Ki a demokrata, és ki mondja meg?


Tölgyessy Péter alkotmányjogász, több parlamenti ciklusban a Fidesz-frakció tagja,  aki manapság a nyilvánosság előtt inkább elemzői szerepet tölt be, hétről hétre lehetőséget kap a közszolgálati Magyar Rádióban, hogy interpretálja a Fidesz és az MSZP, valamint a kormány politikáját, illetve kommunikációját. Felvetődik, hogy Tölgyessy a vázolt előélettel miért kaphat a Magyar Rádió leghallgatottabb hírműsora (a 180 perc) keretében, az egyik leghallgatottabb idősávban lehetőséget arra, hogy  vitapartner nélkül, mintegy váteszként fejthesse ki nézeteit az előző hét, illetve a hétvége politikai eseményei kapcsán. Talán, mert a rendszerváltáskor a jogállam megalapozásában részt vállaló szakemberként, elkötelezett demokrataként szerzett tekintélyt, s e rögzült tekintély fényében formál nagy befolyással véleményt ma is, miközben csak keveseknek tűnik fel,  hogy Fidesz-politikusi attitűddel teszi.



Tölgyessy szavai az átlagosnál is nagyobb port vertek fel az elmúlt hétfőn (november 2-án), amikor Gyurcsány Ferenc beszédét elemezte, aki fél év után először lépett a nyilvánosság elé. (Közbevetőleg: külön történet, hogy miként reagált  Gyurcsány megszólalására általában a hazai sajtó, hány korrekt ismertetés volt olvasható a beszédről, és mennyi volt az inkább inszinuáló beszámoló, mit emeltek ki mondandójából, és főleg mit nem. Most maradjunk Tölgyessy Péternél, ő azt poentírozta, hogy Gyurcsány „egyértelműen a másik oldaltól való rettegésére épít, és ez nagyon messze van a parlamentáris demokráciától”, és „aki így beszél, az nem demokrata”*.

Különös bukét ad ám az ilyen megállapításoknak, ha a jogállamiság megteremtésének nimbuszával övezett alkotmányjogász teszi! „Ha ő mondja…”

Ám szedjük kicsit ízekre ezt az állítást! A másik oldaltól való rettegésnek – még ha valóban erről lenne is szó –, vajon mi köze van a parlamentáris demokrácia megkérdőjelezéséhez? Vajon a rettegés és a rettegés nevében való véleményalkotás, a valaki vagy valami elleni szavazásra buzdítás miért sérti a parlamenti demokráciát? Megkérdőjelezi ez a választás szabadságát? Nyilván nem.

Tölgyessy Péter  nem fejtette ki, mitől veszélyes a demokráciára nézve „rettegni”. Mint ahogy az sem foglalkoztatja, hogy különbség van a „rettegés”, a „félelem” és a „féltés” szavak jelentéstartalma között. Aki meghallgatta a volt miniszterelnök beszédét, inkább úgy értette:  Gyurcsányból a demokrácia féltése szólt.

A váteszi üzenet világos: nagyon fontos, hogy éppen Tölgyessy mondja ki, „Gyurcsány Ferenc nem demokrata”. Mert az elmúlt évek politikai és közéleti vitáiban a Gyurcsány Ferenc ellen folytatott karaktergyilkos kommunikáció eddig éppen ezen a ponton nem vezetett tökéletes eredményre. A megsemmisítendő baloldal és a liberálisok arra még eredményesen hivatkoznak (s joggal!) a társadalom jelentős része előtt, hogy ők nem feszegették a demokratikus rend kereteit. A kommunikációs vegykonyhákban gondosan kiválasztott „rettegni” szó használatának  külön hozadéka,  hogy kiszolgálja mindazok igényét, akiknek kell az a tudat, hogy az ellenség már retteg. (És rettegni, ugye, az szokott, aki  fél valamilyen következménytől.)

Túlzott jelentőséget tulajdonítunk a szavaknak? Bizonyos kiválasztott szavak kulcsfontosságúak egy olyan politikában, amely nagyban alapoz a verbális agresszióra. (Mindenesetre szögezzük le, Tölgyessy nem sietett kijelenteni, hogy nem demokrata például az, aki a Molnár Oszkár-jelenséget helyi ügynek nevezi, vagy az, aki tudatosan egalizálja politikai ellenfeleit, egyaránt a „szélsőséges” jelzőt alkalmazva a demokratikusan működő kormányra és az elszabadult szélsőjobbos nézetek képviselőire, annak érdekében hogy utóbbiaktól ne kelljen elhatárolódnia. És vajon siet-e majd kijelenteni, hogy nem demokrata az, aki úgy beszél, mint Orbán: deklarálja, hogy nem tiszteli az alkotmányt.**)

Ezen a héten a 180 perc című műsorban két alkalommal kapott szót Tölgyessy. Fentebb idéztük, mit tart ő „távol esőnek a parlamentáris demokráciától”. A  hétfői (november 9-ei)  interjúból viszont megtudhatjuk, hogy mit nem tart annak. *** Idézzük: „…a Fidesz győzelme elég biztosnak tekinthető, a valódi kérdés tényleg az, hogy szerez-e a Fidesz teljhatalmat Magyarországon, mert a kétharmados többség a magyar közjogi szerkezetben lényegileg teljhatalmat jelent. (…) És van még egy érdekes jelenség, csinálnak közvélemény-kutatást arra, hogy mennyire fogadja el a közvélemény a kétharmadosságot, és egyre jobban elfogadja…” A riporteri kérdésre, hogy ez jó lenne-e, a válasz egyértelmű volt:  „Jó lenne.”

