Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?

Bitó László


Ha hinnék a pártok kollektív pszichológiai énjében, mondhatnám: az MSZP tudatalattija már rég belátta, hogy újjá kell születnie, ezért tett meg mindent, hogy eljusson ebbe a halálközeli állapotba, amelyből nincs más kiút.

Igaz, a párt köreiből halljuk a „megújulás” meg a „megújhodás” szavakat, de az újjászületéshez képest ezek felületesebb változásokat – inkább csak kozmetikázást – sugallnak. Talán éppen azért beszélnek néhányan mind gyakrabban egy új baloldali párt megalakításáról, mert az ilyen álmegoldásoktól tartanak, de ez csakis olyan pártszakadást jelenthet, amelyből négy- vagy talán nyolcéves távlatban sem igen kelne ki esélyes váltópárt – pláne ha a szakadár pártnak új infrastruktúrát kell kialakítania.

Végül hallunk a párt „fiatalításáról” is. Ez jól hangzana, ha nem látnánk, hogy valójában mit jelent: toporogjunk tovább ott, ahol eddig, csak állítsunk egy fiatalabb arcot a tévékamarák elé. Ismerve a magyar valóságot, ez nem más, mint a status quo alig álcázott fenntartása. Találhat ugyanis az MSZP fiatal pártelnököt, de annak biztosan lesz annyi magához való esze, hogy távol tartson a párttól nála tehetségesebb vetélytársakat. Itt ugyanis Diogenész lámpásával is hiába keresnénk valakit, aki el merné fogadni az amerikai sikerfilozófiát: „csak magadnál jobbat érdemes magad mellé venned”, amely elvezetett például John F. Kennedy híres „brain trust”-jához vagy Bill Gates software-birodalmához. Pedig nem holmi kirakat-fiatalra van szüksége a baloldalnak, hanem együttműködni képes, fiatal csapatra. Ezt nem lehet úgy létrehozni, hogy a nagy öregek kiválasztanak egy képmás-fiatalt.

Jó volna, ha az ilyen fiatalítás mindent megoldana, hiszen ez elérhető egyik napról a másikra is: végy tíz 60 éves mellé tíz 30 éves képmást, és máris 15 évvel csökkentetted az átlagéletkort – anélkül, hogy lényegileg bármi megváltozna. Az újjászületés viszont olyan folyamat, amelyről a csodavárók feltételezhetik, hogy valamiféle kegyelmi állapotból, spontán módon jön létre. A mitológiákban olvashatunk ilyenről. De a mi világunkban csak az erős hit valósíthatja meg. Na meg önzetlen emberek önfeláldozó összefogása. Gondolok itt párton belüliekére és kívüliekére egyaránt.

Megjegyzem: nem Gyurcsány Ferenc „röpiratára” szándékozom reagálni. Az alábbi gondolatokat, koncepciót már korábbi írásaim is tükrözték – megfogalmazását már a röpirat megjelenése előtt küldtem el a Népszabadságnak. Megértem, hogy nem fogadták el, mert a mostani megfogalmazásnál is szókimondóbb volt.

Az újjászületésnek két aspektusa kell hogy legyen: szellemi-eszmei és a testi-személyi. Az eszmei újjászületés szükségességével és lehetőségével kapcsolatban lássuk be, hogy legalábbis a „nyugati világban” minden lényeges célkitűzés megvalósult, amit a szocialista-szociáldemokrata mozgalmak megszületésekor a baloldal a zászlajára tűzött. Sőt, minden akkori reményt messze felülmúlva valósult meg a szakszervezetalapítás joga, amelyért oly sokan adták életüket. Vagy például a munkaidőkorlátozás. Ki hitte volna az idő tájt, hogy egykor az ötnapos munkahét elérhető lesz? De volna értelme most a négynaposat követelni? Aligha. Sőt lehet, hogy majd ez ellen kell síkra szállni. Nem számokra, részletekre, hanem új eszmékre van szükség. Szemben a jobboldallal, amely még mindig lelkesítheti híveit nacionalista-kirekesztő, fajgyűlölő, a gazdagokat gazdagító eszméivel.

A baloldaliság manapság nem egykönnyen definiálható: jómagam sem tudnám megfogalmazni, miért vagyok elkötelezett balliberális. Száz évvel ezelőtt biztosan lázba hozott volna a küzdelem szakszervezetek létrehozásáért, ma bosszant, ha visszaélnek a hatalmukkal. Lekéstem arról is, hogy kiállhassak a nők választójogáért, s az sem határoz meg baloldaliként, ha pártolom a nők munkahelyi egyenjogúságát. A férfiak egyenjogúsága: érzelmi lényünk felszabadítása pedig inkább lélektani, semmint politikai kérdésnek tűnik.

Baloldaliságom, liberális nyitottságom érzi, hogy új utat kell találnunk, de nem hiszem, hogy ez elérhető néhány „konzultációval”, lakossági fórumokkal. A múltban a hivatalos konzultációk, fehér asztal feletti beszélgetések sem vezettek sehová: általában ugyanis azok hívják össze őket, akiknek már kialakult, sőt rögzült véleményük van arról, amiről mások véleményét kikérik. Ilyen konzultációk az MSZP tisztújítása előtt legfeljebb új mázzal vonnák be a rég elavult koncepciókat.

