Pimasz rehabilitálások, Olaszországban
- Részletek
- 2010. máj. 24. hétfő, 02:51
- Karl Pfeifer
Karl Pfeifer
Megtisztelő volt számomra, hogy április végén meghívtak Dél-Tirolba.
Egy hét alatt négy esti vitán vettem részt – este négy különböző fórumon, nappal öt iskolában –, amelyeken a téma az ausztriai szélsőjobb és a dél-tiroli helyzet volt.
Mint Berlusconi kormányzása alatt egész Olaszországban, Dél-Tirolban is a fasiszta rendszer pimasz rehabilitása folyik. Indro Montanelli már az első Berlusconi kormányról 2000-ben megjegyezte: „Ez a legrosszabb Itália, amelyet valaha is láttam, és rossz Itáliákat hosszú életemben sokat láttam. A berlusconizmus (lehet orbánizmusról is beszélni, vagy még nem?) üledék, amely a kútból felfelé bugyog“.
Persze meg kell jegyezni, hogy Berlusconi nem profasiszta. Már csak azért sem, mert olyan családból származik, amely a fasizmus alatt szenvedett. Ugyanakkor Berlusconi harcol az antifasizmus ellen, mert ez lehetőséget ad számára a baloldal megtámadására. Igaz, a 300 ezer olasz partizán, aki Mussolini és a német megszállás ellen küzdött, egyedül nem tudta volna felszabadítani Itáliát, de a kommunisták és szocialisták, akik ebben az ellenállásban vezető szerepet játszottak, az új, demokratikus Itália szellemi életében hegemóniát élveztek (Gramsci értelmében, annyiban, hogy például a nagy írók, filmkészítők közéjük tartoztak).
A fasizmus az olaszok történelmi tudatában szégyenfoltként van jelen, aminek azonban nem ugyanaz a jelentése, mint a németeknél, ahol a nácizmus olyan árnyék, amelyből lehetetlen kilépni. Berlusconi 2005-ben újságírók előtt kijelentette: „Léteztek a borzalmas faji törvények, mert Hitlerrel együtt meg akarták nyerni a háborút. A fasizmusnak Itáliában van némi szégyen jellege, de semmi olyan nincs benne, hogy összehasonlítható lenne a nácizmussal vagy a kommunizmussal.“ S amíg a kormányfő a baloldalt támadja az ilyen mondataival, addig a szélsőjobboldali pártok ezeket amnesztia értékű kijelentéseknek értelmezhetik, és a megerősödésükhöz használhatják. A fasizmusnak ez a szerecsenmosdatása oda vezet, hogy sok helyen újra bevezetnek fasiszta hagyományokat. Francesco Rutelli, zöld polgármester Rómában már 1995-ben megkísérelte, hogy a fasiszta oktatási miniszterről, Giuseppe Bottairól nevezzen el utcát. Majdnem sikerült neki. És ez csak egy példa.
Azt, hogy az olasz fasizmus gyilkos rendszer volt, és hogy Mussolini fő bűnöseként legalább egymillió ember haláláért felelős, a revizionisták elhallgatják, s így a fiatal olaszok között terjed a történelmi analfabetizmus. Huszonöt százalékuk pozitívan vélekedik Mussoliniről. Ugyanakkor a 300 ezer partizán működését a háború után kissé túlbecsülték, amit viszont egy olyan revizionizmus követett, amely a gyilkos fekete rendszert nosztalgikus szappanoperává bagatellizálta. És ami még veszélyesebb: ez a bagatellizálás háttérbe szorította a kritikaképességet és az erkölcsi mércét.
Dél-Tirolban sajátos helyzet alakult ki. Mivel a fasizmus ideje alatt ott a németajkúakat megpróbálták erőszakosan asszimilálni, az olasz fasizmus ma sem népszerű az ott élő németajkúak köreiben. Az osztrák szélsőjobb mégis szerez híveket magának Dél-Tirolban is, hiszen ők ma azt állítják, hogy miután az olaszok nem akartak többé a németek oldalán harcolni, 1943-ban „felszabadították“ Dél-Tirolt. Ezzel sokak körében el tudják feledtetni, hogy 1938 után cserben hagyták a németajkú kisebbséget.
