rss      tw      fb
Keres

A „többségi demokrácia”



A Fidesz vezető politikusai az elmúlt év vége felé számos interjút adtak. Ebbe a sorba illik  hvg.hu Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével készített beszélgetése. Lázárról régóta tudni, hogy a politikusok azon csoportjához tartozik, akik karrierjük érdekében bármit hajlandók ki- és elmondani, s ha szükséges, az éjszakát is nappalnak látják és láttatják. Így az ember többé-kevésbé már előre sejtheti, miről is beszél egy-egy interjúban a frakcióvezető. Mindennek fényében aligha meglepő, ha az EU elnökének azt a megállapítását, hogy „Magyarország pénzügyi és gazdasági gondjai elsősorban a belpolitikai döntésekre vezethetők vissza” nem tartja objektívnek. Nyilván abból indul ki, hogy az egyébként ugyancsak néppárti Barrosót félrevezették a szocialisták. S egyébként is, ő, Lázár, jobban tudja, mi az objektív helyzet (nyilván ezért nem beszél róla soha). Az sem meglepő, hogy az Egyesült Államok kormányának a magyarországi demokrácia iránt érzett aggodalmát egyszerűen arra a tényre vezeti vissza, hogy ott most demokrata kormány van hatalmon, amely nem szereti a Fideszt, ezért a figyelmeztetések. Hogy egy sor más európai ország miért hívja fel a figyelmet a magyar demokrácia torzulásaira, a demokratikus intézmények leépítésére, arról a frakcióvezető természetesen hallgat. Az interjú, amely eddig a kormánypárti politikusokra jellemző semmitmondás és mellébeszélés okán szinte a teljes érdektelenségbe fullad, a vége felé – mondjuk így – érdekes fordulatot vesz. Az interjú készítője ugyanis rákérdez, miért kell a házszabályt úgy megváltoztatni, hogy az lényegében megszünteti, de legalábbis lehetetlenné teszi az egyes törvényjavaslatokról folyó vitát az Országgyűlésben. Lázár szerint vannak olyan helyzetek, amikor nagyon gyors kormányzati döntésekre van szükség, s ezért teremtenek lehetőséget „egy különleges eljárásra”. Majd hozzáteszi: „Inkább ez, mint a rendeleti kormányzás.” És itt érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkozni az olvasottakon. Milyen helyzetekről beszél a frakcióvezető? Melyek azok a helyzetek, amelyek olyan gyors döntéseket igényelnek, hogy még a demokratikus parlamenti vitának sem hagynak teret? És mi az, hogy „rendeleti kormányzás”? Hogyan vetődik fel egyáltalán ez az ötlet? Hol van még egy válság sújtotta európai ország – beleértve Görögországot és Olaszországot −, ahol a rendeleti kormányzás gondolata egyáltalán felbukkant? Tudjuk jól, sehol, a kérdés költői, a jelenlegi válság semmilyen módon sem legitimál egy ilyen felvetést. De persze nem is erről van szó, hanem azokról a cinikus és erkölcstelen eszközökről, amelyekkel a kormánypárt lépésről lépésre korlátozza a demokráciát, s teszi ellenőrizhetetlenné a hatalmát.

