a svédországi magyarok országos szövetségének elnöke: „Göteborgban volt [a demonstráció], civil kezdeményezésre… több mint ötvenen megjelentek ezen a szimpátiatüntetésen, és kifejezték támogatásuk, teljes egyetértésüket és felháborodásukat mindazon nemtelen támadás ellen, ami az elmúlt napokban, hetekben Magyarország, a magyar kormány és a magyar nemzet ellen irányult.”


Vidéki tüntetések

A beol.hu: Hajrá Magyarország – az utcán támogatták a kormányt Szarvason
„Mintegy százan vettek részt azon a csendes béketüntetésen, melyet ma délután öt órára hirdetett meg a Szarvasi Gazdák Hagyományőrző Egyesülete.  A téren egy nagyméretű  kivetítőn az Echo Tv adását közvetítették, amely a 16.00 órakor megkezdődött budapesti békemenet eseményeit követte nyomon.”


Énekek
(az Index tudósítása szerint)

Himnusz
Szózat
Székely himnusz
A csitári hegyek alatt
Gábor Áron rézágyúja
Kossuth-nóta

A hvg.hu képgalériája
Az Index videója
Az Index képgalériája
A Népszabadság képgalériája


MTI fotó/Beliczay László
(nagyobb méret)


Vélemények

Széles Gábor szervező, a Magyar Hírlap és az Echo Tv tulajdonosa: Szerinte egyértelműen kiderült, hogy komoly hajtóvadászat indult a kormány ellen, ez Nyugaton már világos, most itt itt világossá kell tenni, miről szól a történet: „Nem arról, hogy az Opera elé kimennek a szélsőséges szervezetek képviselői, egymásnak esnek, ordibálnak, borzalmasan viselkednek, hanem igenis a nagy többség teljesen normális módon képes végigvonulni.” „A nagy tömegek itt vannak a kormány mellett.”

Bayer Zsolt közíró, a Fidesz alapító tagja, szervező az MTI szerint a Kossuth téren arról beszélt, hogy tüntetésük azt üzeni: „ez a kormány nincs egyedül”. Magyarország negyven évet várt Európára, de „nem leszünk gyarmat”. Mindazonáltal nem tervezik, hogy minden héten kivonulnak, de „ha ok van rá, újra összegyűlnek”.

Kerényi Imre, az alkotmány asztalának és illusztrációinak felelőse: „Van olyan idő, amikor a hatalom mellett kell kiállni.”

A történelmi vitézi rend egyik tagja: Azért jöttek, vagy százan, hogy „a Nyugat vegye le a mancsát rólunk, az országunkról. És a neoliberálisok is húzzanak el.” Hogy mi kérünk éppen kölcsönt a Nyugattól, azt így magyarázza: „Csak azért kérünk, mert a spekulatív tőke az elmúlt félévben háromszor nekirohant az országnak, és tönkretesz bennünket, holott a gazdaságunk sokkal fejlettebb, mint nagyon sok európai uniós tagnak.” Azért bántanak bennünket, mert „az Orbán-kormány új, harmadikutas politikát folytat”, és „ma már az írektől a spanyolokig, a portugálokig nagyon sok értelmiségi és egyéb közgazdász fölszólal amellett, hogy ez egy jó út, ezt kell követni.”  „Amit Európa csinál, nem jó. Amit Amerika, az sem jó. Tehát újat kell keresni.”

Csizmadia László, a Civil Együttműködés Tanácskozás elnöke: „Éreztetni szeretnénk a kormányunkkal”, hogy megfelelő háttér áll mögötte. „És íme, hogy ha végignéz, itt van a civil hadsereg.”

Tüntetők: „Szeretnénk, ha Magyarország Magyarország maradna. Erőszakos emberek és erőszakos népek ne befolyásoljanak bennünket.” „Melyik kormány mellett tüntettek valaha is világviszonylatban?” „Engem emlékeztet ez az időszak a prágai tavaszra és 2006-ra.” Az Európai Parlamentben „ugyanolyanok voltak az elvtársak, mint itthon, ugyanazt mondták.” „Mi védtük mindig Európát, és mit kapunk cserébe? Túlságosan ránk szálltak.” „Az Európai Unió gittegylet.” „Székely zászló és magyar zászló, mellette egy lósörény, ami kiűzi a rossz akaratú emberekből a rosszat.” „Amit tudok tenni a kormány mellett, azt megteszem. Pillanatnyilag csak ennyit, de ha többet kell, akkor többet.”

***

A Magyar Televízió véleménye a tüntetésről és okairól:

Obersovszky Péter MTV-s műsorvezető szerint „sok olyan ember volt a tüntetésen, akinek nem száz százalékig tetszik az, ami történik, de azt gondolták, hogy itt kell lenni”.

Obersovszky Péter szerint szerdán az Európai Parlamentben „ott állt egy megegyezésre kész Dávid, és a Góliátok ordítoztak vele”.

Fricz Tamás: „Átfogó támadás érte Magyarországot.” Az EP-ben „a másik oldalon a támadás volt rendkívül tartalmatlan. Rendkívül felületes, téves, rossz hozzászólások sokasága mutatkozott a baloldali, zöld, liberális és szocialista oldalról, szánalmas volt időnként hallgatni”. „Erre [a tüntetésre] is oda kellene figyelnie Merkel kancellár asszonynak… Ebből le kellene vonni bizonyos tanulságokat Sarkozynek, Merkelnek, az EU vezetőinek.”

Filippov Gábor (Magyar Progresszív Intézet) a Schmitt lemondásáért a Dísz téren rendezett – „Ünnepélyes diplomafosztó” – tüntetésről: akik így és erre az időpontra szervezték ezt a tüntetést, „Schmitt Pálnak és a kormányoldalnak használtak. A kontraszt nagyon látványos volt. Illetve nagyon pártszaga volt ennek a tüntetésnek. Nyilván a kormánypárti tüntetésnek is pártszaga volt… de egy kicsit izzadságszagú volt a Dísz téri, nagyon látványos volt, hogy a Dísz teret sem sikerült megtölteni… kontraproduktív akció volt.”

***

Este hét óra után közterület-fenntartók megkezdték a tér takarítását, a rendőrök pedig a hátrahagyott több száz, még parázsló fáklya és mécses eloltásában segédkeztek.

Az Index tudósítója szerint az Oktogonnál a 4-6-os villamoson a vezető bemondta, hogy a jármű „demokrácia miatt” nem halad tovább.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!