rss      tw      fb
Keres

A belga Praet az EKB új vezető közgazdásza

MTI 2012. január 3., kedd 16:52

Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsa tagjai közül a belga Peter Praetet nevezte meg a szervezet új vezető közgazdászának - tájékoztatott kedden az EKB.

Praet, aki 2011. júniusa óta tagja az igazgatótanácsnak, a szerevezettől távozó Jürgen Stark helybe léphet. Először fordul el az EKB történetében, hogy nem német tölti be a vezető közgazdász tisztségét. Stark előtt Ottmar Issing volt a közgazdasági részleg vezetője.

Praet a gazdasági osztályon kívül a humán erőforrásokat, a szervezeti költségvetést, illetve a kifutó TARGET-2 értékpapír-piaci programot irányítja majd.

Az EKB közlése szerint a január 1-jével kinevezett német Jörg Asmussen felel majd a nemzetközi, illetve euróövezeti kapcsolatokért. Ennek értelmében ő képviseli majd a szervezetet nemzetközi egyeztető fórumokon, így az Euró Munkacsoport ülésein, továbbá Mario Draghi elnökkel, illetve Vitor Constancio alelnökkel együtt részt vesz majd az Eurocsoport, az Ecofin, illetve az Európai Tanács ülésein. A német szakember ezen felül a jogi szolgáltatásokért, az EKB új épületéért, illetve a washingtoni állandó képviseletért is felel majd.

A szintén az év eleje óta Frankfurtban dolgozó francia Benoit Coeuré március elsejétől a nyíltpiaci műveleteket, azonnali hatállyal pedig a fizetési rendszereket és a piaci infrastruktúrát irányítja.

A spanyol José Manuel Gonzalez-Paramo felel február végéig a nyílpiaci műveletekért. Az igazgatótanács döntése értelemében - azonnali hatállyal - a kutatási, statisztikai, illetve bankjegy területeket vezeti.

Az EKB igazgatótanácsi feladatainak újraosztása azért vált szükségessé, mivel az elmúlt évben Jürgen Stark, a szervezet korábbi vezető közgazdásza, illetve az olasz Lorenzo Bini-Smaghi is távozását jelentette be.

Elemzők leginkább a monetáris döntéshozatal előkészítésében kulcsszerepet betöltő vezető közgazdász kilétére volt kíváncsi. Piaci vélemények szerint Praet kinevezése kompromisszum lehet a két nagy euróövezeti hatalom, Franciaország és Németország részéről.