rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. november 16.

Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár


Bolgár György: - Hogyan alakult az Ön hatás- és illetékességi köre, amióta Giró-Szász András a kormányszóvivő? Továbbra is Ön felelős a kormányzati kommunikációért vagy csak annak egy részéért?

Kovács Zoltán: - Az elnevezésünk nem változott, ha ezzel kezdjük. Egy picit meglepett a kérdésével, azt gondoltam, hogy gyorsan bele is csapunk abba a másik kérdésbe, ami az apropóját adja a beszélgetésünknek.

- A lényeg az, hogy előbb az jutott eszembe, hogy valamennyi változás kellett hogy legyen és akkor mi tartozik Önhöz, mi nem?

- Ezt sokszor elmondtam korábbi interjúkban is, hogy az én államtitkárságom azért jött létre, hogy azt a hátteret szolgáltassam, amely közigazgatási és a politikai kommunikáció összekapcsolásából az információ előállításával, szisztematikus feldolgozásával teremti meg az alapokat. Ez nagyrészt nem változott meg. Illetve van egy olyan nagy terep, amely eddig is ide tartozott, és amelyre most még nagyobb lehetőségem, illetve több időm van, hogy ezzel foglalkozzak. Ez pedig elsősorban a külföldi kommunikáció. Azon csatornáknak a folyamatos ápolása, illetve kezelése, amely a magyar kormány tevékenységének külföldre közvetítését, illetve eljuttatását jelenti. A mi munkánk részben változott, megfelelő státuszokat, feladatokat átadtunk. Egyébként pedig folytatjuk a tevékenységünket. Az olvasók kedvéért mondom el, hogy a nemzeti rendezvények szervezése, országmárkázás és egy sor más, ehhez kapcsolódó dolog a külföldi kommunikáció, illetve sajtó-kapcsolattartás mellett szintén itt van még.

- Akkor mondanám kicsit pikírten, hogy fogadja részvétem, mert változatlanul nagyon rossz Magyarország és a magyar kormány külföldi sajtója, úgyhogy Önnek nincs könnyű dolga.

- Semmivel sem nehezebb, mint az Öné.

- Az igaz. De nekem csak a hallgatóimmal kell beszélgetnem. Nem?

- Nekem egy más típusú hallgatóság jutott, fogalmazzunk így, ilyen szempontból volt érdekes a tegnapi beszélgetés is, amely miatt, ha jól tudom a mai beszélgetés létrejött közöttünk.

- Így van, most rátérek.

- Egy kiemelt fontosságú csapat érkezett, én ezt a találkozót azzal is kezdtem, hogy az a 13-14 szervezet, amelyik képviseltette magát tegnap, sok szempontból meghatározó azon a területen, amelyen tevékenykedik, egyrészt az újságírók jogainak, másrészt pedig a sajtószabadság kérdésének védelmezésében.

- Igen. Hogy az olvasókat is beavassuk, ezek külföldi civil és médiaszakmai szervezetek a Freedom House-tól kezdve az Európai Újságírók Szövetségéig. És ezek tizenvalahányan Budapestre jöttek, hogy a médiatörvény végrehajtásáról és esetleges változásáról vagy változtatásáról tanácskozzanak például Önnel, meg a médiatanács, médiahatóság vezetőivel és másokkal is*. Mit akartak? Mi volt a felütés, mivel kezdték ők, mit vártak Öntől?

- Zavarba hoz a kérdéssel, mert az igazából kiderült, hogy ők egyet szeretnének, hogy változzon meg ez a törvény. Hogy hogyan változzon meg, az nem teljesen derült ki, mert azok az érvek hangoztak el, amelyekkel idestova egy éve bombáznak minket, és amelyeket oly sokszor megcáfoltunk. Szinte szóról szóra ugyanazokat a kritikákat és megfogalmazásokat hozták fel, amelyeket oly sokszor megcáfoltunk. Illetve részben olyan tévedéseket is kerestek bizonyos jogszabályi helyekhez kapcsolódóan, hogy hogyan van a bírságolás, meg kit bírságolhatnak meg és a többi. Azon túl, hogy természetesen tiszteletben tartjuk, és fontosnak tartjuk azt, hogy ezek a szervezetek foglalkoznak a sajtószabadság, a szólásszabadság védelmével és a tevékenységükkel azt kell, hogy mondjuk, hogy alapvetően egyet is értünk. Hiszen ez mindannyiunk számára egy nagyon fontos célkitűzés, illetve alapérték. Engem igazából az lepett meg, hogy miközben én voltam a házigazda, egy nagyon érdekes, már-már militáns hangulatban kezdődött el a beszélgetés.

