Nyilatkozat az Igazság Baráti Társaság alapeszméiről (1993)
- Részletek
- 2012. január 21. szombat, 03:26
- Lőcsei Pál
Lőcsei Pál a nyilatkozatot először a Társaság alakuló ülésén, 1993. június 4-én olvasta fel, Obersovszky Gyula őrbottyányi házában. A szöveg nyomtatásban a Kritika című folyóirat 1993. 9. számában jelent meg.
Lőcsei Pál (1922–2007) tiszteletére és emlékére közöljük újra. Ma 90 éve született.
Mi, az Igazság Baráti Társaság tagjai – attól az őszinte szándéktól vezetve, hogy
a) önmagunkat és egymást jobban megismerjük,
b) a bennünket összefűző gondolati és érzelmi kötelékeket erősítsük,
c) hazánk és a nagyvilág korszakváltó átalakulásának probléma-rengetegében eligazodásunkat előmozdítsuk
– az alábbiakban tömör kivonatát adjuk világnézetünknek és életfelfogásunknak, ember- és nemzeteszményünknek, morális és etikai alapállásunknak és mindezzel összhangban azoknak az időt álló értékeknek, melyeket megóvásra, gyarapításra és a következő nemzedékek számára továbbadásra érdemesnek tartunk.
I.
Önmagunk meghatározásának egyik saroktétele, hogy emberek vagyunk: tagjai a csaknem hatmilliárd lelket számláló emberiségnek, mellyel összeköt a súlyos kiváltság, hogy a föld élőlényei közül kizárólag mi, emberek vagyunk tudatában létezésünk határainak, halálunk bizonyosságának. Ez a tragikus és egyben felmagasztosító kiváltság egyesít bennünket minden jóakaratú embertársunkkal az élet szentségének tiszteletében és abban a közös szándékban, hogy az életet épségben és egészségben, minél kevesebb szenvedés árán, szeretettől és megbecsüléstől övezve, hasznos munkálkodás és az utódainkról való gondoskodás közepette éljük végig. A szándékok, vágyak, célok e természetes közössége barátunkká tehet minden embert – bárhol született is, bármilyen legyen bőrszíne, fejformája, bárhogyan fohászkodik istenéhez, bármi legyen is kenyérkereső foglalkozása. Tengernyi erőfeszítésével és kiapadhatatlan leleményével az egyetemes emberiség hozta létre legutóbbi nyolc-tízezer éves története folyamán azt a kultúrát és civilizációt, amely – számtalan más korszakos vívmányával együtt – a logikus gondolkodás, az írásbeliség szabályainak megismertetésével, a számrendszerek használatának megtanításával, a közlekedés és háztartás modern gépeinek elterjesztésével, a távbeszélés és távolbalátás készülékeinek otthonunkba juttatásával részese lett mindennapos szellemi és fizikai élettevékenységünknek.
II.
Önmeghatározásunk másik sarktétele, hogy magyarok vagyunk: tagjai az emberiségnél szűkebb és intimebb családnak, a Duna-Tisza tájain élő magyar népnek, az 1100 éves államszervezői és államfenntartó múlttal bíró magyar nemzetnek. Önbecsülésünk és önértékelésünk szilárd alapja az a történelmi teljesítmény, amely bennünket – lényeges és tartós megszorítások ellenére – a középkortól napjainkig részesévé tett az európai fejlődés gazdasági, társadalmi és spirituális áramlatainak. Bizonyságul elegendő a Kárpát-medencében élő népek iránt türelmet hirdető szentistváni intelemre, a lángelmék sorát felvonultató reformkorra, a végül, de nem utolsósorban 1848 és 1956 forradalmaira utalnunk, melyek népünket az egyén, a nemzet és a világ szabadságáért vívott örök küzdelem első vonalába állították.
De történelemkönyvünk aranylapjai senkit sem jogosítanak fel arra, hogy kitépje belőle a fekete lapokat, vagy megpróbálja kifehéríteni őket. Márpedig aki az 1920-as trianoni békeszerződés igazságtalanságai ellen akként szól, hogy szava sincs a kiegyezés utáni magyar állam nemzetiségi politikájának fogyatékosságairól, s az elcsatolt területek szlovák, román, szerb lakosságának egykori és mai számarányairól, aki az 1947-es párizsi békeszerződést oly módon kárhoztatja, hogy közben hallgat a hitleri Németország hódító háborúiban való részvételünkről, az nem a reális nemzeti önismeret, a világgal elfogadtatható nemzeti önértékelés képességét, hanem a nemzeti önimádat és felfuvalkodottság hajlamát növeli honfitársaiban.
