rss      tw      fb
Keres

Visszaesés

Korábban már ejtettünk néhány keresetlen szót a jobboldal populista párt büntetőpolitikájáról. A visszaeső bűnelkövetőkkel kapcsolatos súlyosan szigorító politika egy civilizációs visszaesés jelzője. Mostantól még komolyabban kell venni a politikai bornírtságnak ezt a legkártékonyabb formáját, mert állami normává válik az, aminek egyáltalán semmi köze a szakmai megfontolásokhoz, a kriminológiai összefüggésekhez. Az ilyen típusú szigorítás tisztán pártpolitikai és ideológiai indíttatású, és teljes egészében érzéketlen a tényleges következmények iránt, nem számítanak a valóság összefüggései. Teljesen mindegy, mit mond a szakma a néhány amerikai államban rengeteg diszfunkcionális következménnyel járó differenciálatlan három csapás intézményről, ez néhány félművelt jogásznak megtetszett, és nincs az az érvelés, amely eltérítené őket ettől. Most ilyen korszak jön.

De mi azért kezdjünk el egy kicsit az elemzésekkel és az adatokkal bíbelődni. Elsősorban azért, mert még az érdeklődő közvélemény is meglehetősen tájékozatlan a bűnözés, büntetés, büntetőpolitika ügyeiben. Nem véletlenül, hiszen az áldozattá válástól való félelem a politika és a média hatásainak következtében az utóbbi időben domináns érzetté vált. Ezen a helyen csak egyetlen tény: az európai adatok szerint a tíz leggyakoribb bűncselekmények áldozataivá válás valószínűsége Magyarországon csaknem a legalacsonyabb: 10 százalék körüli. Míg Ausztriában 14, Dániában, Hollandiában 20, Lengyelországban 15 – ez utóbbi az európai átlag.

A büntetőpolitikának az a fajta szigorítása, amelyre a jobboldal most készül, elsősorban a hatalom civilizációs szintjéről árulkodik, a hatalomgyakorlás mechanizmusairól és a megtorló eszközökhöz való görcsös ragaszkodásról. Annyira fontos eleme ez az új hatalomnak, hogy a kormányzati struktúrára vonatkozó módosításokkal együtt máris bejelentették a Büntető törvénykönyv módosítását.

A Büntető törvénykönyv szigorítása* szerintük nem tűr halasztást. Lázár János, Kósa Lajos, Balsai István és Rubovszky György törvényjavaslata visszaállítaná a rossz emlékű, 2003. március 1-jét megelőző büntetéskiszabási szabályt, a "középmértékes büntetést". A bírói mérlegelést szűkítő beavatkozás fiktív indoka a túl enyhe büntetéskiszabási gyakorlat. Az előterjesztőket nem zavarja, hogy ennek az enyheségnek semmi nyoma, a magyar büntetéskiszabás Európában nem tartozik az enyhék közé, a fogvatartotti ráta (100 000 lakosra jutó fogvatartott) 2006-ban 163 volt, a poszt-kommunista országokban szokásos arány. Olaszországban ugyanez 97, Franciaországban 88, a skandináv államokban még kevesebb, a köztudottan szigorú büntetőpolitikát gyakorló Angliában 145. A magyar börtönök telítettsége ugyanebben az évben 145 százalékos volt, a korábbi Fidesz korszakban 160 százalék körüli. Mára ez 122 százalékra javult, de még így sem létezik ilyen rossz arány sehol Európában.

Az előterjesztés legborzasztóbb eleme az úgynevezett "három csapás" bevezetése. A törvénymódosítás szerint "a bűnhalmazatban lévő legsúlyosabb bűncselekmény" büntetési tételének felső határát a kétszeresére emeli, ha közülük legalább három személy elleni erőszakos bűncselekmény. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a halmazatban lévő bűncselekmények közül a törvény szerint valamelyikre életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, az elkövetőre életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés enyhítésének nincs helye.

Még sokat kell majd foglalkozni ezekkel a szabályokkal, az európai büntetési rendszerektől való eltávolodással, a társadalmi és lélektani következményekkel és persze a totális hatástalansággal. Addig is kezdjük el az adatok bogarászását. Mitől kell annyira félni, mekkora az a kriminalitás, amely miatt fel kell borítani a büntetések tanát és át kell írni a jogalkalmazói gyakorlatot? Az még talán ismert, hogy évente nagyjából 400 ezer bűncselekményt követnek el. Ez az 1990-es évek közepének nagy megugrása után egy enyhén csökkenő tendenciát jelent. Ebből, a 2008-as adatok szerint 20 880 bűncselekmény személy elleni volt, vagyis az összes bűncselekmény 5 százaléka. A közvélemény rendre jelentősen túlbecsüli ezt az arányt. A személy elleni bűncselekmények elkövetői közül csak minden negyedik volt visszaeső. 2006-os adatok szerint az összes, 89 333 elítéltből 1182 volt  visszaeső, és 4161 többszörös visszaeső. Ebből a személy elleni bűncselekmények miatt elítéltek száma 6946 volt, közülük 2927 elkövető volt büntetett előéletű. A 141 emberölés miatt elítéltből 27, a 17 445 szándékos súlyos testi sértést elkövetőből 351 számított büntetett előéletűnek, nagyjából 2 százalék. Miattuk van akkora pánik?

Kriminológiai közhely, hogy az áldozattá válástól való félelem és a tényleges bűnözés között alig van kapcsolat, mint ahogy az is, hogy a büntetőpolitikai fordulatok nem a bűnözésre, hanem a félelemre adott politikai reakciók. Azért érdemes a büntetőpolitika alakulását figyelni, mert az itt megjelenő stílus, szándék, a megalapozottság foka, a frazeológia a hatalomgyakorlás mintázatainak legjobb fokmérője.


* Több ponton is szigorítaná a Fidesz-KDNP a Btk.-t
Magyar Helsinki Bizottság: alkotmányellenes a "három csapás"
Alkotmányügyi bizottság: vitára alkalmas a kettős állampolgárságról szóló és a Btk.-t módosító javaslat


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!