Mindennapi kurzustorzítások
- Részletek
- 2010. máj. 17. hétfő, 05:47
- Olvasók
Olvasói hozzászólások Lévai Júlia cikkéhez
Naetar-Bakcsi Ildikó
Kedves Lévai Júlia!
Mélyen egyetértek az írásával, magam is érzékeltem már furcsa, „hamis” felhangokat a Klubrádió műsoraiban.
Hiába keresem, nem találom, hogy milyen műsor vette át a kontra helyét.
Javasolnám, hozzunk létre egy „civil observert“, amelyik rendszeresen figyeli a Klubrádió adásait, és feljegyzi azokat a problémákat, ahol szerintünk a baloldali, liberális, a valósághoz hű és feltáró jellegű újságírás elveit megsértik.
Ezt aztán közre is adhatnánk vagy a klubrádió honlapján – amennyiben a klubrádió tulajdonosai, üzemeltetői és szerkesztői ezt bevállalják – vagy a galamus-honlapon.
Egyébként is létre kellene hozni egy ilyen figyelőszolgálatot, hogy fenntartsuk a baloldali-liberális médiaszigetek színvonalát, profilját, épségét.
Szívesen közreműködnék egy ilyen munkában – elsősorban internetes és elektronikus formában, mivel a Klubrádiót élőben sajnos nem tudom hallgatni: a Szent György-hegy lábánál nincsenek jó vételi lehetőségek.
Üdvözlettel
Naetar-Bakcsi Ildikó
***
Stein Á. Dániel
Nálunk nem történik semmi
Lévai Júlia a Klubrádió szombat reggeli műsorán kesereg. Jóindulattal teszi, ugyanis hülyeségnek titulálja azt, amit hallott, nem igazodásnak. Talán vigaszul szolgálhat, hogy vannak még másutt tartalékok. Bősze Ádám május 16-án, délelőtt fél tíz körül ekképp konferálta a soron következő műsort:
„A Fidelióból hallunk részleteket a következő percekben. Az 1804-es évben kezdte meg Beethoven a munkát, és ha kicsit kitekintünk erre az évre, azt mondhatjuk, hihetetlenül nagy dolgok történtek [ekkor] Beethoven életében és szerte a nagyvilágban. Ekkor született az Apassionata szonáta, ekkor kezdett bele az V. szimfóniába, 1804. az az év, amikor a pápa jelenlétében Franciaországban megkoronázták Napóleont. Ehhez képest mit tudunk mi felmutatni, nemcsak akkor, hanem az idén, 2010-ben? De talán a hasonlítgatásokat ezzel be is fejezhetjük.”
Lehet, hogy Bősze Ádám ugyanolyan figyelmetlen és meggondolatlan volt, mint Kun Zsuzsa, és csak figyelmetlenségből kesereg az új parlament alakuló ülését követő második napon azon, hogy nálunk nem történik semmi. De az is lehet, hogy ezzel a néhai híres Békeffy konferanszié nyomába lép, aki szintén nem mondott semmit, csak a függönyről, hogy húzzák fel.
***
Kedves Stein Á. Dániel!
Köszönöm, hogy hozzászólt az írásomhoz, és örülök, hogy egyetértés van köztünk.
A kölcsönösség jegyében írásának egy mondatához most én is hozzászólok. Ön azt írja:
„Lehet, hogy Bősze Ádám ugyanolyan figyelmetlen és meggondolatlan volt, mint Kun Zsuzsa”. Nos, nemcsak hogy lehet, de egészen biztos. És nem pusztán azért, mert a 2010-es évet nem tartotta ugyanolyan sűrűnek, mint az 1804-est, valamint a hazai 1804-est is gyengének minősítette, hanem mert amit elmondott mindezzel kapcsolatban, abban több a pontatlanság, a hiány és a hamis összefüggés, mint a figyelem és a meggondolás.
Azt véletlenül álmomban is tudom, hogy Beethoven az Appassionátát nem 1804-ben írta, mert a kottára, amelyből gyerekkoromban játszottam, rá volt nyomtatva a dátum: 1809. Most leellenőriztem: tényleg ez a jó évszám. Azt is nehéz elfelejteni az iskolai tanulmányainkból, hogy Napóleont nem megkoronázták, hanem önmaga koronázta meg saját magát, mert ez gyerekszemmel nézve elég vicces történet volt. Elég volt csak azt elképzelni, mit gondolhatott a pápa, akinek azt mondták, hogy csak „felkenheti” a császárt, de meg már nem koronázhatja.
Ez az esemény – mármint hogy Bonaparte egyáltalán császárrá lett, és ezzel szembeköpte a saját múltját – kiemelt szerepet játszott Beethoven életében, az év tehát a számára valóban nevezetes maradt. Csak éppen nem a Bősze által említett Ötödik, hanem az általa szóba sem hozott Harmadik szimfónia okán.
„Hát ez is csak közönséges ember, semmi más! Most majd lábbal tiporja az emberi jogokat, és a saját hiúságának él. Most majd mindenki fölé állítja magát, és zsarnokká válik!” – háborgott Beethoven, 1804-ben egy tanítványa, Ries jelenlétében, majd kettétépte a partitúra címlapját, melyen a szimfóniát eredetileg Napóleonról nevezte el. Így lett a Harmadik szimfóniából Eroica, az eredeti „Bonaparte” helyett. A történetet természetesen nem kell mindenkinek ismernie, kivéve azt a személyt, aki mikrofon előtt, magát hozzáértőként mutatva beszél Beethovenről. Annak kötelező volna. De, mint az az idézett szövegből kiderül, Bősze számára fontosabb volt úgy összehasonlítani a múltat és a jelent, hogy abból mindenképp a magyar 1804 és 2010 jöjjön ki deficittel.
Pedig a kérdéshez, amelyet föltett, éppenséggel lehet válaszokat adni: „Ehhez képest mit tudunk mi felmutatni, nemcsak akkor, hanem az idén, 2010-ben?
Ami 1804 magyar művészi teljesítményeit illeti: Például fel tudjuk mutatni Csokonai Dorottyáját, vagy Bessenyei Tariménes utazása című szatirikus regényét, amely ugyan csak később jelent meg, de ekkor már megvolt. (Ezt nem pontos emlékezetből mondom, hanem csak halványból: a pontos dátumoknak utána kellett néznem, de ez a lehetőség minden műsorvezetőnek a rendelkezésére áll. És aki valaha is hallott valamit harangozni a 19. sz. magyar kultúrájáról, az tudja, hogy hol keresse.) A zenében pedig éppen fellendülőben volt egy meglehetősen egyedi zenei forma: a verbunkos, amely később sok magyar műzenei forma alapjául is szolgált. És hát ha már az önkoronázás gesztusával is akarunk versenyezni, akkor 2010-ben ez ügyben igazán nem panaszkodhatunk: épp most lett egy miniszterelnökünk, aki enkezével egy nemlétező forradalom hősévé „koronázta” magát.
Ahogy mondani szokás, a műsorvezető összehasonlította a tényeket a prekoncepcióval, és a prekoncepció győzött. Az egyetlen mondata, amivel maximálisan egyet lehet érteni, az ez volt: „De talán a hasonlítgatásokat ezzel be is fejezhetjük.” Bizony, én is úgy gondolom, hogy jobb befejezni az ő hasonlítgatását is, mondjuk a szakszerűséghez, mert ha még mélyebbre ásunk, ki tudja, mennyi kapitális ökörségre lelünk, és ennyire már nem szeretnék viszolyogni a saját szakmámtól; rontja az otthonosságomat.
Üdvözlettel
Lévai Júlia