rss      tw      fb
Keres

A véltnél nagyobb lehet a PIP-mellimplantátumok szakadásveszélye

MTI 2012. január 2., hétfő 9:02

A kozmetikai műtéteket végző legnagyobb brit hálózat adatai szerint a hibás francia gyártmányú PIP-implantátumoknál hétszer nagyobb a szakadás kockázata az eddig véltnél.

A Transzform cégnek a Sunday Telegraph című brit lapban megjelent új adatai arra késztették a brit egészségügyi minisztériumot, hogy elrendelje az országszerte 42 ezer nőt érintő kockázat sürgős áttekintését.

A Transzform értékelése szerint a francia Poly Implant Prothese által gyártott mellbetétek közül 2006 óta minden 14. kiszakadt, ami körülbelül hét százalékos kockázati arányt jelent. Ez jóval magasabb arány, mint amelyet az implantátumok forgalmazását engedélyező brit ügynökség, az MHRA eddigi becslésében megadott, az ugyanis csak 1 százalék körülire teszi a kockázatot.

A francia engedélyezési hatóság, az AFSSAPS öt százalékra teszi a szakadási arányt az országban beültetett implantátumok esetében.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy a hosszabb távú szakadási kockázat a mostani becslésnél, a hét százaléknál is magasabb lehet a PIP-implantátumok esetében.