A parlamentáris demokráciák, ugye, nem arról híresek, hogy egyetlen, teljhatalommal rendelkező pártból állnak. Tölgyessyt nem zavarja ez a lehetőség, és nem aggasztja, inkább „érdekesnek” tartja, hogy a közvélemény máris hajlamos a kétharmad elfogadására. (Csak az ilyesmitől való „rettegés” a veszélyes – mint láthattuk.)

Szerintem inkább „érdekes” az, ahogyan Tölgyessy  a meghirdetett „leszámoláshoz”  viszonyul: „Az eddigi gyakorlat az volt, hogy azt mondták a győztesek, hogy a másik bűnös, ezt-azt-amazt megcsináltak, de sosem jutottak el a valódi büntetőeljárás tényleges elindításáig, és sosem lett valódi felelősségre vonás Magyarországon. Meg kell hogy mondjam, és lehet, hogy sok baloldali furcsán fog arra gondolni, amit most mondok, hogy ez nagyon nagy baj volt.(…) …hogyha lesz egy újabb kormányváltás, a Fidesz is arra számíthat, hogy az ő gyengének, bűnöket elkövetőnek bizonyult tagjait bizony a bíróság elé fogják vinni és ott adott esetben szigorú ítéletet kapnak. Tehát az a véleményem, nagyon sok jót tenne a magyar demokráciával, hogyha tényleges esetekben elindulna az eljárás. Csak hogy azt tenném ehhez hozzá, hogy a viszonyaink között, amikor ennyire elégedetlen a magyar társadalom, ez hallatlan könnyen átfordulhat koncepciós eljárássá. (…) Máris akadnak olyan baloldali értelmiségiek, akik úgy nyilatkoznak, mint ha erre a mártírszerepre készülnének.

Ezek a sorok önmagukért beszélnek, csak néhány megjegyzés: Vajon miként fejtheti ki a hatását az a pedagógiai cél, hogy egy újabb kormányváltás esetén a Fidesz számára is világos legyen a felelősségre vonás lehetősége, ha a Fidesz most teljhatalmat szerez a választáson, és kontroll nélkül alakíthatja át közjogi rendszert – Tölgyessy szerint is? Másrészt nem érthető, hogy ha Tölgyessy szerint is van esély koncepciós eljárásokra, akkor őt mint demokratát miért éppen az a szempont aggasztja, hogy ez a baloldalon mártírokat teremthet.

Hangsúlyozom, hogy Tölgyessy két olyan dologban is mintegy „legitimálta” a Fidesz politikai szándékait, amelyet mások a leginkább aggodalomra okot adónak tartanak: egyrészt a kétharmados választási győzelem és ennek következményei, másrészt a felelősségre vonásokkal való fenyegetés beváltása.

Érdekes megfigyelni Tölgyessy Péter „elemzési technikáját”, amellyel széles közönségben képes fenntartani a pártatlanság látszatát. A nyilatkozatai éppúgy kettős üzenetekre épülnek, mint a Fideszéi, szofisztikált módon azokba simulnak bele. A véleményében ezért mindig van némi inkoherencia, és akiket az inkoherencia általában nem zavar, azok számára a hitelességet éppen azok a  kritikus megjegyzések szolgáltatják, amelyeknek általában semmilyen szerep nem jut végső következtetések levonásánál.

Jól megmutatkozik mindez a keddi folytatásban, amelyben a Fidesz várható gazdaságpolitikáját próbálta körvonalazni. Nem tudni ugyan, milyen lesz ez a gazdaságpolitika, de Tölgyessy azt biztosan tudja, hogy nem folytathatják a Bajnai-kormány gazdaságpolitikáját, mert ennek az ellenkezőjét hirdették meg.  Tölgyessy önkényesen szelektál a történések és tények között, hogy érvelhessen állításai mellett. Szerinte a várható Fidesz-kormányzás ügyében elég visszagondolni a ciklusukra, hogy tudjuk, mit csinálnak majd. Tölgyessy úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy senki olyan vasszigorral nem tartotta kézben a költségvetést, mint Orbán;  az MSZP erre sohasem volt képes. Mintha a költekezés nem az Orbán-kormány ciklusának második felében kezdődött volna, s mintha a Bajnai-kormány egy éve nem éppen Tölgyessy állításának az ellenkezőjét bizonyítaná, eredményekkel. Mintha Tölgyessy jóslata, hogy a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája nem folytatható, és hogy a Fidesz nagyobb költségvetési hiány elfogadtatását szeretné elérni, lerontva az eddigi erőfeszítések eredményeit, nem lenne gyökeres ellentétben kiinduló állításával. Noha Orbánt „háborús” politikusként aposztrofálja, nem vonja le ebből a következtetést, hogy ez a tény szorosan összefügg az ellenfél megsemmisítésére irányuló törekvésekkel. Pedig tudja. De ő inkább amiatt aggódik, hogy a baloldal esetleg gyorsan magára talál, és szerinte annál rosszabb nem történhet – akkor ugyanis az egész politikai harc elölről kezdődne, mondja.

„Éljen” a parlamentaris demokrácia!


* http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=109045&Itemid=97
** http://hvg.hu/itthon/20091109_orban_viktor_alkotmany.aspx
*** Kossuth,180 perc,2009.11.09. 08:50:38-08:58:47