rss      tw      fb
Keres

Kétéves a Galamus




Ma két éve kezdett el működni a Galamus-csoport.

Az egyéves születésnapunkon Lángh Júliával furcsa „beszélgetésbe” bonyolódtunk arról (Ma egyéves a Galamus-csoport), hogy lehet-e egyáltalán élni ebben az országban, van-e értelme olyan munkával, vállalkozással próbálkozni – mert a Galamus vállalkozás, még ha nem is látszik rajta –, amihez értünk, amit fontosnak tartunk, amit szeretünk csinálni. Ő akkor azt mondta, igen, mert „ez a mi országunk is! Ne legyen már olyan fergeteges sikere ennek a hamis kétharmados glóriával övezett társaságnak, hogy átadjuk nekik az országot, és elhúzunk innen!!” És azt javasolta az olvasótársaknak, fizessenek elő a Galamusra. Én meg azt állítottam, hogy ez nem járható út, mert ebben a folyamatosan szegényedő országban az olvasók nem tudják eltartani mindazokat a nyilvánossági fórumokat, amelyek rájuk szorulnának. Majd májusban mégis kénytelenek voltunk az olvasókhoz fordulni támogatásért (A Galamus marad – A Galamus megszűnik – vagy nem). Segítettek, nagyon sokan, több mint 550-en, ki mennyivel tudott. Mind a mai napig ezekből az olvasói előfizetésekből-támogatásokból élünk. Nagyon szegényesen, ahogy az ország lakóinak a többsége él, és csak azért tart még mindig az olvasók pénze (noha úgy számoltunk, novemberig lesz elég), mert nem indítottam újra a G-7 rovatot. Noha a szívem szakadt bele a döntésbe.

Egyébként minden változatlan. A csoport tagjai és a vendégek, akik megtisztelnek bennünket az elemzéseikkel, írják az írásaikat, mi, Kelemen Lászlóval web-, hír- olvasó- és képszerkesztünk, hírösszefoglalókat csinálunk, ahogy korábban is, jószerével minden segítség nélkül. És noha a csoport továbbra is rendíthetetlenül teszi azt, amit az egyéves születésnapon Poirot-féle munkaként írtam le („megpróbálni megfejteni, megérteni valamit olyan, mint egy jó detektívregényt olvasni. Ha úgy vesszük, mi minden nap Poirot-t játszunk. Olyan komolyan, mint ő. Ugyanazzal az eszközzel is: a kis szürke agysejtekkel. Meg a tét sem kisebb: kibogozni, hogy mi és miért történt. És annak is örülünk, hogy másokat is érdekel, mire jutunk”), ma már nehezen tudnám ezt a születésnapi aprót azzal az optimista kódával lezárni, amellyel egy évvel ezelőtt: „Így aztán mi mást tehetnénk, mint hogy bízunk benne, rengeteg boldog születésnapunk lesz még .”

Próbálkozunk még – segítenek ebben olyan emberek, akik fontosnak tartják ennek a független fórumnak a létezését –, hogy túléljük a januárt. De a jelenlegi helyzetünk ismeretében csak azt mondhatom a kedves olvasóknak: csoda lesz, ha 2012. december 15-én még arról írhatok, hogy hároméves lett a Galamus.

Ebben a csodában reménykedve az egész csoport nevében köszönöm az érdeklődésüket, a segítségüket, a sokszor megnyilvánuló rokonszenvünket.

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!