- Mondtam, hogy részvétem.

- Nem kell engem sajnálni, de azt én nehezen viselem, amikor vendéglátóként egy minisztériumi épületben a demokráciáról kell leckét hallgatnom, amelyben már-már politikai véleményt - nevezzük filozófiai vagy akadémiai értelemben vett vitához illő véleménynek - fogalmaznak meg és ezt próbálják szembeállítani egy olyan tisztségviselővel, akinek egyébként ténylegesen magához a médiatörvényhez nincs köze. Hiszen az egész kormányzatnak nincs a médiaszabályozásához közvetlenül köze. A médiaszabályozás ügye az egy független testületre tartozik, amely a parlament alá van rendelve.

- Na itt kezdtek el gondolom köhögni a vendégei, hogy független testület. Mert hogy az egyik fő kifogásuk az, hogy ez egy kvázi egypárti testület.

- Ez az Önök vesszőparipája. Én mindig el szoktam mondani, hogy abban a pillanatban, amikor felteszik azt a kérdést, hogy miért csak egy párt jelöltjei és miért annyi és miért, akkor rögtön jönnek azok a problémák, amelyeket oly sokszor az unalomig átrágtunk az elmúlt időszakban, az alapfelvetés kérdőjelezi meg a demokráciába vetett hitet. Hiszen ha valaki azt feltételezi, hogy egy párt jelöltje egy független intézménybe nem tud függetlenül tevékenykedni, annak a szakmának, illetve a felállított intézményi rendszer szabályainak megfelelően működni, amely arra hivatott, hogy független legyen, akkor onnantól kezdve a beszélgetés meg is bicsaklik. A tegnapi beszélgetés aztán a végére enyhült, egy jó hangulatú beszélgetéssé alakult át, amelyben nem értettünk egyet, de mégis el tudtunk beszélgetni egymással. A legfontosabb érv az volt, hogy egyetlen olyan konkrét esetet sem tudtak felhozni, amely azokat az elvi, filozófiai, akadémiai aggályokat, amelyeket megfogalmaztak, igazolták volna.

- Igen, ez az Önök visszatérő érve, hogy tessék megnézni a gyakorlatot. Lehet, hogy az van a médiatörvényben, ami, na de a gyakorlat mindezt nem igazolja. Igen, lehet, hogy mostanáig nem igazolta, de ki akadályozza meg, hogy holnap ne történjék valami olyasmi, amire a médiatörvény lehetőséget ad, ám eddig nem alkalmazták ezt vagy azt a passzust.

- A médiatörvény legnegatívabb olvasata, tehát minden egyes paragrafus legnegatívabb olvasatának summája egy nagyon negatív olvasatot tesz lehetővé. De ez a világban számos jogszabály esetében megfogalmazható, hiszen bizonyos országok jogrendjeiben még a halálbüntetés is szerepel, hogy mást ne mondjak. A legnegatívabb olvasatok összességét előállítani egy jogszabállyal kapcsolatban úgy, hogy közben el is feledkezünk arról, hogy ez a jogszabály nem írja felül a magyar jogrendszer egyéb szabályozási helyeit, illetve lehetőségeit, az természetesen alkalmas arra, hogy ezt a hangulatot meg lehessen teremteni. Ők jöttek ezzel, hogy képzeljük el, hogy milyen hangulatot teremt a törvény. Én erre annyit tudtam válaszolni, pontosan annyira tud a törvény hangulatot teremteni, amennyit beleolvasnak. Illetve semmivel sem veszélyesebb a törvény által teremtett hangulat, mint amit a sajtó tud teremteni ezzel kapcsolatban. Be is vittem, megmutattam nekik azokat a borítókat, amelyek január 4-én megjelenő napilapokban már temették a sajtószabadságot Magyarországon.