Ezeken a vitákon visszatérő téma, hogy a Jobbik osztrák testvérpártja, az FPÖ népszavazást javasol: Dél-Tirolban szeretné megkérdezni a lakosságot, hogy nem akarnának-e ismét Ausztriához tartozni. Olyan javaslat is elhangzott, hogy adják meg a németajkúaknak az osztrák állampolgárságot. Az osztrák parlament volt néppárti elnöke, Andreas Khol ezt a kettős állampolgárságot „értelmetlennek, veszélyesnek és nem keresztülvihetőnek“ minősítette. Illúzió azt hinni, hogy egy ilyen alkotmányváltoztatás mellett kiállna a többség az osztrák parlamentben.
Ausztriában és Dél-Tirolban a németajkúak zöme ezt „Schnapsidee”-nek, ostoba ötletnek minősíti. Itt már csak nagyon kevesen keseregnek a saint-germaini békeszerződés miatt.
Dél-Tirol Olaszország egyik leggazdagabb tartománya, amely – épp azért, mert a mindennapi életben a németajkúak és az olaszok békében élnek egymással – nagyon vonzó hely a turisták számára. Egy hétfő reggelen megfigyeltem az egyik presszóban, ahogyan négy dél-tiroli először németül kezdett beszélgetni a vasárnapi focimeccsről, majd amikor átült hozzájuk egy olaszul beszélő férfi egy olasz sportújsággal, egy pillanat alatt, természetes módon, olaszra váltottak.
Öt német nyelvű iskolában is jártam mint „Zeitzeuge” (kortárs, szemtanú). Az utolsó napon Dél-Tirolban, a merani szállóiskolába mentem el, Peter Enz katolikus hittantanár meghívására. A fiatalok sok kérdést föltettek nekem. Az egyikük azt kérdezte, hogy mit mondanék egy olyan fiatalnak, aki neonáci társaságba keveredett. Ez egyáltalán nem lepett meg, mert épp akkor ítélt el egy törvényszék több dél-tiroli neonácit.
Először azt hittem, hogy ő maga az egyik ilyen fiatal, de később megtudtam a hittantanártól, hogy ez a fiú folyamatosan vitában áll egy barátjával, aki ilyen társaságba keveredett. Azt mondtam nekik: Figyelmeztetném, hogy a gyűlölet elsősorban annak árt, aki gyűlöl, és hogy előbb-utóbb a törvényekkel kerül összeütközésbe. A neonácik azt állítják magukról, hogy ők patrióták. Ezért megkérdezném tőlük: ki dobta oda Dél-Tirolt Mussolininek? Emlékeztettem őket, hogy miután a nácik 1938-ban megegyeztek Mussolinivel, a nácik arra szólították fel a dél-tiroli németajkúkat 1939-ben, hogy hagyják ott a hazájukat. Az ottani nácik azt harsogták: „Fel kell áldoznunk a hazánkat a Führernek!” S valóban: 75 ezer dél tiroli települt át Németországba. Ahol a többségük hamar kiábrándult a Harmadik Birodalomból.
Peter Enz katolikus hittantanár, aki a konzervatív dél tiroli néppárt (az olasz demokratikus baloldal szövetségese) jelöltje volt a merani helyi választáson, elmondta: három német nyelvű szállodaiskola is megegyezett, hogy együtt harcolnak a rasszizmus ellen. Ennek a programnak a keretében hívtak meg engem is mint a nemzetiszocializmus egyik túlélőjét.
Való igaz: ezt a harcot nemcsak a baloldalnak kell megvívnia. Mert, ahogy az angolok mondják: It is not a question of right or left, but of right or wrong.