Lázár aztán nem is tétovázik, s az egyik következő kérdésre adott válaszában kifejti, hogy Magyarországon többségi demokráciára van szükség, mert „a többségi demokrácia hatékonyabb, gyorsabb és tisztább felelősségi viszonyokat teremt”. Sőt, szerinte az sem baj, ha a választási eredmények nyomán akár 180 fokos fordulatot vesz a politika, annak, aki elnyeri a választók többségének a bizalmát, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy végigvigye a programját. Majd azt is hozzáteszi, hogy az 1989–90-ben „sok-sok amerikai segítséggel” létrejött konszenzuális demokrácia nem jó rendszer, mert „rossz kompromisszumok születtek”, s „erre 2010-ben ráment az ország”. Lázár ebben a néhány mondatban kristálytisztán megfogalmazta azt a mélyen demokráciaellenes politikai filozófiát, amely a jelenlegi kormányt és egész tevékenységét jellemzi és irányítja. A kormány eddigi tevékenysége, az új törvények alapján persze nyilvánvaló, hogy a többségi demokrácia eszméje – akárcsak az Orbán Viktor által emlegetett „centrális politikai erőtér” – semmi más célt nem szolgál, mint a Fidesz korlátlan hatalmi törekvéseinek legitimációját. A választójogi törvény, az átrajzolt szavazókörzetek, a győztes mindent visz elve a Fidesz-féle többségi demokrácia megteremtésének legfőbb technikai eszközei. Amikor pedig a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott karácsonyi interjújában arról elmélkedik, hogy már nem fogadja el a politika hagyományos közvetítői eszközeit, hanem csak az emberekkel való közvetlen kapcsolatra épít, akkor még világosabban látszik, a többségi demokrácia érvényesítése a Fidesz politikájában egyet jelent a demokratikus intézmények kikapcsolásával. S abban is biztosak lehetünk, hogy minél inkább fogy a többségük, minél inkább csökken társadalmi támogatottságuk, annál görcsösebben fognak ragaszkodni a többségi demokrácia általuk vallott felfogásához. Hiszen ezzel gondolják legitimálni a liberális demokrácia megsemmisítését, a köztársaság elpusztítását. Más érv ugyanis, amire támaszkodhatnának, nincs. Azt pedig, ami az igazság – nekünk a hatalom kell minden áron – nem mondhatják. Legalábbis egyelőre nem. Éppen ezért különösen cinikus a 180 fokos fordulat emlegetése, hiszen maga Lázár János, és persze a kormány meg a kormánypárt, minden erejével azon dolgozik, hogy bármiféle politikai fordulatnak még a lehetőségét is megakadályozza. S ebben a „munkájában” semmiféle csúsztatástól, mellébeszéléstől, semmiféle nemtelen eszköztől nem riad vissza. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy éppen az a forgatókönyv teszi végérvényesen tönkre az országot, amely ezekre a 180 fokos fordulatokra, a „csináljon a többség azt, amit akar” elvére épül. Az ország, a társadalom ugyanis pontosan abban megy tönkre, hogy a mindenkori kormány és a mindenkori ellenzék között nincs semmiféle egyetértés a társadalom jövőjét, a gazdasági, társadalmi élet alapelveit, meghatározó értékeit illetően. De ez persze nem véletlen. A Fidesz 2002 és 2010 között folytatott, a végtelenségig felelőtlen ellenzéki politikájának pontosan ez volt a célja. A politikai párbeszéd ellehetetlenítése, a társadalomban meglévő árkok további elmélyítése, a gazdasági, társadalmi modernizáció minden erővel és minden eszközzel való hátráltatása, a politikai ellenfelek megbélyegzése és ellenséggé nyilvánítása. Most kormányon csak folytatja ezt a politikát, mindannyiunk kárára. Hiszen éppen az lenne a lényeg, hogy a gazdaságpolitikában, az oktatásban, az egészségügyben, általában a strukturális reformok ügyében legyenek minden demokratikus párt által elfogadott alapelvek, hogy ne kelljen négyévente mindent elölről, illetve újrakezdeni. Lázár és a Fidesz azonban pontosan ezt a megegyezésen alapuló politikát utasítja el, mégpedig azért, mert az országot, a társadalmat, az államot egyetlen párttal azonosítja. S ez a diktatórikus gondolkodás és politika egyik legfőbb jellemzője.