- De éppen lehetett volna olyan törvényt is hozni, ami nem ilyen borús kereteket szab meg a média számára, hanem éppen derűseket.

- Mire gondol a derűsekkel?

- Arra, hogy kevesebb korlátozás, kevesebb büntetési lehetőség, kevesebb beavatkozási lehetőség. Ha annyira úgy gondolja, hogy a párt által delegált tisztségviselők függetlenként fognak viselkedni, akkor miért nem lehetett elfogadni azt, hogy jöjjenek az ellenzéki pártok által delegáltak, és azok is biztos függetlenek lesznek majd?

- Önnek kell talán a legkevésbé beszélnem arról, hogy az elmúlt húsz évben gyakorlatilag lehetetlen volt ebben az ügyben megegyezni. Egy olyan helyzet állt elő, amely a közmédiára, de a média egészére nézve is tarthatatlan volt, és ebben nagyjából egyébként mindenki egyetértett, az összes szakmai szervezet, aki ezt a médiatörvényt véleményezte. Akár egyetértett vele akár nem, azért az a helyzet, ami a tavalyi év végére állt elő – 2009 utánra egyébként –, amikor Magyarország jogsértésben volt azzal, hogy nem ültette át az Európai Unió úgynevezett audiovizuális tartalomszabályozásra vonatkozó irányelveit, ennek a feloldására biztosan lépni kellett valamit. Sokszor elmondtam, tartjuk is magunkat hozzá. A kétharmados többség lehetőséget nyújtott arra, hogy a kétharmados törvényben szabályozott médiatörvényben áttörést érjünk el, és természetesen a felelősséget is e többség vállára rakja abban az ügyben, hogy milyen rendszert hozott létre. Azt gondolom, hogy január elsejétől, élesben pedig július elsejétől ez a rendszer egyelőre nem igazolt semmiféle félelmet azzal kapcsolatban, ami megfogalmazódott. Főleg nem igazolta azokat a rendkívül militáns hangú támadásokat, amelyek érték részben a médiatörvényt, részben a parlamentet, részben a magyar kormányt. És nekem minden bizodalmam meg is van abban, látván azt a szakmai munkát, ami az NMHH-ban folyik, hogy ilyen veszély nem is áll fenn. Hogy egy példát említsek, amelyet egyébként nagyon érdekes módon meg is kérdőjeleztek, majd erre érdemes talán visszatérni: az elmúlt húsz évben az önszabályozás, illetve a társszabályozás kérdésében semmiféle előrelépést nem lehetett elérni. A szakmai szervezetek nem voltak egymás között sem képesek megegyezni arról, hogy milyen etikai kódexet, milyen belső szabályrendszereket, eljárási rendeket lehetne kialakítani. És ennek az elmúlt most már lassan tizenegy hónapnak az eredménye ebben az évben az, hogy ebben nagyon fontos előrelépés történt. Már a nyár végén, az ősz elején az NMHH-val sikerült aláírni egy együttműködési megállapodást, az Elektronikus Tartalomszolgáltatók Szövetségével, illetve kapcsolódó szervezetekkel. Úgy látom, hogy a törvény ebből a szempontból is kibillentette a holtpontról azokat a megkövesedett és rossz beidegződéseket, illetve azt az egyet nem értést, amelyet már régen ki kellett volna.

- Igen. Ha Ön is mondott egy konkrét példát, akkor engedje meg, hogy én is mondjak. Itt van a közmédia alapos megcsonkítása és persze tartalmi átalakítása. Mindez nem jöhetett volna létre a kétharmados többség és a médiairányítás átalakítása nélkül.

- Akkor engedje meg, hogy én meg idézzek a mai sajtónyilatkozatából, illetve sajtótájékoztatójából ennek a szervezetnek.

- Már melyik szervezetnek?

- A szervezeteknek, akik itt jártak az elmúlt napokban Magyarországon, ez 13 szervezetet jelent, amelyek nyilatkozatában egyértelműen le van írva, hogy a közmédiában bekövetkezett változások nem ütnek el attól a változás sorozattól, amely a világban, ezen belül Európában zajlik. A BBC-től kezdve a nyugat-európai közmédiumok sorában történnek átalakítások. Hiszen a közpénzekből működő közmédia-rendszerek fenntartása a jelenlegi gazdasági körülmények között még a korábbinál is sokkal nagyobb odafigyelést igényel.

