rss      tw      fb
Keres

A Szent Hányinger Napja




Javaslom, hogy január elsejét, az alaptörvény hatálybalépésének napját, tekintettel az előző nap elfogyasztott alkohol mennyiségére és a hivatkozott irományban olvasható szövegek gyomorforgató voltára, a parlament nyilvánítsa a Szent Hányinger Napjává. Ezen a napon mindenki nyíltan és szabadon kifejezhetné és megmutathatná tárgyiasított megvetését az ostobasággal, a dilettantizmussal, a tisztességtelenséggel és a pökhendiséggel szemben. Valójában nem is egyetlen napra, hanem legalább kilencre lenne szükség, és mint minden ünnepségsorozat, ez is az utolsó napján, január 9-én érné el a csúcspontját. Azon a napon, amikor a legostobább, legtisztességtelenebb és legkártékonyabb magyar politikusok az elnyomás és a zsarnokság szimbólumát akarnák ünnepelni.

A parlament egyik legembertelenebb tagja, Wittner Mária ugyanis erre a napra tenné a „szent” korona ünnepét. Engem egyáltalán nem érdekel, hogy mit csinált ő 1956-ban, nem érdekel az sem, mennyi időt ült börtönben és hogyan vált azzá, aki. Csak és kizárólag az érdekel, mit tesz manapság. És ma szimbóluma ő a Fidesz kegyetlenségének, az ő nyomában jár Kocsis Máté a hajléktalanfaló, Lázár János a szegények megvetője, Meggyes Tamás Esztergom pörölye, és a többiek mind. Senkit sem tesznek értékes emberré múltbéli hőstettei és szenvedései, és senkit sem tesznek értéktelenné múltbéli hibái, de még a bűnei sem. A mai hibák és bűnök alól nem mentenek fel az évtizedekkel ezelőttiek, és fordítva is így igaz. A kérdés mindig az, milyen úton járunk, hová tartunk, és mivé válunk. Ma olyanok kezében van a hatalom, akik mai bűneiket egykori tetteik fényével aranyoznák be. Hiábavaló fáradság! A fény egyre gyengébb és egyre inkább látszik, miféle anyagra vetül rá…

(Krémer Ferenc)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!