Van itt azonban még egy probléma. A frakcióvezető tesz egy megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy már csak azért sem érti a kormányt érintő kritikákat, mert más európai országokban is többségi demokrácia van. Ez a kitétel arról tanúskodik, hogy Lázár vagy tudatosan félre akarja vezetni olvasóit, vagy egyszerűen nem érti azt, amiről beszél. S ha ez utóbbi az igaz, akkor nyilvánvalóan nem érti a kormány tevékenységét bíráló megnyilvánulásokat sem. Magától értetődően a demokráciának az a lényege, hogy a választásokon parlamenti többséget szerzett párt vagy pártok gyakorolják a politikai hatalmat, és viselik a felelősséget döntéseikért. Az is nyilvánvaló, hogy a parlamenti többség következetesen kiáll a saját elképzelései mellett, azaz megszavazza azt a politikai programot, amely győzelemre segítette őt. De a többség, a többségi program megvalósítása nem az ellenvélemények elfojtását jelenti, nem azt célozza. Szerencsésebb országokban a többségnek van annyi politikai és erkölcsi bátorsága, hogy folyamatosan egyeztet az ellenzékkel, a kisebbséggel – különösen a nagy horderejű politikai, gazdasági, társadalmi kérdésekben. Sőt, ha ez szükséges, akkor kompromisszumokat köt, lassabban, de a társadalmi békét megőrizve, az ellenzéket a döntéshozatali folyamatokba bevonva halad előre. Azaz más európai országokban a többségi demokrácia nem állítható szembe úgy a konszenzuális demokráciával, mint ahogyan azt Lázár teszi. Más – hadd mondjam még egyszer −, szerencsésebb európai országokban a többség nem tart eleve rossznak minden kompromisszumot, nem arra használja politikai erejét, hogy ellehetetlenítse, elnémítsa az őt kritizáló, bíráló médiát, hogy mindenhova saját hűséges pártkatonáit ültesse, hogy kénye-kedve szerint módosítgassa az alkotmányt, hogy korlátozza a független intézmények működését, hogy saját céljainak megfelelően alakítsa át az igazságszolgáltatást, hogy politikai ellenfeleit elítélő, megbélyegző törvényeket hozzon, hogy a mindennapi élet szabadságát megnyirbálva saját ideológiáját kényszerítse rá a társadalomra – és folytathatnám a sort. De nem érdemes. Hiszen tudjuk, látjuk, hogy a többségi demokrácia emlegetése Magyarországon semmi más célt nem szolgál, mint a kormánypárt akaratának korlátlan érvényesítését. A Fidesz nemcsak gazdaság- és társadalompolitikai dilettantizmusa miatt alkalmatlan a kormányzásra. Hanem azért is – vagy talán elsősorban azért −, mert nem érti, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyja, hogy a demokráciának, a demokratikus politikának nem az egyszínűség a lényege, hanem a sok különböző társadalmi csoport és kulturális miliő, az eltérő érdekek és különböző értékrendszerek közötti közvetítésé. Nem érti, vagy nem akarja érteni, a politikának nem az a feladata, hogy mindenkit, az egész társadalmat ugyanabba a skatulyába gyömöszölje be, hogy a sokféleséget elnyomja, hanem sokkal inkább az, hogy mindenki számára megteremtse a társadalmi, politikai életben való tényleges részvétel lehetőségét.


flickr/Nwardez

A legutóbbi választások óta eltelt időszak azt bizonyítja, hogy a Fidesz erre, azaz a modern társadalmak kívánalmainak megfelelő politikára alkalmatlan. Nincs meg hozzá sem a politikai akarata, sem az erkölcsi bátorsága, sem a kulturális készsége. Ezért menekül a „gazdasági függetlenség”, a „nemzeti érdek”, a „szabadságharc” hamis mítoszaiba, ezért próbál minden vele nem egyező politikai erőt, társadalmi csoportot, kulturális kezdeményezést kiszorítani, kirekeszteni, megbélyegezni. 2012 elejére egyértelműen kiderült: a Fidesz arra használta kormányzati hatalmát, a parlamenti többséget, hogy a demokrácia eszközeivel kiépítse egy újabb „puha diktatúra” alapjait. S hogy ne legyen félreértés, az „új államalapítást” látványos módon ünnepli meg az Operaházban. A Fidesz látszólag hatalma csúcsára jutott. A valóságban azonban 2012 a nagy kudarcok éve lesz, a nagy összeomlás első lépcsője. De nemcsak azért, mert a kormány mozgástere egyre szűkülni fog, a gazdasági helyzet egyre drámaibbá válik, s egyre nyilvánvalóbb lesz a kormány politikájának minden káros következménye. Hanem elsősorban azért, mert a következő évben a társadalom minden rétege kíméletlenül szembesülni fog azzal, hol és hogyan korlátozza szabadságát, esélyeit, lehetőségeit, az életét ez a „puha diktatúra”. Hogy a társadalmi életben maradás, az előre haladás elsőrendű követelménye egyre inkább a megalkuvás, az „együtt úszni az árral” elve lesz. S ez a felismerés, ennek a felismerésnek a következményei, a belőlük levont tanulság lesz az első lényegi lépés azon az úton, amely a kormány bukásához vezet. Mert ez a Magyarország már régen nem az a Magyarország. De ezt majd ők is megtapasztalják a saját bőrükön.


Niedermüller Péter kulturális antropológus,
a Galamus-csoport volt tagja,
a Demokratikus Koalíció alelnöke



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!