- Ennél tovább nem mennek? Csak azt mondják, hogy nagyon rendben van, mert másutt is ezt csinálják? Ezt nem tudom elképzelni.

- Nem mondtam ilyet. Hanem azt mondják, hogy nem üt el attól, ami Európában máshol is megtalálható.

- Formailag nem, de tartalmilag meg még méreteiben is igen.

- Mit ért ez alatt?

- Mondjuk már tegnap is beszélgettem Szabó Lászlóval itt erről, ő is a BBC-t hozta fel példaként. Igen ám, itt a háromezer valahány közmédiumi alkalmazott közül majdnem ezret elbocsátanak, majdnem egyharmadát, Angliában a huszonháromezer alkalmazott közül bocsátanának el háromezret, tehát töredékét, mondjuk egynyolcadát az alkalmazottaknak és nem azonnal, hanem négy év alatt.

- De a BBC-nek Nagy-Britanniában kicsit magasabb a nézettsége. Tehát ne felejtse el, hogy azok a piaci viszonyok között működő médiumok, illetve a magyar közmédia helyzete, egymáshoz viszonyított helyzetük is merőben eltér.

- De Önök is azért csinálják ezt a változtatást, egyrészt, hogy finanszírozni tudják, másrészt, hogy visszanyerjék a nézőket. Így nehéz lesz, hogy például a legjobb, legismertebb arcaiktól válnak meg.

- Én és Ön sem vagyunk jósok, tehát ne menjünk elébe feltétlenül a dolgoknak.

- Ne, csak mondjuk becslések alapján úgy gondolom, nehéz lesz.

- Én mindig a konkrét számoknak és eredményeknek hiszek. Úgy látom, hogy azért megjelentek olyan új, bizakodásra, reményre okot adó változások a közmédia-rendszerben, amelyek arrafelé mutatnak, hogy lehet hatékonyabb közpénzekkel jól működtetni egy közmédium-rendszert. Azért hadd emlékeztessek arra, hogy a kereskedelmi médiumokban is nagyon komoly létszámleépítések vannak, csak a TV2-nél emlékeim szerint több mint kilencven embert küldtek el, ami ha az ottani arányokhoz viszonyítjuk – és ne felejtsük el, hogy a közmédiához mérten vagy ahhoz viszonyítva a kereskedelmi médiumok sokkal gazdaságosabban, sokkal kisebb létszámmal hatékonyabban működnek –, akkor az arányok még akár ott is kijönnek. Tehát magyarán folyik a világban, Európában egy olyan folyamat, amely alapvetően gondolja át a közmédia rendszerének működését, finanszírozási lehetőségeit és vannak célkitűzések, amelynek a kibontakozása, eredményének megvonása szerintem majd csak akkor lesz lehetséges, ha eltelt az a megfelelő idő, amelyből ezeket a következtetéseket le lehet vonni.

- Igen, csak nálunk mindez úgy történik, hogy a tekintélyes újságírókat, szerkesztőket úgy látszik, gond nélkül elbocsátják, ahogy Majtényi László mondta, a valakiket elbocsátják a senkik, valóban szakmai háttértapasztalat és tekintély nélkül, és ráadásul tartalmilag is megtörtént az a változás a közmédiában, ami teljesen egyértelműen egyoldalúvá, szinte teljesen kormánypártivá teszi a legfőbb politikai orientáló és tájékoztató műsorokat. Mindez nem jöhetett volna létre, ha az a bizonyos médiairányító hatóság kiegyensúlyozott.

- Ez az Ön véleménye.

- Igen. Ezt a véleményt próbálom szembe szegezni az Önével.

- Világos, de én mindig elmondom, hogy én mindenkinek tisztelem a véleményét, miközben persze nem értek vele egyet. És hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy olyan jelzős szerkezeteket használ arról, hogy a nagy tekintélyű senki, lehet ezt használni, nem azt mondom, hogy nem, de minden viszonylagos. Ezt Ön is tudja.

- De ezért éppen Majtényi Lászlóra hivatkoztam, aki nem tekintély nélküli senki, hanem valaki, ráadásul ismerte is a médiahatóság működését.