Lehet, hogy az LMP már meg is talált egy korszerű utat a 21. századba, de jelenleg ez bazsarózsákkal szegélyezett, keskeny ösvénynek tűnik. A fontos az, hogy vannak, és képviselnek valamit, ami kétségtelenül egyre sürgetőbb lesz, amint globális ökológiai lábnyomunk mindinkább túlterjed a fenntarthatóság határain, s az üvegházhatás egyre több energiát tart a bioszférában, pusztító időjárási szélsőségekhez vezetve.

Végül fel kell tennünk a kérdést: vajon a Fidesz számunkra, balliberális érzelműek számára kielégítő módón töltheti-e be a közeljövőben az MSZP és az SZDSZ által hátrahagyott vákuumot. Mert, mint tudjuk, ők minden vákuumot betöltenek. És ehhez nem is lesz szükségük új 21. századi koncepciókra, eszmékre, hiszen ők maguk a 21. század! Ők birtokolják a bölcsek kövét: mindenhez, amihez hozzáérnek, arannyá változik. Valóban létezett ilyen mágia: az (ön)ámításnak mindmáig tökéletes eszköze. Lehetnek olyanok, akik az elmúlt évek állandó csatározásai, utcai harcai után megnyugvással tekintenek a Fidesz törekvésére, hogy beolvassza magába az egész politikai spektrumot.

Én inkább kitartok az MSZP újjászületése mellett, akárminek nevezzük is majd az újszülöttet. Nem sok időnk van – legfeljebb két, két és fél év –, mielőtt a már sok 20. századi, baloldali ügyet – a már megvalósultakat is – magára vállaló Fidesz kiszorít mindenkit a 2014-es kampányból. Ám ennél is jobban tartok attól, hogy az MSZP mai és közelmúltbeli vezetése ellehetetleníti az újjászületést, ahelyett, hogy utat nyitna neki, ha azok helyére, akik már beadták lemondásukat, a saját képükre és hasonlatosságukra választanak híveket  az elnökségbe.

Megfontolt véleményem szerint hosszabb távon sokkal nagyobb esélyt adna a pártnak a valódi megújhodásra, ha a következő tisztújításon nem állítanának fel új gárdát, amely nagy valószínűség szerint leginkább csak korban különbözne az eddigi vezetőktől. Nagyobb esélyt adna az igazi megújhodásra, ha a mostani tisztségviselők többsége a helyén maradna két, legfeljebb két és fél évre, amíg a valóban új, fiatal csapat készen nem áll, hogy képviselje az új programot, egy valóban új baloldali eszmeiséget.

Ha a baloldali liberális értelmiség – amely kétségkívül magába foglalja a magyar értelmiség javát – nem képes kialakítani ezt az új eszmeiséget, a szó legjobb értelmében vett „ideológiát”, akkor jobb, ha keresztet vetünk magunkra, bedobjuk a törölközőt, véglegesen átadva a terepet az új-régi pártkatonáknak. Vagy a Fidesznek. Én azonban hiszek benne, hogy (párton kívüli) szabadon gondolkodó szociológusok, történészek, politológusok, filozófusok, írók, színművészek – főleg fiatalok – összefogásával brainstorming- (ötletelő) csoportok és szélesebb körű megbeszélések sorozatában kialakítható egy 21. századba illő, sokak számára vonzó balliberális koncepció, világnézet.

De honnan jöhetne elő két év alatt nemcsak egy fiatalabb, de fiatalabban is gondolkodó balliberális generáció?

Sokan hiszik, hogy manapság minden fiatal jobbos vagy akár szélsőjobbos érzelmű. Valóban ez a látszat, mert akik jogosan elfordultak a megcsontosodott, múltban élő MSZP-től vagy a liberalizmusából már semmiben sem hívő SZDSZ-től, könnyen estek áldozatul a jobbos demagógiának. De ha lenne számukra gazdagabb talaj, nem kéne attól tartanunk, hogy többségük gyökeret ver akár az idősebbekhez jobban illő konzervativizmus sziklaágyában, akár a fiatalsághoz egyáltalán nem illő kirekesztés meddő futóhomokjában.

Vannak balliberális érzelmű, sőt elkötelezettségű, briliáns fiatalok, csak nem mutatkoztak, mert nem látták a helyüket sem az MSZP szélcsendes, stagnáló oldalán, sem a forgószele mellett. De mi az esélye annak, hogy most előjönnek közülük a vezető szerepre, közösségszervezésre alkalmasak? Egyáltalán, ismer-e valaki ilyeneket? Igen: van egy szocialista „öreg harcos”, igazi „tyúkanyó”, aki már évek óta istápol ilyen fiatalokat, és az ő szárnyai alatt belőlük egy-két év alatt kialakulhat egy igazi csapat, amely aztán átvehetné a stafétabotot a lemondását már felajánlott, de egy-két évre többségében újraválasztható vezetéstől.

Abszolút fontosnak tartom ugyanis a mostani vezetés többségének helyben maradását, vagy akár néhány tapasztalt, de hosszú távú hatalombirtoklásra már nem vágyó nagy öreg visszatérését a vezetésbe. Mert mint fentebb említettem: ha a mostani vezetés egy új, de nem új gondolkodású képmáscsapatnak adja át a stafétabotot, azok négy, de valószínűbben nyolc évig meg fognak tenni mindent pozícióik és a régi gondolkodásmód megtartásáért, miközben a Fidesz balról is megelőzheti őket.



Bitó László, író

Írásai a Galamusban:
Ez még nem a világvége
Az utolsó pillanat nyerő stratégiája


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!