Nehezen, nagy sokára és drágán visszaszerzett nemzeti függetlenségünk megóvása, elbizakodottságtól mentes méltóságtudatunk kialakítása, valódi nemzeti értékeinkkel való azonosulásunk csakis akkor érhető el, ha türelmesen munkálkodunk a magunk és szomszédaink, a magunk és Európa érdekeinek egyenjogú egyeztetésén; ha ellenállunk az idegen minták szolgai követésére ösztönző politikai, gazdasági és kulturális irányzatok nyomásának; ha a nemzetközi, regionális és kétoldalú tárgyalások fórumain elvszerűen és következetesen – de ugyanakkor a partnerállamok szuverenitására is tekintettel – küzdünk a határainkon túli magyarok emberi és nemzetiségi jogainak érvényesítéséért.
Quod est veritas? – Krisztus és Pilátus (Nyikolaj Ge, 1890) – Wikimedia
III.
Civilizációnk története nemcsak a technikai csodák sorozatát létrehozó ember zsenialitását bizonyította, hanem képtelenségét is arra, hogy erkölcsi fejlődése lépést tartson termelő és szolgáltató apparátusának technikai tökéletesedésével. Végéhez közeledő második évezredünk s benne most búcsúzó 20. századunk kegyetlen és véres tömegpusztító háborúk hosszú sorát, s a köztük lévő szünetekben a félelemmel és kétségekkel terhes hidegháborúk korszakait produkálta.
Egyetemes és magyar történelmünk szorongást és csüggedést keltő mozzanatainak túlsúlya a reményt és optimizmust erősítő fejleményekkel szemben – anyagi és szellemi, tér- és időbeli tényezők bonyolult kölcsönhatásának terméke.
Közülük egyik legszívósabb s ezért legkevésbé semlegesíthető: a politika és erkölcs eredendő szétválása, mindmáig kibékíthetetlen ellentéte. Ez a folyamatosan érvényesülő antagonizmus szerte a világon és hazánkban az emberekkel elfogadtatta, előttük természetessé és magától értetődővé tette, hogy a politika néhány arra hivatott ember, legfeljebb embercsoport kiváltsága, és eszköztárában időtlen idők óta ott van és ott lesz a hazugság és képmutatás, a porhintés és népcsalás, a cselszövés és árulás – mint a hatalomszerzés és -megtartás megannyi fegyvere.
Az Igazság Baráti Társaság szólni és tenni kíván a politika és erkölcs ősi meghasonlása, társadalmi rétegeket és osztályokat, népeket és nemzeteket szerencsétlenségbe taszító szembenállása, értékromboló antagonizmusa ellen. Tudjuk, hogy a politika és a morál összebékítése, egységes működtetése: utópia. De mindjárt hozzátesszük: pozitív, értékteremtő utópia! Olyan alapeszme, melynek a beláthatatlan jövőbe vesző megvalósulása felé – ha csak milliméterekkel is – közelíteni éppoly ősi vágya az embernek, mint megérkezni a szabadság és testvériség, a béke és igazságosság társadalmába.
Mi, a társaság tagjai, nem óhajtunk semmiféle hatalom részeseivé, birtoklóivá válni. Civil társadalmunk tagjaiként emberi és politikai jogainkat akként kívánjuk gyakorolni, hogy ezzel elősegítsük a demokrácia néptől és csakis a néptől származtatható alkotmányos rendjének kiteljesedését, és védelmét bármely irányból jövő antidemokratikus, tehát életképtelen szélsőséges áramlattal szemben.
Ha szakmánk, foglalkozásunk lelkiismeretes gyakorlásának elismeréseként polgártársaink, szabadon szerveződő közösségeink, intézményeink közülünk bárkit a közélet valamely posztjára állítana, őrhelyünket kizárólag a mindenkori hatalom ellenőrzésére, esetleges elfajulási tüneteinek feltárására, az egyénnek az állami túlhatalommal szembeni oltalmazására, a társadalom létfenntartási gondokkal, betegségekkel, öregséggel, magánnyal küszködő rétegeinek felkarolására akarjuk és fogjuk felhasználni.
Szeretet és békeség, türelem és belátás, szolidaritás és részvét, szabadság és felelősség – ezeknek az eszméknek a jegyében kívánjuk az Igazság Baráti Társaságot a jó és igaz emberek otthonos, meleg fészkévé alakítani.
______________
Lásd még: „Érdemes volt?” – Lőcsei Pál könyvéről a Galamusban
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