- Az ő véleményével kapcsolatban, megint csak véleményről lévén szó, azért nekem is vannak sarkos ellenvéleményeim, hogy finoman fogalmazzak. Majtényi László véleményei, amelyek egyébként nagyon közel álltak a január 4-ei magyar lapokban megjelent véleményekhez, semmilyen szempontból nem igazolódtak be a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban.

- De azért abban talán megegyezhetünk, hogy nagyon sokat bizonyított, nagyon kiváló újságírók és szerkesztők tucatjait bocsátották el a köztelevízióból, közrádióból az elmúlt hónapokban, és a legutóbbi napokban is. Az ember pedig nem tud másra gondolni, mint hogy ennek csak az lehetett az oka, hogy valamiért nem voltak megbízhatók az irányítók számára.

- Még egyszer, ez az Ön véleménye, lehet, hogy nem tud másra gondolni. Én meg arra tudok gondolni, hogy az új közmédia-rendszernek egy olyan működőképes struktúrát kell felvennie, amelyben fájdalom – és ez sajnos nemcsak itt jellemző, hanem ha körülnéz Magyarországon, mindenhol ez látható –, a takarékossági és a fenntarthatósági szempontok okán sok-sok ember veszíti el a munkáját. Ebben elkezdeni politikai szempontokat keresni jó téma, illetve ebben lehet előremenni, de nem biztos, hogy csak és elsősorban a politikai szempontokat kéne ebben keresni.

- Akkor visszakanyarodva az alaptémánkhoz, vagyis a találkozójához ezekkel a nemzetközi civil- és szakmai szervezetekkel, azt mondja, hogy végül jó hangulatú beszélgetést folytattak, de nem értettek egyet. Akkor végül is mik a főbb nézeteltérések, amelyek megmaradtak?

- Gyakorlatilag azok, amelyekről az elején beszéltem, amelyek kezdettől fogva fenn vannak. A negatív olvasatokból össze lehet ezzel a médiatörvénnyel kapcsolatban állítani egy olyan véleménysort, amely belelát lehetőségeket. Mi ezt kezdettől fogva tagadjuk, nem belelátni kell, hanem a gyakorlatban működő médiatörvény illetve médiaszabályozás kapcsán kell megvizsgálni, hogy ez hogyan folyik. Mi ígéretet tettünk a bizottságnak – és egyébként korábban más szervezeteknek is, utalnék itt csak az ENSZ biztosával folytatott tárgyalásokra –, hogy nyitottak vagyunk a párbeszédre. A mai felhívás, hogy mi beszélgessünk, abban az értelemben pusztába kiáltott szó, hogy pont ezt tesszük. Én tegnap is ezt tettem. Valamivel több mint egy órát beszélgettünk erről a kérdésről. A beszélgetés nem jelenti azt, hogy el kell fogadni az egyik vagy a másik oldal véleményét.

- Nem is fogadták el semmiben az Ön véleményét?

- Nem, viszont azért gyorsan hozzátenném, és szó szerint idézem, hogy a magyar médiatörvény – igaz, benne van a „nagyjából” kitétel, ez azt jelenti, hogy egy minősítő jelzőt azért sikerült belebiggyeszteni – megfelel az európai normáknak. Ez a mai sajtóközleményben szerepel. Ez számomra, ha nem is igazolása, de mindenképpen egyfajta sajátos válasz az elmúlt napok beszélgetéseire, hogy alapvető gyakorlati kivetnivaló a magyar médiatörvénnyel eddig nem került elő. Továbbra is azt tartom, hogy minden dolognak, ahogy a pudingnak is az evés a próbája, nézzük meg, hogy működik a gyakorlatban. Ha jogos kritika fogalmazódik meg, akkor természetesen beszélgetni kell róla, de még egyszer, én az elmúlt napokban, hetekben és hónapokban nem találkoztam olyan konkrét témákkal, amelyben bebizonyosodott volna, hogy a médiatörvény, az új magyar médiaszabályozás bármilyen szempontból eltérne az európai normáktól.

_______________

Lásd a Népszabadság beszámolóját: Médiatörvény: őrkutyák a viharban



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái