Isten és Trianon
- Részletek
- 2010. máj. 25. kedd, 03:41
- Fekete György
Fekete György
Hazánk történelmében általában hiteltelenek a nyilvános elköteleződések, pontosabban elköteleztetések. Zömmel, valamilyen módon, a társadalom ráncba szedését, valamiféle külső, erőszakos, ideológiai-szakrális jelképekhez igazított egységesítését jelentették. Napjainkban: megéreztetni az állampolgárokkal, hogy – a kommunista rendszer bukása ide vagy oda – biztonságot, nyugalmat, perspektívát az alattvalói lét kínál számukra. Mária országa, a Szentkorona-tan felmelegítése után így köszöntött be legutóbb „A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről” szóló Fidesz-KDNP törvényjavaslat. A jogi köntösbe öltöztetett borzadály előírná a mai Magyarország lakóinak, miképpen viszonyuljanak a trianoni békéhez. Sőt, az individuális szabadságnak is véget vetne, hogy mindenki maga dönthessen szabadon, akar-e egyáltalán viszonyulni Trianonhoz. Tagadhatatlanul kötelezést sejtet: „tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak”. Vagyis a magyarságon belül senkinek nincs joga a „tanúságtétel” tárgyában másként gondolkodni. Ez pedig aggályos. Nem egyszerűen azért, mert az államszocializmus kimúlására húsz évvel a társadalom uralmi átpolitizálásával, az éppen megszületett civil terrénum visszazsugorításával fenyeget. Hanem azért is, mert a – tervezet – Trianon negatív történeti megítélését (ami a maga helyén reális értékelés) annyira aktualizálóan csatolja jelenünk alternatíváihoz, hogy már szinte feszegetni látszik a ránk nézve ma is hatályos párizsi békeszerződést, amely viszont változatlanul nemzetközi garanciája állami létezésünknek.
Trianon kétségtelenül történelmünk egyik leggyászosabb eseménye, s rajtunk múlik, veszélyezteti-e nemzeti jövőnket. Éppen ezért elfogadhatatlan a javaslat átgondolatlansága, felelőtlensége, szakszerűtlensége – és, megkockáztatom, embertelensége. Nézzük részleteiben.
Már a legelső mondat indítása szörnyű: „Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura...” Hiába Abraham Lincoln szavai csengenek vissza (ő a rabszolgák felszabadítása, az amerikai nemzet egyetemes szabadsága mellett érvelt, olyan földön, ahová az alapító bevándorlókat éppen a vallásszabadság tagadói űzték!). Európában, különösen a feudalizmusból, az államegyháziságból későn kikecmergett részén, ezek az utalások nyugtalanító képzeteket keltenek. Visszahátrálunk az állam és az egyház szétválasztása előtti időkbe? Holott az Európai Unió alkotmányának preambulumában se kapott helyet a keresztény eszmerendszernek mint a tagállamokat egybefűző civilizációs általánosságnak a tétele (dacára, hogy az EU alapító nemzeteinek elődei jóval előbb tértek meg őseinknél, meg őket kevésbé kellett kényszeríteni a keresztvíz alá, mint bennünket). Feladjuk az állam, a politikai nyilvánosság szekularizált jellegét? Avagy új vezetőink beérik a Horthy-korszak félfeudális, neobarokk díszleteinek újra színpadra állításával? Egyáltalán: mi indokolja e korhadt szimbólumtákolmány előkaparását? Mi szükség van e szemléletet állam-, illetve politikaszervezésre használni? És éppen nálunk? Hát itt a kommunista rendszerek brutális, vallásüldöző szakaszát is megterhelte a hit – emberi szellemet gúzsba kötő – túlterjeszkedése! Tragikomikus emlékünk: a leningrádi egyetem pártbizottsága megszavazta, hogy a világegyetem nem tágul…
Ha e javaslat törvényerőre emelkedik, mellőzhetetlen gyakorlati kérdéseket vet föl. Miként érinti a többistenhivő, meg a vallástalan, illetve istentagadó, de okmányaik szerint magyar állampolgárságú embereket? Kizárólag a vallásos hit megsértése lélekbántás, illetve személyiség elleni támadás? Az istentagadás hitének és/vagy az isten iránti közömbösségnek a megbélyegzése, még ha közvetett is, nem az? Avagy: miért ne vallhatná majd az „istentelen” polgár, hogy e törvény rá nem vonatkozik.
A javaslat másik nagy negatívuma. A trianoni béke hatását értékelve ugyan figyelmeztet, hogy ne feledjük számon tartani a „más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is”, azonban elhallgatja, hogy e békediktátumért való hibáztatással terebélyesedett ki a Horthy-korszakban a politikai antiszemitizmus állami védnökölése. Elmondja, miféle erőkkel szövetkezett a Magyar Királyság a revízió érdekében, de elbeszélésmódja igen sajátos! Tudniillik, „az idegen [sic!] hatalmak segítségével végrehajtott … határmódosítás” tényét rögzíti, azonban „titokban” hagyja, hogy ezek a hatalmak a náci Németország és a fasiszta Olaszország. Kimarad az átmenetileg és részlegesen „sikeres” revízió leggyászosabb, a nemzet lelki egészségét leginkább roncsoló következményére való bármiféle emlékezés. Hogy Horthy a korábbi határváltoztatásokkal tágított „Csonkaország” – akkor már csupán formai – szuverenitásáért cserébe szemet hunyt a teljes, Budapesten kívüli zsidó magyarság (beleértve a visszacsatolt területeken élőket is) – magyar közigazgatási apparátussal és csendőrséggel történő – halálba deportálása felett. Megkoronázása e hamis és gonosz történeti narratívának a javaslatot záró Indokolás: „a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája”. Nem Auschwitz… Holott a holokauszt itthoni áldozatai magyar zsidók voltak, magyar emberek: 550-600 ezren. Akiket – e törvényjavaslat elfogadásával – hazájuk másodszor is kitagad. Haló poraikban. Egyébként zömüknek pora sincs, füstté váltak. Ez a III. Magyar Köztársaság erkölcsisége? – 2000-ben a FIDESZ országgyűlési döntésre taksálta a holokauszt-emléknap bevezetését, ellenben Trianon megörökítését, tíz év elteltével, törvényt érdemlőnek…
A javaslat óhatatlanul ellenünk hangolja a szomszéd országok többségi nemzeteit. Közvetett formában, ám szövegszerűen meglebegteti az újabb revízió igénylését részünkről. Ily módon az irredenta-nacionalista kardcsörtetés felelevenítését, a Kárpát-medencei társnemzetek közötti háborús feszültséget előrajzoló kör bezárulhat. Kockáztatva gyerekeink életét. Akiknek zsigerei – mivel a generációs láncban többszörösen békeviseltek – nem viszolyognak a fegyveres pusztítástól és a fegyverektől pusztulástól.
Mindezek miatt nem maradhat csendben egyetlen magyar hazafi se, egyetlen demokratikus és humánus ember se közülünk. Ráadásul Románia, Szlovákia, Szlovénia már velünk együtt EU-tagok. Akkor mit számít, hogy hol áll a bakterház?
Ámbátor ez az egész csel is lehet: figyelemelterelés. Ez se becsületes, de legalább kevesebb bajjal fenyegető műsora lenne számos politikusunknak.