rss      tw      fb
Keres

Oroszország szerint Iránnak nincsenek nagy hatótávolságú rakétái

MTI 2012. január 3., kedd 10:13

Iránnak nincsenek nagy hatótávolságú rakétái - közölte kedden az orosz védelmi tárca azzal összefüggésben, hogy Teherán próbák sorozatát hajtotta végre különböző típusú rakétákkal a Perzsa-öbölben végzett hadgyakorlata során.

Vagyim Koval, az orosz hadászati rakétacsapatok szóvivője az Interfax hírügynökségnek azt mondta: Irán nem rendelkezik a közepes hatótávolságú vagy nagy hatótávolságú hadászati rakéták előállításához szükséges technológiával, és a közeljövőben nem is várható, hogy képes lesz ilyenek előállítására.

Irán hétfőn számolt be három rakétakísérletről a Hormuzi-szoros térségében; a világ kőolajforgalmának mintegy 40 százaléka ott zajlik. A nyugati országok ezzel egy időben arra készülnek, hogy újabb, Irán érintő büntetőintézkedésekről rendeljenek el.

Mint France24 francia hírtévé megírta, a hétfőn kipróbált rakéták közül kettő - Kader és Núr - hatótávolsága 200 kilométer. Ez általában rövid hatótávolságúnak számít, ennek ellenére az iráni tömegtájékoztatási eszközök és a haditengerészet szóvivője az egyiket nagy hatótávolságúnak nevezte. A harmadik, egy Naszr típusú, hajók ellen bevethető rakéta volt 35 kilométeres hatótávolsággal.

A francia hírtévé rámutatott: Moszkva viszonylag szoros kapcsolatokat ápol Teheránnal, amelynek megépítette első atomerőművét a dél-iráni Busehrben. Oroszország még nukleáris fűtőanyagot is szállított az ottani reaktorhoz.

Moszkva korábban, a nyugati országokkal együtt, aggodalmát fejezte ki az iráni nukleáris programmal kapcsolatban, de nyilvánosan nem vádolta meg Teheránt azzal, hogy atomfegyver előállítására törekszik, illetve folyamatosan azt mondja, a kérdést a diplomácia útján kell rendezni.

Franciaország hétfőn a nemzetközi közösség számára nagyon rossz jelnek nevezte az iráni rakétakísérleteket. Bernard Valero külügyi szóvivő kijelentette: "Nagyon sajnáljuk azt az igen rossz jelet, amelyet a nemzetközi közösség számára küldtek az Irán által bejelentett, az országban folyó hadgyakorlat keretében végrehajtott legutóbbi rakétakísérlettel. Emlékeztetünk arra, hogy az Irán által kidolgozott ballisztikusrakéta-program mély aggodalomra ad okot a nemzetközi közösség körében. Ezért tilt meg az 1929. (ENSZ BT-) határozat Irán számára bármilyen, atomtöltet hordozására alkalmas ballisztikus rakétával végzett kísérletet" - tette hozzá.

Párizs egyben megismételte, hogy fenn kell tartani a Hormuzi-szorosban való közlekedés szabadságát biztosító légkört.

Az iráni hatóságok az utóbbi napokban azzal fenyegetőztek, hogy lezárják a tengerszorost, ha szankciókkal sújtják olajexportjukat.

htttp://www.france24.com/en/20120103-russia-says-iran-has-no-long-range-missiles