rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. november 22.


Bolgár György kérdései 2011. november 22-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy nyert csata helyett visszavonulásról ír a nyugati sajtó azzal kapcsolatban, hogy az Orbán kormány kénytelen volt a Nemzetközi Valuta Alaphoz fordulni. Meddig lehet fenntartani azt a látszatot, hogy győztünk és leváltják-e Matolcsyt?

Másik témánk, hogy a jelek szerint végérvényesen le akarja győzni az MSZP-t a Fidesz. Mégpedig egy olyan törvénnyel, amely a párt nyakába varrná az MSZMP összes részletesen ki sem fejtett bűnét. Jogállamból a börtönbe?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a most beterjesztett új választójogi törvény még az előzetes elképzelésnél is aránytalanabb választási rendszert hoz létre, amelynek nyomán a Fideszt csakis egy nagyon erős párt vagy pártszövetség válthatja le. Lesz ilyen?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Orbán Viktor újból levélben fordul a nyugdíjasokhoz és megígéri nekik, hogy 2012-ben a kormány garantálja a nyugdíjuk értékállóságát. És 2013-ban?

Végül beszéljük meg, hogy az esztergomi Fidesz tovább szabotálja a független polgármester működését. Emiatt lehet, hogy holnaptól még közvilágítás, fűtés és közétkeztetés sem lesz a városban. Semmi sem drága?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!